Az örökzöldekké vált bogyófák története

Bő tizenöt évvel ezelőtt, egy dzsesszkedvelő, zombori úriember, Branko Vučković Újvidéken járt egy koncerten. Ekkor fogalmazódott meg benne a vágy, hogy jó lenne ha Szerbia legzöldebb városának is lenne dzsessz fesztiválja. Aleksandar Dujin újvidéki zongoristával, dzsesszzenésszel beszélgetve született meg a zombori fesztivál ötlete, amelyen a nagy dzsesszlegendák mellett hazai, fiatal feltörekvő zenészek és zenekarok is a közönség elé állhatnának a büszke zombori bogyófák árnyékában. Az ötletet közös munka követte, majd csakhamar megszületett a Green Town Jazz Fest, amely kezdetben tengerentúli előadókat is vendégül látott, de mostanában már leginkább – anyagi megfontolásból – hazai zenészeknek ad bemutatkozási lehetőséget.

A fesztiválnak az idén is a Bowlingstones kerthelyisége adott otthont, amely csakhamar megtelt dzsessz- és zenekedvelő helyiekkel. Az estet a Szabadkai Zeneiskola növendékei kezdték, akik főként klasszikus dzsesszdalokkal hangolták rá a közönséget az eseményre, majd a belgrádi Eroteme folytatta, dinamikusabb és szenvedélyesebb dalokkal. A zenekart 2021-ben alapították a belgrádi Zeneakadémia dzsessz-szakos diákjai, repertoárjukat főként dzsessz-funk és a fúziós dzsessz alkotja, de elvétve egy-egy dzsessz-sztenderdet is megszólaltattak. A fiatal srácok a zombori közönségtől egy John Coltraine nótával búcsúztak, a város híres bogyófái pedig Kristijan Đorđević szaxafonjátékát meghallva meg-meglengették lombjukat.

Az estet a zombori Family Business zárta, könnyedebb, gitárra hangolt szerzeményekkel. Repertoárjukban szerbiai előadókon kívül, előszeretettel játszottak rockosabb és bluesosabb számokat, például Gary Moore-dalokat és saját szerzeményeket is, amelyeket az emeberek, a fák egyaránt örömmel hallgattak. A zenekar érdekessége, hogy a névválasztás nem véletlen, valóban egy család állt a színpadra, ugyanis a zenekarvezető-gitáros-énekes Miroslav Stojisavljević lánya, Tijana vokálozott, a fia, Vuk pedig szólógitározott, de rajtuk kívül négy elismert zenész is a színpadra állt.

Pénteken a fesztivált a zombori So Blues nyitotta, ami nem is igazán rendhagyó, hiszen a jazz fesztiválok legnagyobbjában, Montreux-ban is már régóta bevett szokás blueszenekarok felvonultatása. A közönséget nem kellett nagyon győzködni azonnal a szívükbe fogadták, hiszen nemcsak Petar Potkonjak gitárja sírt, hanem Juhász Raffael hammond orgonája és Milan Jančurić szaxafonja is búslakodott picit, de csak picit, mert a többnyire bluesdalok funk és jazz elemekkel is gazdagodtak.

Az igazán szenvedélyes koncerttel a zombori fiúk magasra tették a lécet, de a közönségnek nem volt félnivalója, hiszen utánuk a régió legjobb dzsessz dobosa és oktatója, a belgrádi Miroslav Karlović Karlo vette fel az ütőket. Az ütősök doyenjét zongorán a fesztivál egyik házigazdája, maga Dujin professzor, nagybőgőn pedig Szűcs Róbert kísérte. A három vén róka elegáns lazasággal olyan örömzenét csapott, hogy az imént emlegetett bogyófák azt mondták volna ha tudnának beszélni, jöhet ősz és tél, lesznek ők most már örömmel tüzifák. A közönség fel sem ocsúdott rendesen az észrevétlenül bőrük alá kúszó dallamoktól, mire fellépet a színpadra fuvolájával Milena Jančurić, hogy mindörökre elvarázsolja őket. Az újvidéki újgenerációs dzsesszzenész saját szerzeményeiben – a Shapes and stories albumát Olaszorszában adta ki nemrég – fák, állatok meséltek és sziklák, hegyek keltek életre. Épphogy feleszméltem, hogy a nagybőgőnél most már Ervin Malina állt, mire újabb ütős társaságában Milica Dudić Ponjević ragadott mikrofont, hogy latin dallamokkal pezsdítse fel a zomboriakat. Fel sem száradt a Copacabana strand homokja lábainkról, amikor is a trióról, quartetre, majd arról sextetre bűvűlő zenekarban, új énekesnő érkezett Bojana Lazić személyében, aki már poposabb dalokkal kápráztatta el a köznséget. Csakhamar csatlakozott szaxafonjával Milan, majd visszatért a mikrofonhoz Milica is, és valóságos kéténekes szupercsapattá dagadt a zenekar. Ám nem csak a zenekartagok számának tekintetében volt a zenekar szuper, ugyanis, amikor az utolsó szám gyanánt felcsendült Luis Armstrong örökzöldje, a What a Wonderful World, a csillagok leszáltak az égről, és a híres zombori bogyófák örökzöldekké váltak.