A napjainkban egyre népszerűbb családfagyógyítás témájával foglalkozik az Igaz-e, hogy a családfa-gyógyítás lelkiségi mozgalom? című kiadvány, a Hitvédelmi Füzetek 26. száma, amelynek szerzője Szentmártoni Mihály neves jezsuita teológus, pszichológus. Az Agapé legújabb kiadványáról dr. Harmath Károly ferences atyával, a sorozat szerkesztőjével beszélgettünk.
Kik végzik a generációs gyógyítást, és milyen céllal?
– A generációs gyógyítást különféle egyházak tagjai, a nagy egyházakon belül működő kisebb csoportok erős egyéniségei végzik, akik úgy gondolják, a jelen nehézségeinkért, bűneinkért az őseink is felelősek. Ezért az ősöknél keresik azokat a láncszemeket, amelyeket ki kell gyógyítani, hogy utána az egész szervezetben helyreálljon a rend. Az ezotéria területéről vett különböző ideákat építik be a saját tanításukba, azok alapján próbálják gyógyítani az embereket. A módszerek nem egyformák. Egy-egy magát lelkiséginek nevező csoport felkarolja az érintett személyeket, és a maga módján imádkozik értük, hogy erőt kapjanak a múltbeli bűneik megbocsátására, másutt miséket is tartanak, vagy a katolikus szokás szerint gregoriánus miséket is rendelnek az elhunyt ősökért, hogy így tisztítsák meg a családfát.
Van-e bibliai megalapozottsága a generációgyógyítás gyakorlatának?
– Szentmártoni atya is osztja a szakemberek véleményét, hogy az effajta gyógyításnak nincs mélyebb, bibliai megalapozottsága, teológiai még kevésbé. A családfagyógyítók a Biblia egy ószövetségi részletére, a Kivonulás könyve 34. fejezetének 6–7. versére hivatkoznak, az újszövetségi vonatkozásokat viszont nem veszik figyelembe. A generációgyógyítás teológiai szempontból még megalapozatlanabb, hiszen a történelmi egyházakban van keresztség, és szentgyónás a katolikus egyházban. A keresztség szentségében azt valljuk: minden bűnt, ami volt, Isten eltöröl. Ha esetleg jelen van a gonosz lélek, a pap imádkozik, hogy a gyermek megszabaduljon ettől a rabságtól. A családfagyógyítók viszont erősebbnek tartják a rossz erejét, mint Jézus erejét. A hívő ember is könnyen beleeshet ebbe a tévedésbe, hogy Jézust gyöngébbnek tartja, mint a rossz erőit. A családfagyógyítást kérő és végző személy nem hisz abban, hogy Jézus a keresztség szentségében megbocsátott, és nem hisz abban, hogy a szentgyónásban is van megbocsátás.
A családfában érvényesülnek-e az átkok, az utódokban tovább élnek-e az ősök rossz szellemei, illetve meghatározzák-e életünket a keresztség és a gyónás ellenére?
– Meg vagyok győződve arról, hogy az átkok ott tudnak hatni, ahol az ember megijed egy-egy átoktól. Nem hisz abban, hogy a krisztusi erő segítségével ellen tud állni minden átoknak.
Az átkot azonban nem szabad összekeverni a különböző nehézségekkel és betegségekkel. A betegség önmagában – a keresztény szemléletből kiindulva – nem kell, hogy átok legyen, és a különböző szenvedéseknek sem kell átoknak lenniük. Krisztus szenvedésének is van mélyebb értelme. Ezért nem mondhatjuk: átkozott volt, mert ennyit kellett szenvednie. Vagy ha másképp közelítjük meg, mondhatjuk: az „átkot” átalakította áldássá, mert a mennyei Atya iránti szeretetből, engedelmességből fogadta el azt az utat, életmódot és halált, amelyen végig kellett mennie, hogy megmentsen bennünket az örök kárhozattól. Az ember mindig képes átalakítani a saját útjait, helyzeteit. Ha csak a sorsra támaszkodunk, akkor nincs önbecsülésünk, erőnk, nem vesszük észre, mennyi mindent meg tudnánk mi is változtatni. Az orvostudományban úgy gondolják, mindent gyógyítani kell, visszaállítani az eredeti állapotába, amikor még egészséges volt az ember. A gyógyítás azonban nem jelentheti mindig azt, hogy vissza tudunk menni ebbe az állapotba, hanem a gyógyítás azt is jelenti, hogy találunk egy állapotot, amelyben értelmet adunk a szenvedésnek, és akkor az jóval könnyebben elviselhető. Vannak azonban olyan szenvedések, amelyek nem szüntethetők meg, csak átalakíthatók.
