Pompásan korzózunk

Az Ünnepi Könyvhét a könyvszakma legjelentősebb rendezvénye. Minden év június elején az írók Magyarország-szerte, akárcsak számos határon túli városban, utcára vonulnak, hogy találkozzanak olvasóikkal, népszerűsítsék a könyvet és az olvasást. A rendezvény legkultikusabb színhelye a budapesti Vörösmarty tér, ahol idén is több ezren fordultak meg a több mint száz kiadói pavilonnál. Ottjártamkor írókkal, kiadókkal, írószervezeti vezetőkkel beszélgettem az Ünnepi Könyvhét jelentőségéről, könyvterjesztésről, új kiadványokról – és nem utolsósorban: az olvasásról.

 MINŐSÉGI KULTÚRA TÖBBSÉGBEN

Szombat délelőtt van. A Vörösmarty téren a korábbi évekre jellemző nyüzsgés fogad. A standok zsúfolásig pakolva könyvekkel, külön dobozokban található az akciós áru – figyelemfelkeltő feliratokkal. Meleg van, fülledt a levegő, ennek ellenére meglehetősen sokan lapozgatják a könyveket, mintha mindenki szeretné még eső előtt bebiztosítani a nyári olvasnivalót.

A Magyar Napló standjánál Szentmártoni János író, költő, a Magyar Írószövetség elnöke dedikálja a könyvhétre megjelent, Szomjúság című kisregényét. Társulok hozzá. Arra vagyok kíváncsi, hogy írószövetségi elnökként milyennek ítéli meg a rendezvényt.

– Mindenképpen ez a legismertebb könyvészeti összejövetel. Móricz Zsigmondék nemzedéke dedikált itt először a Vörösmarty téren. A mai írónak is örömet jelent, hogy találkozhat a közönségével nemcsak egy-egy író-olvasó találkozó keretében, vagy nemcsak látatlanban, amikor megvesznek egy könyvet. Nagy élet van itt, bízom benne, hogy idén is sok könyv kel el, és a magyar irodalom és tudományos élet megtalálja az olvasóit – mondta Szentmártoni János.

Megjegyzésemre, hogy sokszor hallani, hogy az Ünnepi Könyvhét már nem is az írók ünnepe, a Magyar Írószövetség elnöke a következőt válaszolta:

– Természetesen sok minden átalakult az elmúlt évtizedekben, gondoljunk itt csak azokra a meglátásokra, amelyek a könyvet mint tárgyat temetik. Én úgy vélem, hogy nem fog eltűnni a könyv. Nem baj, ha a könyvhét nem csak az írók ünnepe, legyen ünnepe a zenének is, ami a költészetet megzenésíti, és elviszi olyan közösségekbe, amelyeknek tagja nem biztos, hogy verseskönyvet fog a kezébe, de legyen ünnepe az olvasóknak is, akik találkozhatnak a szerzőkkel, és dedikáltathatják a könyveket. Egyre kell odafigyelni, és bízom benne, hogy a többség odafigyel, mégpedig arra, hogy a minőségi könyvkiadás és a minőségi kultúra értékei legyenek túlnyomó többségben.

 VIDÁM GYEREKEKNEK, FÁRADT APUKÁKNAK

A délelőtt és a kora délutáni órák többnyire a gyermekeké és a gyermekirodalomé. Sok szülőt látni, aki apróságával nézelődik a szebbnél szebb, izgalmasabbnál izgalmasabb gyermekkönyvek között. Legalább ötvenen állnak sorban Berg Judit és Kálmán Anna asztala előtt, és úgy tűnik, állandóan „újratermeli” magát a sor, mert bármikor arra vetődöm, mindig ugyanakkora. Sok csöppség a színpad előtt foglalt helyet, és a gyermekdalokat előadó zenekarral énekel, tapsikol, vagy éppen cukrásztapasztalatait osztja meg az énekesnővel. „Süt a mama, süt, süt a mama, süt. Sárikának, Márikának, süt a mama, süt…” – szól a dal, én pedig a Csimota Kiadó előtt dedikáló Kollár Árpád költő mellé csüccsenek. A Fiatal Írók Szövetsége elnökének előző gyermekkötete, a gyerekes felnőtthöz és felnőttes gyerekhez egyaránt szóló Milyen madár című verskötet felkerült a világ legjobb gyermekkönyveit tartalmazó listára. Árpádtól azt kérdezem, kihez szól és mit rejteget magában új gyermekkötete, a meséket tartalmazó A Völgy, írta Tárkony.

