(Lakatos János felvétele)
Bányai János irodalomtudományi és irodalomkritikai gondolkodásunk meghatározó személyisége volt. Véleménye az egyetemes magyar és a szerb irodalomtudományi kultúrában is számított, a sajátjaként ismerte mindkettőt. Ő maga viszont mindig tanárságáról beszélt, arról, hogy önazonosságát magyartanári mivoltában éli meg igazán. Az újvidéki Magyar Tanszéken az irodalomelmélet, szinte példa nélküli módon, a hatvanas évek vége óta önálló tárgyként képezte szerves részét az oktatási programnak. Hatékony tanári személyiségként, mára legendás kollégáival, egyetemi hallgatók nemzedékeit, kutatók sorát nevelte a minőség, az esztétikai érték feltétlen tiszteletére, kétségtelen tekintélyt kölcsönözve a tanszéki irodalomoktatásnak és művészetszemléletnek.
Kulturális cselekvéserejében gyökerező, sajátságos nevelési stílusa, amely a kisebbségi lét értelmességének reményét, vagy illúzióját keltette fel a hallgatóiban, sokak számára emlékezetes. Az olvasást létformaként mutatta fel, azt sugallva, hogy az irodalom egy nélkülözhetetlen létmegértési horizont.
Alkotói pályája egy szuggesztív és nagy formátumú személyiség kibontakozása. Az életmű egymással dialógusban álló szövegeiben az irodalmi/művészeti tapasztalat és kritikai vélemény mindig egyéni perspektívában jelenik meg. Széles elméleti ismeretekkel a háta mögött is a művel való személyes találkozás interaktív valósága határozta meg a beszédét, azt, hogy éppen milyen közelítési stratégiát választ. A szabványosított tanulmánytermelési és jegyzetgyártási egyetemi kultúrát viszont mindvégig távol tartotta magától. Különös szellemi eleganciája, rendkívüli versérzékenysége, verstani és verselméleti tudása tájainkon szinte páratlanná formálta értelmezői/kritikai életművét. Nagy a száma azoknak a műveknek és alkotóknak, amelyek részesülhettek kitüntető figyelmében. A mai fiatal írók és műfordítók munkáját is követte, és minden erejével támogatta.
A helyi relevanciák miatt sokszor módosított, alakított termékennyé, másutt máshogyan értett elméleti elképzeléseket, miközben az egyetemes magyar irodalomról szóló beszédmódok újradefiniálásából is kivette a részét, saját gondolkodása számára is új meg új aspektusokat tárva fel. Az életmű műfaji változatossága azt is jelzi, hogy fontos volt számára eldönteni, milyen típusú reprezentációk tükrözhetik a legpontosabban azt, amit szeretne kifejezni, aminek a megértését lényegesnek tartja.
Azok a mélyen átgondolt koncepciók, sokszor provokatív nézetek és vélemények, amelyeket képviselt, azért értékesek és ösztönzőek a kisebbségi kultúra számára, mert vitába szállni velük csak azonos nívójú gondolkodási szintekről érdemes és lehetséges. Ezekre a szintekre pedig nem könnyű feljutni.
