Immár hatodik alkalommal került megrendezésre Szabadkán a Kosztolányi Dezső Irodalmi Nap keretében a Kosztolányi-talány elnevezésű vetélkedő, amelyen tizenkilenc, négyfős diákcsapat vehette nyakába a várost, hogy a Kosztolányi család nyomaira bukkanjon. A neves író, publicista (immár 131.) születésnapjára időzített rendezvény célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerhessék Kosztolányi Szabadkáját úgy, hogy játékos feladványok, kódok vezetik őket a város különböző helyszíneire, melyek kötődnek a Kosztolányi családhoz, és az adott helyeken – egyebek mellett a városháza alatti emléktárgyboltban, a Kosztolányi színházban, a Svetozar Marković Gimnáziumban – újabb feladatlapok várják őket, melyek kitöltése tárgyi tudás mellett kreativitást és ügyességet igényel. Ez a fajta megközelítése egy írói életműnek rendhagyó és izgalmas, hisz a játszva tanulás, a felfedezés közbeni ismeretszerzés sokkal közvetlenebb, személyesebb kapcsolat kialakulását teszi lehetővé az író és az olvasó között. Az évről évre tömegesebbé váló rendezvény, illetve az irodalmi felfedezőutat végigjárt diákok kitöltött feladatlapjai arról tanúskodnak, hogy a résztvevők örömmel vetik magukat az irodalomtörténeti oknyomozásba, és hogy az általuk „felderített” plusz információk, azaz a szerzői életút helyszínei, épületei, a hozzá köthető meghatározó figurák, családtagok ügyes-bajos dolgainak ismerete mind-mind finomítanak azon a Szabadka-képen, amely Kosztolányi leveleiben, verseiben, regényeiben, egyszóval egész „magánmitológiájában” hangsúlyos. Annál izgalmasabb a játék, ha figyelembe vesszük, hogy Kosztolányi saját gyerekkorának Szabadkáját, a huszonéves korára már hátrahagyott, az emlékek és a nosztalgia által idealizált mikroközösséget örökítette meg írásaiban, s népesítette be sajátos emberi alakokkal. Ez a Szabadka pedig, kérdés, létezett-e ilyetén formában egyáltalán, vagy a visszagondolás s a nem titkolt irónia alakította ilyenné. Több mint egy évszázaddal később eredni mindennek nyomába egyszerre kihívás és szórakoztató. A Bajai temetőből, a Kosztolányi család sírboltjától indulva, a valamikori szülőház, a hajdani gimnázium, a Csáth Gézával közös nagyanya, az unokák által csak „Grósziként” emlegetett Hofbauer Aurélia hajdani lakása vagy a Kosztolányi-szobrok előtt elhaladva az arra járó önkéntelenül is keresi azokat a hangulatokat, érzéseket, melyeket a szülővárosa ihletett a Kosztolányi-életmű egy-egy darabjában, s ha végigsétál a belváros árnyékos utcáin, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ott játszódnak az Aranysárkány egyes jelenetei, vagy onnan indultak Vajkayék a vasútállomásra. Irodalom és történelem furcsa keveredése mindez, sajátos művelődéstörténeti bedekker, melynek állomásai részben valóságosak, részben a tudat mélyebb szintjein találhatók, hisz mindannyiunkban él egyfajta Kosztolányi-kép, van saját Kosztolányi-olvasatunk, ezek mégsem véglegesek, nem lezártak. Egy felbukkanó családi anekdota, egy levélrészlet vagy például az író publicisztikai munkái között való mazsolázás folyton felülírja a korábbi állapotot. A Kosztolányi-talány egyik kísérőprogramja, az Újvidéki Színház Én is néző vagyok című produkciója például sajátos módon aktualizálja Kosztolányit, ugyanis színházi és irodalmi témájú cikkeinek adaptációjából készült az előadás. A könyvek haláláról, az igénytelen anyanyelvhasználatról, az olvasás divatjamúlt voltáról, a sekélyessé váló színielőadásokról, az általánosan tapasztalható kulturális igénytelenségről értekezik bennük a vitriolos pennájú szerző, a néző pedig részint kínosan feszeng, hiszen helyenként önmagára, saját környezetére ismerhet, részint pedig csodálkozva nyugtázza, hogy Kosztolányi olyan kulturális-társadalmi jelenségek felett tört pálcát, amelyek ma is jellemzőek, s az író/hírlapíró felsorakoztatott érvei napjainkban is helytállóak.
Pomogáts Bélát, a Kosztolányi Napok szervezőbizottsága tiszteletbeli elnökének szavait idézve Kosztolányi Szabadkája egyszerre volt az álmok, az emlékek, a költészet otthona, és a költőnek minden házban, kapuban, utcasarkon jelenlévő és megtalálható szülőföldje. Egy város, egy mikrovilág, amely minden történelmi átalakulás, minden politikai kényszerűség ellenére is az ifjúság otthona maradt. Kosztolányi regényeit, elbeszéléseit, költeményeit olvasva ezzel a Szabadkával találkozunk, illetőleg a mai Szabadkán keressük Kosztolányinak és hajdani szülővárosának nyomát.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