– Félig viccesen, félig komolyan azt szoktam mondani, hogy a munkában megfáradt, a monitor előtt kitikkadt apukáknak írtam ezt a könyvet, mégpedig azért, hogy szívesen felolvassák este a gyerekeiknek. Függetlenül attól, hogy ez a könyv olyan korosztálynak szól, amely már egyedül is el tudja olvasni, nagyon fontos, hogy a szülők olvassanak a gyerekeiknek, erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok unalmas mesét kellett olvasni a gyerekeknek, és ez fájdalmas egy végigdolgozott nap után, olykor egy agyműtéttel ér fel, ezért írás közben félig-meddig a szülőket is figyelembe vettem. Több korosztályt céloz meg a könyv. Az alsósok nyilván másért fogják szeretni, mint a felsősök, de nagyon sok harmincas barátom jelzett vissza, hogy élvezi a könyvet – mondta a szerző.

Kollár Árpád új kötete, akárcsak az előző, rendkívül szép és izgalmas külcsínnel rendelkezik, ami Nagy Norbert különleges rajzainak köszönhető. Hogyan kell elképzelni kettejük munkáját, érdeklődöm Árpádtól.

– Ez egy klasszikus együttműködés. Miután megvan a szöveg, Norbi dolgozni kezd vele. Gyakorlatilag én már nem szólok bele abba, hogy mit tesz. Amellett, hogy kiváló képzőművész, Norbi nagyon jó olvasó is. Beszippantja őt a szöveg, és egy saját világot épít fel belőle. Persze néha csevegtünk, hogy mi lehet Tárkony falán, milyen poszter vagy kép, de egyébként teljesen rábíztam magam – válaszolta a FISZ elnöke.

 NINCS GOND AZ OLVASÁSSAL

A vajdasági írók és könyvbarátok számára a Vörösmarty tér egyik biztos pontja a Vajdasági Magyar Kiadók standja, ahol az érdeklődő nemcsak az itteni kiadók könyveivel találkozhat, hanem azok szerzőivel, szerkesztőivel és olvasóival is. Egyféle vajdasági találkahely a stand, ahol az innen érkező vagy innen elszármazott mindig találkozhat egy rég nem látott baráttal, ismerőssel, ugyanakkor kiváló hely ez arra is, hogy az addig egymást csak hallomásból és egymás művei által ismerő egyének személyesen is összeismerkedjenek.

A stand jelentős részében a Forum Könyvkiadó kötetei találhatók. Kérdésemre, hogy egy határon túli kiadó esetében mekkora jelentőséggel bír egy budapesti bemutatkozási lehetőség, konkrétan az Ünnepi Könyvhét, Virág Gábor író, a Forum igazgatója elmondta, hogy a Forum számára ez az egyik legfontosabb esemény az évben – a Könyvfesztivál, a Kanizsai Írótábor és a Belgrádi Könyvvásár mellett.

– Idén hatványozottan készültünk erre a rendezvényre, 14 új kiadványt jelentettünk meg, és sok szerzőnk is jelen van. Az Ünnepi Könyvhét a könyvek szempontjából és a kapcsolatok szempontjából is fontos. Rengeteg ismerőssel, rengeteg kollégával találkozik az ember, úgy gondolom, hogy a könyvkiadók, a szerzők és a könyvek ünnepe, a legfontosabb esemény az évben – mondta a Forum igazgatója.

Felvetésemre, hogy vajon mennyire tudja felhívni a figyelmet az olvasásra a könyvhét, Virág Gábor azt felelte, hogy „nincs semmi gond az olvasással, aki szeret olvasni, az tudja, hogy mit jelent olvasni”, hozzátéve, hogy a Forum a modern technológiától kezdve a hagyományos módszereken keresztül mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több olvasója legyen a könyveinek.

 SZÍNFOLT A MAGYAR KÖNYVPIACON

A zEtna Kiadó évek óta kiadványainak legnagyobb részét benevezi az Ünnepi Könyvhétre, és a rendezvényhez időzítve jelenteti meg őket. Beszédes István költőt, a zEtna vezetőjét arról kérdeztem, hogy eddigi tapasztalatai szerint mekkora szerepe lehet az Ünnepi Könyvhétnek egy kötet népszerűsítésében.

