2024. augusztus 1., csütörtök

Megjelenhetnek Pécsi Ildikó emlékiratai

A színésznő, aki nyolcvanéves korában, napokkal ezelőtt hunyt el, az utóbbi tíz évben írt pályájáról és magánéletéről, úgy tervezte, könyvben adja közre az írásokat. Most fia dönthet az emlékiratok sorsáról. Fogadott fiára, L. Péterfi Csabára bízta emlékiratait Pécsi Ildikó, de vér szerinti fia, Szűcs Csaba dönthet arról, legyen-e belőlük kötet.

„A félig kész kéziratait nekem adta át Ildikó. Ezenkívül még hangfelvételen rögzítettem azokat a történeteket, amelyeket nem maradt ideje papírra vetni.

Attól függetlenül, hogy Ildikó rám bízta, a fia, Csaba döntése lesz, befejezzük-e vagy sem, de ő most – érthetően – a gyásszal van elfoglalva, nagyon megrendült, nem akar még ezzel foglalkozni. Ildikó szóban elmondta, hogy szeretné kiadni, de a halálával megváltozott a helyzet, hiszen a szellemi tulajdonával is a majdani örököse rendelkezik” – mondta a Blikknek L. Péterfi, aki utolsó húsz évében ismerte Pécsi Ildikót.

A napilap szerint a naplószerű kézirat bejegyzései a színésznő pályájáról, gyermekkoráról, szerelmeiről, csalódásairól, fia megszületéséről, a családról szólnak.

A színésznőt december 19-én szombaton, szűk családi körben temetik.