2024. július 29., hétfő

Hipp-hopp, jön Vuk!

Tizenkét előadást láthat majd a közönség a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál versenyprogramjában

Tavaly a pandémia miatt a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál félig élő játszások, félig pedig vetítések által lett megtartva, ennélfogva a szervezők úgy döntöttek, hogy nem lesz versenyjellegű. Idén azonban a tervek szerint megint úgy tartják meg, mint korábban, az előadásokat élőben lehet majd megtekinteni, Szabadka több helyszínén, a Gyermekszínházban, a Jadran színpadon és a Kosztolányi Dezső Színházban.

Az idei, 28. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál fő műsorában tizenkét előadás kapott helyet, a szelektor most is dr. Zoran Đerić volt. A fesztivál e hó 19-én kezdődik, ekkor a műsor szerint, 19 órától a Jadran színpadon, a brazil Az erdő szellemei című produkció nyitja meg a versenyprogramot. Következő nap, 20-án 10 órától a Gyermekszínházban a szlovák Aero című előadás lesz, 12-től a Jadran színpadon pedig a győri Vaskakas Bábszínház bemutatja a Fekete István műve nyomán készült Vuk című előadást, Markó Róbert rendezésében. 21-én 10 órától a kragujevaci gyermekszínház a Bambi című bábelőadást játssza a Jadran színpadon, 12-kor a Gyermekszínházba pedig a Guli című izraeli produkció érkezik, amely már tavaly is műsoron volt, de akkor csak felvételről láthatta a közönség. Ugyanaznap 16-tól a Jadran színpadon egy bolgár előadást, Andersen meseklasszikusának színpadi adaptációját, a Pöttöm Pannát láthatják a nézők. 22-én 10-kor szintén a Jadran színpadon, a Háromszor király című német előadást játsszák, 12-kor a KDSZ-ben egy orosz bábprodukciót láthatunk Shakespeare Lear királyáról, 16-tól a Jadran színpadon pedig a Prokofjev-mű ihletésével készült Péter és a farkas című bosznia-hercegovinai zenés produkciót. 23-án 10 órától a Gyermekszínházban a házigazdák a tavaly elmaradt A színháznak szeretettel című előadást mutatják be, 12-től a KDSZ-ben megismétlik az orosz bábprodukciót, 16 órától a Jadran színpadon pedig egy nyomozós horvát bábelőadást láthatunk, amelyik a víz alatt játszódik, a főszereplői pedig halak. A versenyprogram 24-én a Jadran színpadon zárul, a 10 órakor kezdődő Csipkerózsika című cseh előadással. A zsűrit Sandrine Grataloup francia alkotó, valamint az idei két Kisherceg-díjas, Ludmila (Konstantinova) Genze és Jovan Caran alkotja.

A fesztivál idején kísérőrendezvényekre és versenyen kívüli előadások bemutatására is lehet számítani.