Egy téli, latyakos szombaton kifelé haladunk Szabadkáról. Azt sem tudtam, hogy a városnak még itt is van folytatása, pedig évekig éltem Szabadkán. Mikor már kezdem azt hinni, az erdőbe megyünk, az utolsó buszmegállónál befordulunk balra. Tovább haladunk az utcában, amelynek a közepén a kapuban vár minket egy kétméteres, viking kinézetű férfi. Ő Deák Árpád, aki elhívott minket, hogy megmutassa, hogyan is néz ki egy stúdió, ahol zenekarok készítenek hangfelvételeket, a készülő demo, illetve a lemezeikhez szükséges hanganyag. Árpádot elsőként arról kérdezem, hogyan is került ő Szabadkára egy kis bánáti faluból.
BÁNÁTBÓL BÁCSKÁBA
– A szerelem vezetett ide. Anikó, az akkori barátnőm, aki jelenleg a feleségem, itt talált munkát még jó tizenhat éve. Itt kezdtük el a közös életet. Persze, ami a lakhelyváltást illeti, volt ennek előzménye.
Mindig ki akartam törni a falusi közegből és már a középiskolába is Magyarkanizsára jártam. Ha egy olyan kis közösségben élsz, mint Magyarcsernye, könnyen kilógsz a sorból. Habár lehet ott is másként élni, de én máshogyan akartam alakítani a sorsomat, mint ami ott volt számomra előrelátva. Nem tudom, mi lett volna, ha ott maradok, de látva, ami történt az utóbbi években, ha nem jövök Szabadkára, mára már külföldön lennék.
A stúdióépítés ötlete is még ott fogant meg benned?
– Igen, ez az ötlet már ott megszületett. Édesapám műhelyét is, ahol olykor magam is dolgoztam, Abyss-nek neveztem, ahogy a mostani stúdiót is, persze akkor még viccből. A stúdiózás ötlete a zene szeretete miatt jött az életembe. Gyerekkorom óta kötődök a metál- és rockzenéhez. Egy idő után rájöttem, akár zenélni is tudnék. A középiskolás éveim alatt indult meg a folyamat. Magamtól kezdtem el tanulni gitározni, de sokat lestem el a haveroktól, például Halász Misitől, aki az aikidóedzőm is volt és az első gitárom is ő szerezte. Próbálkoztam akkoriban már zenéléssel is, volt egy próbazenekarunk, Nagy Lacival, de ott muzsikált Apró "Frenki" Károly is, aki már hosszú évek óta az igen népszerű Lord zenekart erősíti. Aztán a suli után hazatértem Csernyére. A tóbaiakkal jártam össze zenélni, Ördög Zolival, Szakál Istvánnal, később pedig a Forge zenekarban játszottam egy ideig. Még gitározni is alig tudtam, de már akkor megindult ez a mánia, hogy én felveszem az ötleteim magnóval egy szalagra. Engem az érdekelt leginkább, hogyan születik egy dal, mitől lesz az jó. Aztán mikor később megszületett a saját zenekarom, a Jane Dark, már természetes volt, hogy ha ketten gitározunk együtt, akkor azt is felvesszük. Tehát ez a stúdiós dili már nagyon korán elkezdődött.
A Szabadkán töltött évek alatt mivel foglalkoztál?
– Dolgoztam ezt-azt, végül elhelyezkedtem egy itteni hangszerüzletben, ennek köszönhetően igen sok ismeretséget szereztem. Szabadkán is folytattam a zenélést különböző formációkkal. Tagja voltam a Vicious Eclipse nevű death metal bandának, később egy ideig az All the Arms We Need metalcore együttesben gitároztam, meg persze létezett számtalan kisebb projektem is.
IRÁNY A STÚDIÓ
Az első stúdiós tapasztalataidat hol szerezted?
– Ez még a Jane Dark idejében történt 2004–2005 körül. Elmentünk felvenni az első anyagot a zentai Chainroom stúdióba, amit akkor a két testvér, Mijić Marjan, az akkor még aktív Tiarah énekese, valamint Mijić Nikola, az Alogia frontembere tartott. Akkor törtek be hozzánk a korszerű vételezési technikák, ők ebben úttörők voltak egész Szerbiában. Hatalmas fegyelmet tapasztaltam ott meg, rájöttem mennyire más a stúdiós vételezés. Akkor kezdett el érdekelni komolyabban a vételezés folyamata, rájöttem, hogy ezt én is tudnám csinálni. Engem elsősorban az motivált akkoriban, hogy ne kelljen soha várni a szabad időpontokra, a keverésre, és én magam is készíthessek zenét a saját zenekaromnak. Az első adandó alkalommal elkezdtem felszerelést vásárolni és kialakítottam egy mini szobastúdiót. 2008-ban már én is tudtam lemezt készíteni, igaz korlátolt keretek között. Akkoriban is dolgoztam pár projekten, néhány demofelvétel készült az All The Arms We Need és Szikes zenekarnak de készítettem a saját anyagokat is mint a Zodiah és a Tales From Beyond projektek. A Jane Darknak akkor számtalan demofelvétele készült, valamint egy lemezanyag is. Az Ashen Epitaph második lemezének bizonyos részletei is nálam készültek, de az összes többi anyagukon dolgoztunk együtt.
