Engedd meg, kedves Olvasó, hogy egy vallomással kezdjem: Hódmezővásárhely – ez a Budapest után a második legnagyobb területű, egykori legsikeresebb magyar mezőváros – mindig is a szívem csücske volt, különösen, amióta elsőként ölelt a keblére bennünket, anyaországon kívülre szakadt magyarokat. Többek között a kettős állampolgárság ügyében. Átérezve nemzeti sorsunk tragédiáját. De nem csak ezért. Valahogy mindig is otthon éreztem magam itt az Alföld világos, egyenes beszédű, tiszta szívű lakói között. Akik nem ígérgetnek, nem sajnálkoznak, hanem tesznek, cselekszenek csendben, szépen. Így fogadtak bennünket most is nyílt szívvel, segítőkészen, a Kossa János Nyelvművelő Egyesületünk és Olvasóklubunk támogatása végett. A testvérkapcsolataink, közös anyanyelvű kultúránk ápolása végett, az országos jellegű civil szervezet, az Olvasókörök Szövetsége nevében. Simon Imréné, Margitka és Deák György társelnökök, valamint a vásárhelyi Szabadság Olvasókör elnök asszonya, Rostás Sándorné védőszárnyai alatt. A kétnapos rendezvényen lépten-nyomon kitűnt, milyen nagy összetartó ereje is van ennek a civil szövetségnek, mennyire tudja segíteni a nemzetépítő, közösségmegtartó tevékenységet mind az anyaországban, mind annak határain túl. Nemkülönben arra is fény derült, milyen hatékonyak tudnak lenni a személyes kapcsolatok kultúránk éltetése ügyében. És Hódmezővásárhely ismét példát mutatott a közösségépítésben.
Hazatérve, miután megköszöntem a szívmelengető, gondolatébresztő, tettre serkentő találkozót a szervezőknek, Deák György ezt válaszolta nekem: ,,Örülök, hogy így érzed. Ez (mármint az olvasókörök országos szövetsége – F. Zs. megj.) egy nagy család. Bármerre indulsz is az országban vagy határon túl, mindenütt barátok fogadnak. Ahogyan ti is fogadtatok bennünket. Mindig feltöltődve megyünk haza a közös rendezvényeinkről. Jó, hogy itt voltatok!” Kell ennél jobb ajánlólevél ahhoz, hogy együttműködjön az ember egy ilyen szervezettel?
Vajdaságban csak Újvidéken működik magyar olvasókör. Néhány éve sikeresen tartja a kapcsolatot a Szövetséggel. Most Szabadkán, Zentán és más kisebb városainkon, falvainkon múlik, hogy a jó példa gazdára talál-e. Egy nagyobb városban több olvasókör is működhetne, akárcsak Hódmezővásárhelyen. Mind más-más profillal. A közgyűlésen bemutatkozott városok, falvak, tanyacsoportok olvasókörei igen változatos, sokrétű tevékenységről tettek tanúbizonyságot. Attól függően, hogy egy-egy közösség mely feladatokat érezte a legfontosabbnak, mi állt érdeklődése homlokterében. A bemutatkozott magyarországi olvasókörök jórészt az 1800-as évek közepén vagy még előbb alakultak, majd a második világháború után, a rendszerváltáskor megszűntek, akárcsak itt nálunk is, aztán az újabb rendszerváltáskor, a ’90-es években sok közülük újjáéledt, és igen sikeresen működik. Céljaikat nem szabad összetéveszteni a könyvtárakéval, azaz az olvasókörök céljai részben mások, mint a könyvtárakéi. Mindkét esetben az olvasás megszerettetése és népszerűsítése a cél ugyan, de az olvasókörökben kibővül ez a funkció a hagyományok ápolásával és a népműveléssel. Véleményem szerint ezért ebben a kultúranyomorító korban elsősorban a ,,népkör”-ökön a sor, hogy felújítsák ezt a fontos tevékenységet. Íme néhány, a közgyűlésen hallott ötlet, hogy mivel is lehetne foglalkozni a keretükben: könyvbemutatók, -kiállítások látogatása, szervezése, népdal-, népzenei és népitánc-csoportok működtetése, hagyományőrzés, étkezési és kertkultúra terjesztése, helytörténeti előadások szervezése, nyelvművelés, teadélutánok versmondással, felolvasással, zenével egybekötve, író-olvasó találkozók, útiélmény-beszámolók tartása, zenés irodalmi estek rendezése, művészeti tevékenységek oktatása, ,,dödöle-fest”, szalonnasütés, ruhagyűjtés a rászoruló családoknak stb, stb. Olyan közhasznú tevékenységeket kellene találni, amilyenek még nemigen folynak a helységekben, s nem volna szabad megfeledkezni a kapcsolatfelvételről, illetve a szomszédos és a távolabbi magyar közösségek felé való nyitásról sem. Pályázni is lehet már persze ilyen célokra, a többi között az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Együttműködési Alapjánál. S mindehhez nem is elsősorban pénzre, hanem jó szándékra, önzetlen, elkötelezett emberekre van szükség. Én pedig hiszem, hogy vannak még ilyenek nálunk.
(A szerző a Kossa János Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub elnöke)