Akkor keresztényként nem is tudjuk elfogadni azt, hogy valaki el van átkozva?
– Nem tudjuk elfogadni, hogy valaki el van átkozva, mert ha az ember keresi a bűn nélküli életútját, akkor sok mindent másképp fog nézni. Nincs végleges válaszunk arra, hogy miért történnek éppen olyan események, amelyek arra utalnak, hogy az ember el van átkozva, de az ember kaphat és kap is isteni fölvilágosítást, hogy egy ilyen „elátkozott” helyzetből is megtalálja a kiutat. Az elátkozott azt jelenti, hogy valamilyen módon feladta a küzdelmet, a harcot. A nem elátkozott viszont azt mondja: minden nehézség ellenére megyek tovább az úton! Egy fiatalnak a kocsiban elszenvedett balesete, halála szörnyű tragédia a család számára, és bennünket sem hagy hidegen. De arra is kell gondolnunk, hogy Isten, aki elvette a fiatalt, talán ilyen módon akarta megmenteni az örök életre, mert ki tudja, hogy a jövőben milyen bűnöket követhetett volna el. Emberileg mi csak az érem egyik oldalának egy kis részét látjuk, az egészről nem tudunk ítéletet hozni.
Ha a testi-lelki sérülésünk gyökereit az ősök vétkére, átokra, okkult erők következményére vezetjük vissza, vagy a szüleinket okoljuk elrontott életünkért, akkor mi van a szabadságunkkal és a személyi felelősségünkkel?
– Abban az esetben nincs szabadságunk, mert azt mondjuk, az őseink tettei meghatározzák a mi jelen tetteinket is, tehát determinálva van az életünk, nincs kiút a helyzetünkből, ezt el kell viselnünk, ebből kell kigyógyulnunk. Ha így gondolkodunk, akkor nincs felelősségünk: mert ahol nincs szabadság, ott nincs felelősség sem. A Biblia viszont állandóan hangsúlyozza az egyén felelősségét. Az ősöm vagy az utódom nem felelhet a bűneimért, hanem nekem kell a bűneimért felelősséget vállalnom Isten és emberek előtt. A családfagyógyítás valójában menekvés a személyes felelősség elől, és ellene van a keresztény tanításnak. A gyógyítás nem mindig sikeres, mert a gyógyítók szerint csak az gyógyulhat meg, aki bennük hisz.
Milyen következményei lehetnek ennek a „gyógyításnak”?
– Ha az ember valami negatívval foglakozik, maga is negatívvá válik. Ha állandóan bemagyarázom magamnak, hogy az őseim nagy bűnöket követtek el, és én azok miatt vagyok ilyen, akkor olyanná is válok. Ha állandóan a piszokkal foglalkozom, én is bepiszkolódok. Ha a másik ember piszkával foglalkozunk, mi magunk is bepiszkolódunk, miközben azt gondoljuk, tisztítjuk a világot.
Az elhunyt családtagjainkért az egyház mit tud tenni?
– Mi azoknak a lelkeknek az állapotát tudjuk tisztítani, akik a halál és a mennyország között – azaz a katolikus tanítás szerint a tisztítótűzben – vannak. Az ember Istenre vágyó lény, akinek szüksége van a tisztulás idejére, hogy világosan lássa Istent. Ilyen céllal tudunk érte imádkozni, misét bemutatni, hogy minél tisztábban lásson, és minél előbb Istenhez jusson. A tisztánlátás azonban már meg kellene, hogy kezdődjön a földi életünkben. Ma divatos a természetes gyógymódok felé fordulás, a méregmentes ételek használata. Használjunk a vallásos életünkben is tiszta lelki eledelt, és tiszta forrásokból igyunk vizet!
