A palicsi filmfesztivál nyitónapján az Enyedi Ildikó rendezésében készült Testről és lélekről című filmet tekinthettük meg. Az alkotás elnyerte az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, emellett a FIPRESCI-díjat és az ökumenikus zsűri díját is. Habár a palicsi filmfesztiválon versenyen kívül vetítették, mégis közönségdíjas lett, erre az alkotásra tették le legtöbben a voksukat.
A Testről és lélekről egy különleges szerelmi történetet dolgoz fel. A filmben Endre, a vágóhíd visszafogott természetű, lebénult bal kezű, gazdasági igazgatója, és Mária, a szigorú, precíz, társaságban nehezen megnyíló, új minőségellenőr, minden éjjel ugyanazt álmodják. Közös álmuk, hogy a havas tájban szarvaspárként kutatnak élelem után. Ezt a munkahelyi pszichológusnő deríti ki, de azt hiszi, gúnyt űznek belőle. Endre és Mária között kapcsolat alakul ki, de nehezen jutnak egyről a kettőre.
A filmfesztivál vendége volt Borbély Alexandra, a Katona József Színház társulatának tagja, aki egyáltalán nem azt a benyomást keltette, mint az általa eljátszott karakter. A beszélgetésünk során erre is kitért.
Hányszor hallottad azoktól, akik a film megtekintése után ismertek meg, hogy nem tűnsz olyan merevnek és zárkózottnak, mint Mária?
– Mondhatom, nagyon sokszor. Sokan rácsodálkoztak erre. Eleve fura volt, hogy Enyedi Ildikónak megfordult a fejében, hogy eljátszhatom ezt a szerepet. Először ugyanis a pszichológusnő szerepére hívott. A pszichológusnő jeleneteit készítettük, és még nem tudta, hogy ki legyen Mária. Miután több színésznőt is meghallgatott, felhívott és megkérdezte, hogy ne nézzünk-e meg, milyen lennék Máriaként. Eredetileg senki sem gondolta, hogy esetleg én is eljátszhatnám. Ugyanakkor, gyakran a színházban is tőlem távol álló, furcsa karaktereket játszok. Szerencsére nem vagyok beskatulyázva és ez nagy ajándék. Mondjuk meglepetésnek számított az Endrét megformáló Morcsányi Géza is, aki nem színész, hanem dramaturg, műfordító, és ez volt az első filmszerepe.
Mit éreztél, amikor megkaptad Mária szerepét? Hogyan sikerült kidolgozni ezt a karaktert? Egyáltalán milyennek látod Máriát?
– Nagy kihívást és megtisztelő feladatot jelentett számomra megformázni Máriát. Kihívás volt, csak a szemen és apró gesztusokon keresztül megmutatni, hogy mit érez ez a nő. Úgymond apró részletekből raktuk össze, odafigyelve arra, hogy milyen ruhát hord, hogyan lépked stb. Az első forgatási napon azt a jelenetet forgattuk, amikor Mária melegíti a tejet, mert éjszaka nem tud aludni. A falnál kellett állnom és kinéznem az ablakon. Amikor odadőltem a falhoz, Ildikó azt mondta, hogy kicsit másképp. Mondtam neki, hogy szerintem is. Megpróbáltam másképp, erre azt mondta, hogy ez jó. Válaszoltam neki, hogy szerintem is. Valahogy így folytatódott az egész. Az érzések mentén haladtunk. Szeretnék olyan lenni, mint Mária, csak nem ebben a világban, mert ő túlságosan őszinte és kimondja, amit gondol. Én másmilyen vagyok, nem csak másoknak nem merném kimondani, amit gondolok, de azt sem szeretném, hogy nekem mindenki elmondja mit gondol.
Habár valójában egy szerelmi történetről van szó, mégis egy furcsa helyszínen, egy vágóhídon játszódik le. Erről mit gondolsz?
– Ildikó szerint bárhol előfordulhatott volna, bármilyen nagyvállalatban, de azt gondolom, hogy az álombéli állatok és ahogyan bánunk az állatokkal, beszélnek arról, hogy milyenek vagyunk és hogyan viselkedünk. Erre is rámutat ez a kegyetlen helyszín.
Hogyan reagáltál, amikor megtudtad, hogy a film fődíjas lett a Berlinálén?
– Épp Rosalindát játszottam a színpadot. Az első szerelmi jelenet után, a színpad mögött az egyik kollégám elkezdett kiabálni, hogy: Arany Medve! Mondtam, hogy nem igaz. Azt mondta: dehogynem! Utána sírtam és nagyon nehéz volt végigjátszani az előadást.
Azt hallottuk, hogy a torlódás miatt alig sikerült átjutnod a határon. Gyalog jöttél át, mert nem akartál lekésni a palicsi filmfesztivál megnyitójáról…
– Ketten ültünk a kocsiban, a határon pedig két-három órás várakozást saccoltunk. Egy rendező viszont autóval megvárt határ túloldalán, így gyalog mentem át. Kalandos volt, de feldobnak az ilyen spontán helyzetek.
A fesztiválos szereplésed után mivel foglalkozol?
– Budapesten próbálok, egy Orlai-produkcióban a Mozsár Műhellyel, az Élettörténeteket, amelynek októberben lesz a bemutatója. Egy ötven perces monológot adok elő, egy hölgy életéből, aki fiúnak született és utána nővé operáltatta magát. Nagyon érdekes, csodálatos, igaz emberi történet.
Film vagy színház? Melyik vonz jobban?
– Ha valamelyik nem lenne, nagyon hiányozna. A filmben azt szeretem, hogy akkor és ott rögzítjük a pillanatot, ez utána dobozba kerül és visszanézhető. A színháznak meg az a varázsa, hogy mindig valami újat, kicsit mást lehet hozzátenni. Nyilván függ attól is, hogy épp milyen hangulatban vagyunk, hogyan keltünk fel aznap. A színházban sose lehet teljesen késznek lenni. Abban van a gyönyörűsége, hogy mindig jön valami új. Ha váratlanul másképp reagál a partner, az is új dolgokat szül. Mindkettőnek megvan a maga szépsége. Nem akarnám elengedni egyiket sem. Szeretem a színházat, de örömmel várom, hogy újból filmezhessek.