– Egy nonprofit kiadónak ennél jobb befektetése nem lehet reklám szempontjából. Van egy könyvheti katalógus, amelyben benne vannak a címszavak. Ha ezt a hullámot nem lovagoljuk meg, akkor egész évben gyakorlatilag szélcsendben kell működnünk. Ha még valamikor fokozottan odafigyelnek a könyvekre, akkor az ez a rendezvény, ami még mindig nagyon nagy és nagyon erős – mondta a kiadóvezető.

A vajdasági könyvek magyarországi terjesztéséről Beszédes István közölte, hogy a vajdasági kiadók öt-hat éve igénybe vesznek egy terjesztőhálózatot, mégpedig a Xantus könyvrendszert.

– Ez az egyetlen olyan vállalkozás, amely hajlandó arra, hogy fogadja a vajdasági könyveket, és Magyarországon terjessze őket. Ez egy nagykereskedelmi cég, és bármely könyvesbolt rendelhet tőle, valamint internetes eladás is folyik a vállalkozáson belül. Adott helyzetben nem könnyű a dolga ennek a vállalkozásnak sem, hiszen a nagy könyvterjesztő hálózatok árnyékában kell megélnie. Míg tíz évvel ezelőtt még nagyon sok kisbolt létezett, amely nyitott volt a kis példányszámú kötetek terjesztésére, addig ezek a nagy hálózatok kizárólag a nagy példányszámú könyvek terjesztésében érdekeltek, erre vannak felépítve, és nem állítanám, hogy különösebb érzékenységük lenne a kis színfoltokra, amelyek tulajdonképpen nagyon nagy arányban vannak jelen abban a szivárványban, ami az egyetemes magyar irodalmat jelenti. A Xantus által nyújtott lehetőséggel élhetnek azok a vajdasági kiadók, amelyek komolyan gondolják a magyarországi könyvterjesztést. Mi kezdettől fogva ezt fontosnak tartottuk, a kapcsolat kezdeményezését is nagyon szorgalmaztuk. A szerzőknek, a műveknek, a kiadónak egyaránt fontos, hogy a mi értékeink megjelenjenek a magyar könyvpiacon – magyarázta Beszédes István.

 HAGYOMÁNYTALANSÁGUNK HAZUGSÁGA

A könyvheti séta a Vörösmarty téren azért is jó, mert az ember találkozhat rég nem látott ismerősökkel. Például a könyvbeszerző túrán levő Fenyvesi Ottó költővel vagy Marcsók Vilma tanárnővel, Péter László képzőművésszel, íróval, Szűgyi Zoltán költővel és sok mindenki mással. Többek között Mák Ferenc művelődéstörténésszel, aki az idei Ünnepi Könyvhét megnyitó napján védte meg doktori értekezését. Milyen könyveket keres és olvas elsősorban egy újdonsült doktor, kérdeztem tőle, miután üdvözöltük egymást.

– Minden olyan írást, könyvet, újságot szívesen olvasok, ami rólunk szól, és még ha a múltunknak egy-egy fejezetét is meglelem benne, az különösen kedves a lelkemnek. A történeti munkákat keresem. Kamasz koromban szembesültem először azzal a problémával, miszerint hagyománytalan a mi világunk, utána azonban egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ez nem egészen így van, ott vannak a könyvek a polcok mélyén, csak nemigen lapozgattuk őket. Doktori munkám és kutatásaim során legalább három tucat olyan könyvet kölcsönöztem ki a Széchényi Könyvtárból – és még mindig a XIX. század irodalom- és művelődéstörténeténél tartunk –, ami föl sem volt vágva. Teleírtuk újságainkat, folyóiratainkat, tanulmányköteteinket hagyománytalanságunk nyomorával, holott itt vannak a könyvek, amelyek az ellenkezőjét bizonyítják – magyarázta a művelődéstörténész. – Örömmel tapasztalom – fűzte hozzá –, hogy immár könyvkiadóinknál egyre szebb formában és egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg lexikonjaink, művelődéstörténeti áttekintéseink, tanulmányköteteink, és örülök annak, hogy változott a hozzáállás a múltunkhoz.

