Klemm Dávid az Újvidéki Tangókvintett (Novosadski tango kvintet) zongoristájaként Vladimir Čuković hegedűssel, Dragana Kuzmanović harmonikással, Vladimir Jakovljević villanygitárossal és Fedor Ruškuc nagybőgőssel fellépett a székvárosi Szerb Nemzeti Színházban.
Az Emlékezés Astorra c. koncertjüket a 6. Eufonija nemzetközi harmonika- és kamarazenei fesztiválon Astor Piazzolla, az egyik leghíresebb argentin zenész- és zeneszerző születésének 100. évfordulójának szentelték. A Concierto para Quinteto, Milonga del Angel, Verano Porteño, Soledad, Adios Nonino, El Cielo en los Manos, Retrato de Milton és a Vontrabajissimo c. híres szerzeményeivel szórakoztatták a fesztivál közönségét. Az est vendégeként Jovica Ivanović bandoneonon zenélt.
Klemm Dávid (Fotó: Bozsoki László)
Klemm Dávid újvidéki zongoraművész, zeneszerző és korrepetitor, aki 2005-től az Újvidéki Színházzal együttműködve több mint 40 projektumban vett részt, 2010-től pedig külmunkatársa az Újvidéki Művészeti Akadémiának, a pandémia alatt is szorgalmasan alkotott.
Az erdélyi sajtóból megtudtuk, hogy az Állatfarm című zenés produkció május végi sikeres ősbemutatóját követően júniusban még három alkalommal tűzik műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban George Orwell szatirikus kisregényét, amelyet Lénárd Róbert alkalmazott színpadra, a zenét Erős Ervin és Klemm Dávid szerezte. Az adaptáció kifejezetten a kolozsvári színház számára készült, a különleges produkciót a vajdasági Puskás Zoltán rendezte. Orwell kisregénye természetéhez képest szokatlan műfajt választott: az Állatfarm szereplői a zene nyelvén fogalmazzák meg gondolataikat. Az előadás dalai a musical és a rockopera műfaját ötvözik, a hangszerelés hozza a lázadás hangulatát, de ahol a dramaturgia megkövetelte, ott lágyabb hangzásvilágra számíthatnak a nézők. Ezzel kapcsolatban Klemm Dávid elmondta:.
– Táncos-zenés egyfelvonásos előadásról van szó, szinte annyira zenés előadás, hogy alig van benne próza. Egy-két mondat erejéig tartalmaz egy dialógust, aztán megszól a zene, és így van ez végig.
Nagy munkát végeztünk Erős Ervin és jómagam, akik az 1 óra 15 percnyi zenét komponáltuk. Nagy kihívás volt számunkra, mert mindössze két hónap állt rendelkezésünkre. Kilenc szerzemény után a rendező elkezdte a munkáját, Lénárd Robi még nem fejezte be a szöveget, mi meg igyekeztünk, hogy utolérjük őket. Az erdélyi főpróba hetében mi is követtük az eseményeket, mi hogyan zajlott.
A szerzemények megírásakor a rendezőt kérdeztük, milyen stílusú zenét képzel el a darabhoz. Ő elmagyarázta, hogy kemény, vad előadást tervez, amelyben hangos a zene és gyors. Ezekre az utasításaira építettük a zenei anyagot. A kemény zene számunkra jó sok gitárt, disztorziós gitárt jelent, hangos dobot, mindent, ami bulis gyors, vad... Úgy próbáltuk fölépíteni a zenét, hogy vad, agresszív előadás legyen. A hangzás általában punk-rock, hard-rock, metál, de kellett néha lazítani is. A keményebb dalokhoz jómagam, a balladákhoz Erős Ervin ért jobban. Sok esetben az együttműködésük eredményeként született meg egy-egy dal. Ervin volt az, aki finomhangolta a 21 szerzeményt. Ezt a kifejezést használjuk, amikor már megvan a hanganyag, és mi olyan apróságokat finomítunk, amiket senki az ég világon nem vesz észre, mi, zeneszerzők azonban hallgatva a saját dalainkat, megjegyezzük: jaj, az a hegedű ott egy picit túl hangos... Ezek a finom hangolások inkább a mi lelkünknek szólnak, hogy megnyugtassuk magunkat, mindent beleadtunk a munkába.
Írtál-e zenét a Színes Szilánkok Diákszínpad részére?
– Egyik előadására írtam zenét pár éve, sajnos nem jut eszembe a darab címe. Most, ahogy nézem a huszonöt éves munkájuk alkalmából kiállított képanyagot, a Samupipőke c. mesejáték plakátján felfedeztem a nevemet. Az első évben, amikor ezt a darabot rendezték, főszerepem volt. Ezt évente elmondom, mert nagyon élveztem a fellépést. Akkor színészkedtem először és utoljára. Az nagyon sikeres előadás volt, mert utána legalább egy évig játszottuk a színházakban, vendégszerepeltünk vele Vajdaság-szerte. Amikor már nem játszottuk a darabot a színházban, akkor rádiódrámát is készített belőle az Újvidéki Rádió, aztán Póth Imre filmet rendezett. Nagy élmény volt, hogy ebből az egy darabból három médium – színház, rádió és film – részére készült előadás. Én mindegyikben kipróbáltam magam.
Fogalmazhatunk-e úgy, hogy a diákszínpadról indult a színházi-zenés karriered?
– Mint kis zongorista, gyerekkoromban is felléptem koncerteken, diákversenyeken. A színpadot ismertem, tudtam, mit jelent közönség előtt előadni valamit. De lehet, hogy a színház és a zene éppen a diákszínpadon kezdett keveredni. Emlékszem az audícióra, amelyen akkor én nem verset vagy jelenetet adtam elő, hanem zongoráztam. Tehát fiatal zenészként kerültem be a diákszínpad csapatába. Talán ott szerettem meg igazán a színpadot, talán éppen az döntött, hogy a színház lekövette az életemet. Már hetedikes voltam, amikor diákszínpados lettem. Kezdtem megnézni az előadásokat, amelyek közelebb hozták a színházi zenét, ezt a fajta zenélést is – mondta Klemm Dávid.