– Mindent magadtól tanultál vagy valakitől leshettél el vételezési technikákat?
– A Kesler stúdióban elég sokat dolgoztam, és ott gyűjtöttem a legtöbb tapasztalatot is. Kesler Viktorral egyébként a hangszerüzletben ismerkedtem meg. Tudtam, hogy van stúdiója, én mindig kérdezősködtem, mit hogy csinál. Egyszer elhívott hozzá a stúdióba, megmutatta a felszerelést. Aztán egyszer felhívott, lenne-e kedvem segíteni neki. Ott már komoly, profi zenészekkel is volt alkalmam dolgozni, profi körülmények között. Ez teljesen más tapasztalat volt. Viktor beavatott a szakmai titkokba, hogyan kell vételezni, mire kell odafigyelni, mit kell hallani egy vételezés során. Valójában ő tanította meg nekem ezt a szakmát, mert hivatalos képzésen egyébként soha nem vettem részt. Emellett rendszeresen az interneten keresztül is sok tudást sajátítok el. Követem, mi történik, mi fejlődik, és ki hogyan csinálja.
Sokan nem tudják a különbséget a producer és a hangmérnök között. Te valójában melyik vagy?
– Én mindkettő vagyok, illetve szükség szerint próbálok az lenni, ahogy manapság a legtöbben. A hangmérnök a gyakorlati munkás, aki elvégzi a technikai részeket. Az ő feladata a szakszerű felvételezés. Előkészíti a stúdiót, beállítja a hangzást, irányítja a vételezés folyamatát. A producernek pedig egy határozott víziója van, lát egy teljes képet, amit meg szeretne valósítani, ki akarja hozni a legtöbbet az adott felvételekből.
Te honnan kezdted a stúdió felépítését?
– Nekem legalább 15 év kellett, hogy idáig jussak. Apránként és fokozatosan vásároltam meg a felszerelést. Gyakran üzleteltem is hangszerekkel, igyekeztem minél több mindent kipróbálni. A helyiség felépítése is lassan haladt. Lehetett volna ezt sokkal gyorsabban, de nekem sem voltak olyan munkahelyeim, hogy jelentős összegeket tudjak megtakarítani rövid idő alatt. Egy stúdió építése soha nem fejeződik be. Mindig fejleszteni kell a helyiséget, de a felszerelést is. Követni kell az újításokat, a legkorszerűbb technikai dolgokat.
Te milyen szolgáltatásokat kínálsz a stúdióban?
– Klasszikus rockzenei felállást, dob, gitár, basszusgitár, billentyűs, vagy egyéb akusztikus hangszerek, mint hegedű, vagy valamilyen fúvós hangszer vételezését minden akadály nélkül el tudom vállalni. Tehát minden hangszert, de most ha beállítana egy big band, akkor lehet bajban lennék. A felvett anyagot ki is keverem és a masteringet, a végső beállításokat is elkészítem, ha szükséges. Fel vagyok úgy készülve, hogy ha komolyabban beindul az üzlet, akkor akár itt is tudjanak aludni a zenészek. Konyha és zuhanyzó is lesz. Egy komoly stúdiózási folyamat, lemezfelvétel több napig, hétig is elhúzódhat, olyankor a zenészek a stúdióban élnek napokig. Mindenkinek egyszerűbb és gyorsabb a munka, ha minden van egy helyen.
MINDEN ZENÉSZ ROCKSZTÁR AKAR LENNI
Mi a legfontosabb, amit javasolni tudsz azoknak, akik vételezésre indulnak?
– Ez is olyan, mint egy verseny. Tehát készülni kell a stúdiózásra, edzeni kell, ahogy a futóversenyre is. Attól, hogy kudarc ér, vagy nem te leszel a legjobb, még nem kell feladni. Tudni kell mire vagy képes, mit akarsz, hogyan teljesítheted.
Mikor jelentkezik egy zenekar, hogyan indul be a munkafolyamat?
