2024. szeptember 3., kedd

Ki a célközönség?

A szabadkai 18. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál fájó pontjai

Fájó pont a szabadkai magyarság számára, hogy nem szólnak hozzánk anyanyelvünkön a szülővárosunkban zajló rendezvényeken. Bizonyára a többi hivatalos nyelvet anyanyelvükként használó szabadkai polgárok is ugyanígy éreznek. Különösen fájó, ha épp a gyerekek az érintettek. Tulajdonképpen ezzel kellene kezdeni. A kérdés tehát az, hogy a vajdaságiak, és azon belül a gyerekek-e a fesztivál célközönsége. Ez nem volt egyértelmű. A nézőteret ugyanis elfoglalták a külföldi társulatok tagjai, gyerekeket pedig csak elvétve lehetett látni. Hallottunk olyan esetekről is, hogy egy család nem fért már be az előadásra, és a kislányuk sírt, amiért épp ő nem nézhette meg a produkciót, pedig már annyira várta. Ennél is szomorúbb, amikor szülők jönnek gyerekeikkel a környező falvakból, sokat utaznak, és mégsem jutnak be a színházba.

Ha tehát ez a fesztivál főleg a szakmának szól, jelen esetben tizennyolc ország színházainak képviselőinek, akkor nem csoda, ha a szervezők az angolt használják összekötő nyelvnek. Elsősorban tehát megfogalmazódik az az igény, hogy a gyerekszínházi fesztivál a gyerekekhez is szóljon. Legjobb lenne megoldást találni arra, hogy a szakma esetleg zárt ajtók mögött nézze meg az előadásokat, a meghirdetett időpontokban pedig legyenek nyitottak a gyerekek számára. Ha pedig van elég hely, az iskolákat is be lehetne vonni, hogy osztályonként is jöjjenek alsósok. Amikor pedig a nézőtér megtelik gyerekekkel, magyarul is be kellene jelenteni az előadásokat, mert nagyon fontos, hogy a magyar ajkú gyerekek is nézzenek külföldi előadásokat, hiszen ily módon szélesedik a látókörük.

Úgy tudni, hogy a magyar nyelvű bejelentők, a műsorfüzetben és a katalógusban való magyar fordítások praktikus okok miatt maradnak el évről évre. Magyarán: nincs elég pénz arra, hogy magyar fordítót biztosítsanak, így ezen spórolnak. Talán reménykedhetünk abban, hogy ha nem a művelődési életünk sínylené meg leginkább a pénztelenséget, és nagyobb költségvetéssel bírna ez a fesztivál is, újból hallani lehetne szépen csengő, szívet melengető magyar szavakat. Az is igaz, hogy a fesztivál műsorfüzetében és katalógusában évek óta egy szó sem jelenik meg magyarul. A nyitó- és a zárórendezvényen kívül pedig nincs magyar fordítás a rendezvényen, valami miatt mégis ebben az évben szúrt ez szemet, vagyis sértette meg a füleket szélesebb rétegben is. Hozzá kell azt is tenni, hogy a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál egy igen rangos, fontos és látványos rendezvény. Sokat jelent, hogy Szabadka otthont ad neki, és épp itt találkozhatnak a szakmabeliek szerte a világból.

Ugyanakkor, párhuzamosan a 18. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivállal zajlott Szabadkán is a magyar film délvidéki hete, amely viszont száz százalékban magyar rendezvény, mégis elég kevesen látogattak el rá. Ilyenek vagyunk mi magyarok? Idegesít bennünket, amit nem kapunk meg, de nem törődünk azzal, ami a miénk?