2024. augusztus 1., csütörtök

A nyelv, amelyet nem beszélnek

Larisa Ackov kiállítása nyílt meg pénteken a szabadkai Kortárs Galériában

A múlt pénteki tárlat után ismét egy csodálatos kiállítás nyílt meg a szabadkai Kortárs Galériában, ezúttal Larisa Ackové, akinek a művei mesebeli nyelven szólnak a nézőkhöz. A kiállítása címe is ez: Mesebeli nyelv. Az egybegyűlteket Úri Szűcs Luca, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója, az Erasmus program gyakornoka köszöntötte. Ahogyan azt megtudhattuk, eredetileg ez a kiállítás zárta volna a Kortárs Galéria tavalyi programsorozatát, de akkor a járványhelyzet miatt el kellett halasztani. A kiállítást Miroslav Jovančić kurátor méltatta és nyitotta meg:
– Larisa Ackov alkotásait nézve úgy érzem, mintha ide tartoznának. Nem tudtam nem észrevenni, hogy ez már a harmadik újabb kiállításunk, amely az ember és a természet kapcsolatát taglalja, hogy hol az ember helye a világban. A közelmúltban Újházi Adrienn és Nagy Kornélia kiállítása foglalkozott ezzel a kérdéssel, persze mindkettő egészen másképp – észrevételezte Miroslav Jovančić.

Larisa Ackov kiállításmegnyitója(Fotó: Lukács Melinda)

Larisa Ackov kiállításmegnyitója(Fotó: Lukács Melinda)

Larisa Ackov festményeket, rajzokat, illusztrációkat, kerámia alkotásokat és installációkat állított ki. Az alkotásaira jellemzőek, hogy színpompásak és a természet ihletésével készültek. A művésznő elmondása szerint a csoda valójában valóság, létezik és nincs messze, elég néhány kilométerre eltávolodni a várostól. A címre utalva azt nyilatkozta, hogy ez egy olyan nyelv, amelyet tulajdonképpen nem is beszélnek, hanem hallgatnak és a gondolatokkal kommunikál. Általa meg lehet érteni a természetet. A művésznő azt is mondta, hogy Szabadkát mindig valamiféle mesebeli városként élte meg, és nagy öröm a számára, hogy itt állíthat ki.
Larisa Ackov 1971-ben született Pancsován, a tanulmányait pedig Belgrádban végezte kerámia szakon. A szabadkai közönségnek először a 14. Kérámia Triennálén mutatkozott be. Mostani kiállítása március hatodikáig tekinthető meg.