Kérdésemre, hogy az Ünnepi Könyvhét asztalain mennyire tudja megtalálni a számára érdekes kiadványokat, Mák Ferenc a következőt válaszolta:

– Nagyon szeretem a böngészést a Vörösmarty téren, mert fölfedezem azokat a régi történetíróinkat, akiket hosszú éveken át elhallgattak. A történetírásnak a nemzetibb vonulata évtizedeken át háttérbe szorult, most van egy egyensúlyteremtési lehetőség. Azokat a könyveket kedvelem, amelyek a nemzet újjászületéséről, a nemzetépítésről és a nemzeti problémákról beszélnek, és mostanában meg is találom őket. De keresem az első világháborús emlékiratokat, naplókat és dokumentumkiadványokat is.

 MINDENKINEK FONTOS TALÁLKOZÓHELY

Ahogyan a tikkasztó hőség, úgy az eső is az Ünnepi Könyvhét velejáróját képezi. Idén sem kímélte meg a könyv szerelmeseit. A délutáni órákban valóságos felhőszakadás zúdul a rendezvényre, percek alatt szétzavarva a tömeget. Szerencsére nem tart soká, rövidesen ismét benépesül a Vörösmarty tér, és a standok előtt helyet foglalnak az írók. A szökőkút mellett elhelyezett sátorban Esterházy Péter dedikálja a Magvető Kiadónál most megjelent Hasnyálmirigynapló című regényét. Már fél órával a dedikálás előtt gyülekezni kezdenek az érdeklődők, mire az író megérkezik, kígyózó sor alakul ki a szökőkút körül. Több mint százhúsz embert számlálok meg.

A Jelenkor standjánál Bánki Éva íróval, irodalomtörténésszel, az ÚjNautilus online folyóirat egyik alapítójával találkozom, aki Fordított idő című regényét dedikálja. Mennyire fontos ez a rendezvény, mennyire hozza össze az írókat, és mennyire tudja felhívni a figyelmet a könyvre, az olvasásra, kérdem tőle.

– A könyvhétnek szerintem elsősorban politikai jelentősége van. A különböző ellentétektől gyötört magyar értelmiség számára ez egy találkozóhely, ami minden oldalnak, minden alkotónak egyaránt fontos. A könyvhét egy értelmiségi találkozóhely, ahol régi barátok, határon innen és határon túl, iskolatársak találkoznak egymással. Én a rendezvénynek ezzel a felső középosztálybeli és generációs jellegével egy picikét elégedetlen vagyok, a könyvhét többnyire a középkorúak és az idősebbek nagy bulija, a két világháború közötti időket idéző sétálós, mosolygós, barátkozós rendezvény. Szükség van erre, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez lenne ma már az irodalom népszerűsítésének a legfontosabb formája. Önáltatásba ringat bennünket, kijövünk ide, és azt látjuk, hogy annyi barátunk és olvasónk van, közben elfeledkezünk azokról a milliókról, vagy legalábbis százezrekről, akik a rendszerváltás óta leszoktak a magyar irodalomról, a velük való kapcsolattartáshoz egy másik, nagyobb és nyitottabb fórum kellene.

Kérdésemre, hogy mi lenne ez a nyitottabb fórum, Bánki Éva azt válaszolta, hogy bár nem igazán ért a kiadói marketinghez, azt azért látja, hogy „amíg például a Facebookon különböző életkorú és társadalmi helyzetű emberek tömegeit lehet nagyon kevés erőfeszítéssel, rövid idő alatt megmozgatni, addig ezek a sétálós rendezvények sokkal kevesebb embert érnek el”.

– De hogyha nem sétálunk, és nem jövünk ide ki, akkor miért lennénk többé európaiak? – tette fel a kérdést. – Ez a viselkedés nagyon is beleillik a közép-európai életformába, és ilyen értelemben klassz dolognak tartom, csak azt látom, hogy kissé kevés. Nagyon fontos élőben találkozniuk az íróknak és az olvasóknak, de úgy vélem, hogy ehhez egy társadalmilag nyitottabb fórumot is kellene találni – mondta Bánki Éva.

*

Ha nem jövünk ide ki, akkor miért lennénk többé európaiak? – csengnek fülemben Éva szavai, amíg hátitáskámban a kéttucatnyi új „szerzeményt” rendezgetem. Még egy kört teszek a standok közt, ki tudja, hol lapul egy rég áhított kiadvány, vagy hol bukkan fel egy rég nem látott ismerős, majd észrevétlenül kisurranok a Vörösmarty térről, és – mint egy vadnyugati hős, aki szenvtelenül belelovagol a lemenő nap vörös korongjába – beleballagok a nagyváros forgatagába.

(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)