– Először csak informálódok. Felteszek pár kérdést, pl., hogy aktívan zenélnek, vagy csak időnként. Ez fontos, hogy tudjam, mennyire vannak felkészülve. Létezik-e demofelvétel a dalokról, van-e stúdiótapasztalat, tudnak-e metronómra zenélni. Ezekből a válaszokból tudok következni, milyen szinten lehet a zenekar, hogyan kell hozzáállni. Eltérő zenekarok más-más hozzáállást igényelnek. A tapasztalatlanokat kellemetlen élmények érhetik, ezeket az esetleges kellemetlenségeket minél inkább csillapítani kell, ne menjen el a kedvük a zenéléstől, hanem inkább fejlődjenek.
A muzsikusok, ameddig nem tapasztalják meg milyen stúdióban zenélni, két nagyon fontos dolgot nem tudnak: mire képes a hangszerük, mit lehet belőle kihozni, valamint általában azt, hogy milyen szinten zenélnek. Az első stúdiós élmény nagyon kellemetlen tud lenni. Megesik olyan is, hogy kiderül, a zenészek nincsenek olyan szinten, hogy használható felvételt tudjanak készíteni. Aki először találkozik metronómmal, vagy nincs legalább egy alap zenei képzése, általában nem tudja tartani a ritmust, ez pedig egy felvételnél elengedhetetlen követelmény. Mindenki nagy valamit akar csinálni, mindenki rocksztár akar lenni, de az nem olyan könnyű.
Mikor megjelenik a zenekar, hogyan néz ki a folyamat onnan kezdve, hogy te kinyitod az ajtót?
– A pakolást követően beállítjuk a hangszerek hangzását. A dobbal van a legtöbb gond, ez a legidőigényesebb, a sok elem és a mikrofonozás miatt. A többi hangszer hangzását rövidebb idő alatt is meg lehet oldani. A vételezés ritkán történik egyszerre, nemigen zenélnek egyszerre, manapság sokkal gyakoribb, hogy minden külön van felvéve. Ilyenkor elsőként a dob, majd a basszus, a gitárok, az ének, végül általában a különféle díszítések, adalékszólók, gitárok, plusz kórusok, kerülnek felvételre.
Ebből lesz a zene?
– Hát már ez is zene, de a végső variációval még rengeteg munka van. Miután felvettük a hangszereket, elkezdődik a keverés folyamata. Javítani kell az addig esetleg észrevétlen hibákat, gyakran vágni kell, be kell állítani a hangszerek hangerejét, a frekvenciákat. Ez egy hosszadalmas munkafolyamat. Azt kell eltalálni, hogy az egész, amit a muzsikusok felvettek, hogyan is szól jól egyben. Egy adott dal, különféle keveréssel nagyon máshogy szólhat, a popból lehet rock, a rockból pop.
Mennyi a javítási lehetőség a stúdióban?
– Ez nagyon relatív, de rengeteg stúdiós csoda van manapság. Az is kérdés, mi éri meg: valamit javítani, vagy újból felvenni? Manapság nagyon sok olyan technikai eljárás létezik, hogy úgymond a semmiből is várat lehessen építeni. Ez régen nem így volt. Ha nem tudtál zenélni, akkor nem lehetett felvenni, esetleg stúdiózenész játszotta el más helyett. Manapság rossz és közepes zenészek is tudnak stúdióban elfogadható minőséget produkálni. Aztán ha ezt ő élőben nem tudja úgy megtrükközni vagy teljesíteni, az már az ő szégyene, nem az enyém.
Te dolgoztál már ilyen zenészekkel?
– Valójában manapság mindenki többet akar mutatni, mint amit tud, tehát igen. Kicsit minden zenész ilyen. De nem mindegy mekkorát trükközöl, mert szinte bármekkorát lehet.
A végeredmény mennyiben tér el az elvárásoktól?
– Általában addig dolgozunk egy anyagon, amíg nem leszünk elégedettek, de 90 százalékban a zenekarok sem tudják, mi lesz a végeredmény, sőt én sem. Általában végül mindenki jobbat kap, mint amit várt. Én még olyan esetről nem hallottam, hogy valaki tudja mit akar és pont azt is kapja.
Egy munka végeztével mit érzel?
– Nagy és kellemes megkönnyebbülést. Csinálok valami kreatívat, kihozom jobb esetben a kreativitást az emberekből.
Neked mi jelenti a legnagyobb kihívást a stúdiózásban?
– Szerintem megtanulni azt, hogy mikor elég, hol van vége egy projektnek, hova kell pontot tenni.
Azok a zenészek, zenekarok, akik szívesen kipróbálnák magukat stúdiókörülmények között, kapcsolatba léphetnek Deák Árpáddal az AD Abyss Studio Facebook-profilján keresztül. A Január 17-e és február 14-e között jelentkező zenekarok teljesen bérezésmentes vételezési lehetőséget kapnak.
