2024. július 30., kedd

Újabb ígéretek a gazdáknak

Folytatódnak a tárgyalások az állam és a mezőgazdasági szervezetek között

A gazdák a törvénymódosítást követően megkapják a hektáronkénti 17000 dináros támogatást a fémzárolt vetőmagok használatáért – jelentették Miloš Vučević miniszterelnök kabinetjéből azt követően, hogy az állam képviselői újra tárgyaltak az elégedetlen gazdaszervezetekkel. A pénteki találkozón a gazdák ígéretet kaptak arra, hogy a mezőgazdasági minisztérium a lehető legrövidebb időn belül javaslatot tesz a szerb képviselőháznak a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési támogatásokról szóló törvény módosítására. A javaslat tartalmazni fogja a fémzárolt vetőmag használata alapján igényelhető támogatás növelését is: a miniszterelnök ígérete szerint ugyanis a jelenleg érvényben levő hektáronkénti 6000 dináros hozzájárulást 17 000-re emelnék. A módosításokat előreláthatólag október közepéig érvényesíteni lehetne, az említett hónap végéig pedig meg is jelentetnék a közfelhívást. A módosítások szerint a gazdák azon területek alapján igényelhetik majd a fémzárolt vetőmagok használatáért az állami támogatást, amelyekre a szubvenciók alapján is jogosultak – áll a minisztérium közleményében. Ugyanitt kiemelik, hogy legkésőbb szeptember végéig találnak módot arra is, hogy a tulajdonjogilag rendezetlen termőföldek után is igényelhessék az állami támogatásokat a szóban forgó területeket művelő gazdák.

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy idén egyedenként 40 ezer dináros hozzájárulást kapnak a gazdák az először megtermékenyített tehenek után. Az egyszeri támogatásokat illetően a 12–24 hónapos, termékeny üszők tartásához egyedenként 60 ezer dinárral járul hozzá az állam. A támogatás feltétele, hogy a gazda vállalja, hogy a szóban forgó minőségi tenyészállatot legalább három szoptatás idejére megtartja a gazdaságában, azaz ötéves koráig gondozza – részletezték az illetékesek.  

VÁLLALT HATÁRIDŐK

A miniszterelnöki kabinet közleményében hangsúlyozták, hogy az állam tőle telhetően az összes intézkedést megteszi annak érdekében, hogy év végéig a tavalyi adatok szintjén tartsa a tejbehozatalt országunkban. Ugyanakkor arra is ígéretet tettek az állami képviselők, hogy serkentik az étolaj kivitelét. Jelezték, hogy július végéig szerveznek egy találkozót a legnagyobb olajtermelőkkel: a tárgyaláson a kormányfő is részt vesz majd. 

A kormány képviselői e hónap végéig adtak határidőt a mezőgazdasági termékek piacát és áruforgalmát fejlesztő munkacsoport megalakítására is. Emellett jelezték, hogy a 2025-től 2032-ig terjedő időszakra vonatkozó, a mezőgazdaságot és a rurális fejlődést serkentő stratégiai tervezet kidolgozásában a gazdaszervezetek képviselői is aktívan részt vehetnek. Október végéig pedig közfelhívást tesznek közzé olyan biztosítási lehetőségekre is, amelyekkel a gazdák enyhíthetik majd a szélsőséges időjárás okozta károkat. 

A mezőgazdasági minisztérium a vízlecsapolási illetékeket illetően is segít a gazdáknak – írják a közleményben. Hozzáteszik: az állam legkésőbb augusztus 10-ig írásban felszólítja a Szerbia Vizei és a Vajdaság Vizei közvállalatokat, hogy semmisítsék meg azokat a határozatokat, amelyeket az illeték megszüntetését követően adtak ki. 

A közleményt a mezőgazdasági minisztérium annak a pénteki találkozónak a kapcsán adta ki, melyet Miloš Vučević miniszterelnök és Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter folytattak azokkal a gazdaszervezetekkel, amelyek tavaly megszervezték a tüntetéseket, és idén is bejelentették a gazdák tiltakozását. A mezőgazdászok csoportosulásai ugyanis elégedetlenül távoztak a július 18-án megtartott tárgyalásokról is, a másnapra bejelentett útlezárásoktól azonban eltekintettek annak reményében, hogy az állam mégis teljesíti az egykori kormányfő ígéreteit a szubvenciókkal kapcsolatban. 

A GAZDÁK TOVÁBB TÁRGYALNAK

A szervezetek közül a pénteki találkozón a szerbiai mezőgazdászok megmaradásáért küzdő kezdeményezés és a Bánáti Szövetség mellett az Aradac, a Dolovački Paori és Banatska Crnica egyesületek képviseltették magukat, de a szabadkai mezőgazdasági termelők csoportosulása is jelen volt a tárgyaláson. 

A sajtónak az észak-bácskai szervezet elnöke, Miroslav Matković számolt be a történtekről. A Betának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a találkozón a gazdaszervezetek megismételték azokat a követeléseket, amelyeket 2023. november 26-án is előterjesztettek az akkori kormányfőnek. Emellett kérték, hogy az állam a támogatások odaítélésénél idén kivételesen tekintsen el a fémzárolt vetőmagok használatát igazoló számlák átadásától, de ezt a miniszterelnök visszautasította azzal a magyarázattal, hogy a vásárlást igazolni kell. A vízlecsapolási illetékek tekintetében viszont Vučević ígéretet tett a megoldásra, és javasolta, hogy a probléma rendezéséig a gazdák ne fizessék ki a határozatban feltüntetett összegeket – mondta Matković. Hozzátette: a gazdaszervezetek egy hónap múlva újra találkoznak a miniszterelnökkel és az állami képviselőkkel.
 

Nyitókép: A pénteki találkozó résztvevői (Fotó: Beta)