Az idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Talentum Ifjúsági és Néptánctábort, amelynek az előző évekhez hasonlóan a horgosi Túrú-tanya ad otthont. Az idén 155 gyermek vesz részt, akik a többi között Szabadkáról, Palicsról, Hajdújárásról, Óbecséről, Zentáról, Bácsfeketehegyről, Oromról, Temerinből, Budapestről, Szegedről, Mórahalomról és Hódmezővásárhelyről érkeztek. A gyerekekre napközben néptánc-, népi ének- és népzeneoktatás vár. Emellett kézműves foglalkozások, táncház, tábortűz, szabadidős aktivitások és csapatjátékok is szerepelnek a programban.
Brezovszki Tamara szervező lapunknak nyilatkozva elmondta, délelőttönként és délutánonként három korcsoportban folyik a néptáncoktatás a Talentum-táborban. Emellett a gyermekek a népi ének, illetve népzeneoktatásba is bekapcsolódhatnak.
– A néptáncoktatásnál az alsós korcsoporttal Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs foglalkoznak, és bácskai táncokat oktatnak nekik. A középső csoport, tehát a felsősök, Árgyélán Kitti és Németh Antal vezetésével felcsíki táncot tanulnak. A középiskolások, vagyis az ifjúsági csoport tagjai pedig vajdaszentiványi táncokat sajátíthatnak el Józsa Tamástól és Marosi Gerdától. Azok, akik hangszeres oktatásra jelentkeztek a táborba, szintén délelőtt és délután tanulnak – tudtuk meg Brezovszki Tamarától.
A magyarországi Józsa Tamás Budapestről érkezett. Elmondása szerint már többízben vesz részt néptáncoktatóként a Talentum-táborban.
– Vajdaszentiványi táncokat oktatunk az ifjúsági csoportnak. Ez egy erdélyi forgós, forgatós tánc, amely kifejezetten ennek a korosztálynak való, amelynek már megvannak a technikai alapjai. Úgy tűnik, hogy ez nekik való, hiszen a diákok nagyon jól tudják követni a lépéseket. Jó a nemek aránya, nincs sokkal több lány. Az oktatás során mindig párt cserélünk, hogy mindenki részt tudjon venni a táncban. Minden évben nagyon jól érzem magam a Talentum-táborban. A kolléganőmmel, Marosi Gerdával egész évben várjuk, hogy eljöjjünk ide. Nemcsak a helyszín miatt, hanem azért is, mert úgy gondoljuk, hogy a gyerekek magas színvonalon tudnak táncolni. Szeretünk Vajdaságba jönni, mert sok barátunk él itt – hallottuk a tábor egyik néptáncoktatójától.
A hajdújárási Remete Lénárd a felsősök csoportjában veszt részt a néptáncoktatásban. A hatodik osztályos tanuló tavaly hallott először a táborról, és úgy döntött, jelentkezik. Szerinte nagyon jók a programok és a közösség is. Eddig sok mindent sikerült megtanulnia az oktatóktól. Jól érzi magát, ezért valószínű, hogy jövőre is visszatér.
Vas Brezoszki Tímea szervező elmondta, hogy a hangszeres oktatást a Zagyva banda tagjai tartják a résztvevők számára. Külön foglalkozást tartanak nagybőgőn és a hegedűn játszó diákoknak. Emellett cimbalmon lehet tanulni. Azok a gyerekek, akik délelőtt néptáncoktatáson vesznek részt, délután csatlakozhatnak a zenészekhez. Mint kiemelte, a gyermekek elsősorban táncolni jönnek a táborba, ám akik tudnak és szeretnének megtanulni játszani valamilyen hangszeren, azoknak erre is lehetőségük van.
A táborban esténként népiének-oktatás is folyik Hardi Klemm Katalin vezetésével. Hétfőtől a kiemelkedő énekesek Sárközi Noémitől is tanulhatnak. A délutánok során kézműves foglalkozások várnak a gyerekekre. A nemezelést Békésapáti T. Zsófiától, a gyöngyfűzést Ökrös Csillától sajátíthatják el a résztvevők. Hétfőn a táborozók a bőrözés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, majd a hét további részében Ózsvár Péter gölöncsér fogja bevezetni a tanulókat a fazekasság szépségeibe. Érdekesség, hogy az ifjúsági korcsoport lánytagjai a táborban fogják elkészíteni a szatmári viseletükhöz illő gyöngykalárist. A táborozók délután nemcsak kézműveskedéssel tölthetik el az időt, hiszen játszhatnak a sportpályákon, beszélgethetnek, illetve a csapatépítő játékokba is bekapcsolódhatnak. Az utolsó előtti este a résztvevők tábortűz köré ülnek. A résztvevők csapatokba tömörülnek, és mindegyik csapat egy saját himnuszt állít össze egy meglevő népdal dallamára. Esténként táncházat is szerveznek a táborban, amelyben a Duhaj banda muzsikál. A tábor csütörtökön 19 órakor egy gálaműsorral fog zárulni.