2024. december 22., vasárnap

Új stúdióalbummal jelentkezik a Rolling Stones

A legendás, megalapítása 60. évfordulóját tavaly ünneplő rockzenekar tegnapelőtt egy élő show keretében jelentette be a Hackney Diamonds címet viselő album megjelenését. Az eseményt az egész világ követhette a YouTube videómegosztó oldalon keresztül.

A brit Rolling Stones utoljára 18 évvel ezelőtt jelentkezett saját, szerzői lemezzel. Ugyan 2016-ban megjelentettek egy válogatást, amelyen klasszikus bluesszerzeményeket adtak elő, 2020-ban, a koronavírus- járvány okozta lezárások idején, pedig a Ghost Town (Kísértetváros) dallal rukkoltak elő, de szerzői lemezt a 2005-ben megjelent Bigger Bang című albumuk óta nem jelentettek meg. Az új album október 20-án jelenik meg, azzal, hogy az első „kislemezként" kiadott Angry című szerzemény már elérhető. A bemutatót a kelet-londoni Hackney Empire Theaterben rendezték meg. A legendás zenekar még élő tagjai tavaly decemberben kezdték el a stúdiófelvételek készítését, nem sokkal az együttes fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő turné befejeződése után, februárban pedig már a keverési munkálatok is elkezdődtek.

Az albumon hallható egy 2019-ben készült szerzemény is, amelynek érdekessége az, hogy még a zenekar nemrégiben elhunyt dobosa, Charlie Watts is dobol rajta.

A brit együttes egyébként már a nyár folyamán, igencsak sajátos módon szellőztette meg, hogy új album megjelentetését tervezik. A Hackney Gazette londoni, helyi újságban egy első látásra egy ablaküvegek lecserélésére szakosodott, Hackney Diamonds nevű boltot népszerűsítő hirdetést tett közzé, azzal, hogy a reklám angol nyelven íródott szövegében több utalást is belerejtettek a zenekar pályaútjáról, szerzeményeiről és ikonográfiájáról.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás