„Hajdanán, hajdanán, holdak, napok hajnalán, esztendők virradtakor, ükapáink éltekor” – így kezdődött a titokzatos hangulatú Csillaglépő csodaszarvas előadás, amely a számunkra jól ismert ősi eredetmondát mesélte el. Hunor és Magyar történetét a nagyváradi Lilliput Társulat vitte színre, Arany János és Buda Ferenc szövege alapján, Rumi László rendezésében. A produkcióban kiemelkedő szerepet kapott a sámándob, amelynek sokoldalúságát is megismerhettük. Hangszerből egyszer csak lóvá alakult, majd pedig árnyjáték segédeszközeként is használták a színészek. Az előadás hangulatát meghatározta az archaikus világot idéző ének, zene, és a hozzá illesztett koreográfia is. A rendező nem használt holmi rikító, csiricsáré színeket, a színpadképet a föld színe uralta, amely minden bizonnyal az otthonkeresést jelképezte. A bábokat fából faragták, egy felállított fatákolmány többek között a térben történő haladást jelenítette meg, azaz a lovasok bolyongását a csodaszarvas nyomait követve. Ez a szerkezet körbe-körbe járt, mint a körhinta, mi nézők pedig kellemesen szédültünk bele ebbe a misztikus, ritmikus, rítusos ősregébe.
A Csillaglépő csodaszarvas nemcsak színpadra állított mese, hanem hagyománytisztelet, és a magyar mondavilág megismertetése. A legenda vége ismerős: a szarvasüldöző testvérpár megleli a szentföldet, ahol gyökeret ereszt és otthont teremt. Ennek ünneplésére kezdődhetett a színpadon a mulatság, amely már vásári hangulatot idézett. A vigasságból pedig a nézők is kivették a részüket, és hosszan, ritmusosan tapsoltak a nagyváradiaknak. Ez az előadás biztosan megdobogtatta a magyar szíveket.
A 18. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál szinte minden előadásáról elmondható, hogy telt házas közönség előtt zajlik. Egyes produkciókon pótszékeken és a lépcsőkön ülnek a nézők, olyan is előfordul, hogy be sem jutnak. A befogadóképességre való tekintettel, különösen a Kosztolányi Dezső Színházban játszott előadásokra jellemző, hogy nagy a tolongás. Sajnos legtöbb esetben épp a kicsik, a gyerekek, azaz a célközönség marad kívül, míg a szakma, a többi társulat tagjai jóval a kezdés előtt elfoglalják az ülőhelyeket. Szerkesztőségünkbe több panasz is érkezett ezzel kapcsolatban. Különösen akkor fájó ez egy szülő számára, amikor vidékről jönnek, csak azért, hogy megtekintsenek egy előadást, és nem mehetnek be, mert nem maradt hely.
