American Sniper, 2015. Rendezte: Clint Eastwood. Chris Kyle, Scott McEwen és James Defelice életrajzi regénye alapján a forgatókönyvet írta Jason Hall. Fényképezte: Tom Stern. Vágó: Joel Cox és Gary Roach. Zene: Joseph S. DeBeasi és Clint Eastwood. A főbb szerepekben: Bradley Cooper, Kyle Gallner, Sienna Miller.
Szinte gáz egy filmkritikát egy másik film jelenetének elemzésével kezdeni, Quentin Tarantino azonban kulcsfigura az Amerikai mesterlövész megfejtésében. A Becstelen Brigantyk nagy mozijelenetében műsorra kerül a németek legjobb mesterlövészének életéről szóló akciófilm, amely semmi másról nem szól, mint az önmagát játszó náci hős, Fredrik Zoller (Daniel Brühl) lövéssorozatáról egy magaslesről. A film a német patriotizmusnak hivatott túlzó emléket állítani, nem titkolt iróniával: a moziban ott ül a térdét csapkodva maga Adolf Hitler is.
A Becstelen Brigantykban szereplő film fiktív.
Volt eddig.
Most megszületett, igaz, nem a náci német, hanem az amerikai verzió. Úgy hívják, Amerikai mesterlövész.
Chris Kyle(Bradley Cooper) az iraki háború egyik meghatározó egyénisége, százhatvan pontos lövés jelzi dicsőséges útját. Eredetileg cowboy szeretett volna lenni, útja mégis az amerikai hadseregbe vezetett, ahol gyorsan hőssé avanzsált. Lövést lövés után produkált, három bevetését szinte hibátlanul csinálta végig, majd viszonylag könnyedén tette túl magát a Vietnam-szindrómáján is, hogy 2013-ban családja körében, váratlanul érje a halál. Biográfiájának filmjogait még életében felvásárolták.
A film első harminc perce (a több mint két órából) szándéka ellenére is rávilágít, miféle csodás hőssel van dolgunk. Az első tíz percben felsorakozik minden, amit arrogánsnak és szörnyűnek tartunk az Egyesült Államok háborús politikájában. A 9/11-et elszörnyedt, szomorú arccal néző Bradley Cooper, a háborús felvételeket gondterhelten néző Bradley Cooper, a Bibliáról és a mások elpáholásának helyességéről szónokoló apa (még sokszor előkerül a „szemet szemért” elv ebben az alkotásban). És persze igen gyorsan szembekerülünk az épp egy arab kisgyereket és anyját lelőni készülő Bradley Cooperrel is. Ez utóbbi okoz benne kábé egypercnyi morális megingást, de gyorsan segítségére sietnek társai, hogy elmagyarázzák: csak a dolgát végezte, és így lesz hős.
És valóban. Chris Kyle gyermekek és családanyák hulláin botorkálva tör a hírnév felé, amit a rendező Clint Eastwood és a forgatókönyvíró (eleddig két bugyuta komédiát és néhány NCIS-szerepet magáénak tudható) Jason Hall nem csupán nem helytelenít, de egyenesen példaértékűnek is tart. Persze – hisz nem embereket öl ez a katona, hanem a posztkoloniális másságot irtja ki, amelynek nincs személyisége, csak vallása, amelynek nincs egyéni arca, csak tömege.
Ha az Amerikai mesterlövész „háborús propaganda”-mivoltától eltekintünk – és előbb-utóbb el kell tekintenünk, ha egyáltalán filmről akarunk beszélni –, a következő marad: egy halom sztereotípia, amelyeket más rendezők már sokkal jobban megcsináltak (említhetem A szakaszt, az Apokalipszis mostot, a Született július 4-ént, A szarvasvadászt, a Jákob lajtorjáját vagy akár az Acéllövedéket). Remek vágás (főleg, amikor lövésekre vág, akkor igazán profi Joel Cox és Gary Roach), jó kameramunka, de közepes színészi játék és még közepesebb rendezés és forgatókönyv jellemzik ezt a művet, amelyet a világ valószínűleg úgy felejt el, mint korábban a Zero Dark Thirtyt vagy a szintén Eastwood kamerájából kicsorgott Levelek Iwo Jimárólt.
Tarantinóra azonban már soha többé nem nézünk ugyanazzal a szemmel, mint eddig. Mert az Amerikai mesterlövész megtekintése után soha többé nem fogunk tiszta szívvel röhögni a Becstelen Brigantyk gunyoros náci propagandafilmjén.
Az Amerikai mesterlövész egész esélyes a legjobb vágás díjára, valamint a hangkeverés szobrocskájára, de mást nem ítélnénk neki. Ha pedig netalántán ez volna az év legjobb filmje a Filmakadémia szerint... Nem, ebbe belegondolni is rossz.
