2024. július 29., hétfő

Irodalom

Mint aki a csodával határos

Mint aki a csodával határos címmel csütörtökön este Zentán is bemutatták a friss Sinkó-díjas író, Hernyák Zsóka bemutatkozó, Morze című, a zEtna kiadónál megjelent prózakötetét a Vajdasági Magyar M...

Várady Tibor könyvének kolozsvári bemutatója

Idén, a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg Várady Tibor Libatoll és történelem című, a Várady család hagyatékában talált jogi pereket feldolgozó kötete, mely a Zoknik a csilláron, életek hajszálon folytatása. Október 19-én Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetében is bemutatásra került a könyv, ahol a szerzővel Markó Béla beszélgetett.

A kulcs a könyvekben van!

– így szól az október 29-ig tartó 62. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár olvasásra buzdító szlogenje, a rendezvényen pedig ezúttal is mintegy 450 hazai és külföldi kiállító könyvkínálatából szemezgethetünk.

Belami és társai

 Ahogyan a híradásokból értesülhettünk róla, Az év jogász írója díjat az idén Bátyi Zoltán, író, költő, újságíró, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára érdemelte ki. Mintha neki találták volna ki az említett elismerést, hiszen Bátyi munkássága azonos mértékben kötődik a szépirodalomhoz, mint a tényirodalomhoz, a bűnügyi dokumentum-riportkönyvek világához, melyekben rendre a bűné és a bűnösöké a főszerep.