Az Újvidéki Színház megkapta Újvidék város idei Novemberi-díját, melyet a sokkal ismertebb Októberi-díjjal egyidejűleg osztanak ki. Az elismerést azoknak az intézményeknek ítélik oda, amelyek kimagasló eredményeket mutatnak fel a város gazdaságának, kulturális, művelődési, sport vagy tudományos életének fejlesztésében, esetleg az oktatás vagy az egészségügy terén jeleskednek. Ebben a tekintetben az Újvidéki Színház mindenképp rászolgált a díjra, és talán ezt kell elsősorban szem előtt tartani, ha a díjra gondolunk.
– Saját közegünkben ismernek el valamennyiünket a legnehezebben, szokás mondani. És ez valóban így van. Sok országos és nemzetközi elismerés van már emögött a színház mögött, de most először egy kiemelkedő városi elismerés, amit nagyon fontosnak tartunk – nyilatkozta László Sándor, az intézmény igazgatója, akit a díj kapcsán kérdeztünk. – Anélkül, hogy erre felszólítottak volna, vagy azt lobogtatnánk különféle zászlórúdon, mi igenis ennek a városnak a hírnevét öregbítjük, bárhová megyünk. Én azt hiszem, az Újvidéki Színház bárhol megjelenik, legyen az Magyarcsernye vagy Belgrád, Niš, Ljubljana, Kisvárda vagy Temesvár, mindenütt méltóképp képviseljük Újvidék városát, azt az újvidéki szellemiséget, ami kifejezetten erre a városra jellemző. Fontos az is, hogy az intézményt a saját közege elismerje, ezért is örülök ennek, és könyveljük el jóleső érzéssel, hogy odafigyelnek ránk, számba veszik eredményeinket és azt a minőséget, amelyet folyamatosan képviselünk.
Lehet az is benne van a díjban, hogy az Újvidéki Színházba több éve és mind inkább szívesen eljár a nem magyar ajkú közönség is?
– Tényleg így van, hogy mi nagyon nyitottak vagyunk. Én azt gondolom, hogy mi színházat csinálunk, és nem valamilyen színházat. És a színház egy nyitott közeg, és igen sok szerb nézőnk is van, annak köszönhetően, hogy minden előadásunkat szimultán fordítással játszunk, feliratozva. De, nemcsak az újvidéki szerbség tartja jelentősnek intézményünket, hanem ez országos szinten is kitapintható. Fontosnak tartom, hogy ne egy zárt körben működjünk, ne egy kicsi közeg sajátja legyünk, én azt hiszem, a kultúránkat, a nyelvünket, a magyarságunkat pont azzal erősítjük, hogy országos szinten számon tartanak bennünket.
A város anyagilag sem hanyagolja a társulatot. Időről időre a színházépület felújításába is fektet. Esetleg újabb tervekről is szó esett a polgármester nem régi látogatása alkalmával?
– Így év vége felé, a választások előtt ígéretekből egyre több van, most ennek az idejét éljük. A város finanszírozásában mindenesetre a szellőztető rendszer elkészült – ami nagyon fontos színésznek, nézőnek egyaránt –, a következő pedig a kisterem felújítása lenne. A színház ezt komolyan veszi, és természetesen átadjuk a városnak a következő projektumunkat, ami a kisterem teljes felújítását jelentené. Aztán majd meglátjuk. Bízom benne, hogy jobban figyelnek ránk, mint korábban egyes időszakokban. És azt is gondolom, hogy ha Európai Kulturális Főváros címre pályázik a város, akkor feljavítja a kulturális intézményeinek az állapotát is.
A jelekből ítélve az odafigyelés megvan mind a város, mind a nemzeti közösség részéről a színház irányába. Lesz-e ennek kézzelfogható hozadéka a jövőben, tehát társulatbővítés, esetleg több bemutató, tájolás, előadás?
– Évek óta szeretnénk a létszámot bővíteni. Tudom, hogy ennek épp az ellenkezője, az ésszerűsítés a divatos. Ez miránk nem jellemző. Az Újvidéki Színház inkább hiánnyal küszködik, és sikertelenül próbálkozik évek óta felszaporítani a létszámot. Nálunk egy ügyelő, egy súgó, egy világosító... van munkaviszonyban, ami nonszensz. Így nehéz működni, ugyanis ez azt jelenti, hogy nem lehetünk soha betegek. Évente kérvényezzük az alapítótól a bővítést, de sajnos eredménytelenül, így idén is maradunk összesen 51-en állandó munkaviszonyban a portásoktól kezdve a marketingen keresztül a művészi részlegig. Ez nagyon kevés, de a gazdasági helyzetet tekintetbe véve nem látok semmi lehetőséget a bővítésre, inkább a leépítésektől tartok. Megszokhattuk, hogy ha szorítani kell a nadrágszíjon, akkor az állam azonnal a kultúrához, az oktatáshoz csap, esetleg rúg egyet az egészségügyön. Szomorú és vicces egyben, hogy a kultúrán, oktatáson, egészségünkön megspórolt pénz megment egy gazdaságot!
Mi azért tesszük a dolgunkat. Az MNT-vel eredményesen együttműködünk, sikeresen pályázunk, tájolunk támogatásának köszönhetően. Az idei évadban mégis kevesebb bemutatónk lesz, a szokásos 5-6 helyett négy tűnik bizonyosnak. Azt hiszem, mégis a minőség határoz meg egy színházi idényt, és erre fogunk törekedni Csongor és Tünde, Marat/Sade, Fanny és Alexander, Berzsián és Dideki új előadásainkkal.
