A 2017. évi Gion Nándor Napokat a szervezők szerb nyelvű Végel László-esttel indították, és magyar nyelvűvel zárták. Mindkét rendezvényt nagy érdeklődés övezte. A szervezők nevében dr. Horváth Futó Hargita köszöntötte az egybegyűlteket, aki kiemelte, hogy Végel László mögött eseménydús napok, hetek állnak, február végén a budapesti Müpa Literárium – kortárs írók a Müpában sorozatának vendége volt, szerepelt a Hír TV Alinda nevű népszerű kulturális-közéleti beszélgetős műsorban és számos más rendezvényen, de azért mindig talál időt, hogy visszatérjen szülőfalujába, ahol tavaly októberben a Gion Nándor Kulturális Központ, a Népkönyvtár és a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola javaslatára Szenttamás Önkormányzata díszpolgárrá avatta. Az est moderátorai Kiss Éva könyvtáros, Balázs Csilla, Kraszulyák Orsolya, Horváth Márta és Kiss Tamás, a Magyar Tanszék hallgatói voltak.Az íróval a jó hangulatban telt irodalmi estet követően beszélgettünk. Szülőhelyéről is szó esett, ahonnan a középiskolás évek után elköltözött, és azóta nagyon sok városban megfordult. Azt kérdeztük tőle, ha a fontossági sorrendet nézzük a városok között, Szenttamás hol helyezkedik el.
– Szenttamás különös hely a számomra. Nem viszonyulok kritikusan iránta, de nem is vagyok szentimentális. Gyakran úgy érzem, hogy az írók visszaélnek a gyermekkor és a szülőföld fogalmával, és ez egyféle lírai aurája a műveiknek. Én ebben nem hiszek. Nem hiszek az ún. tősgyökeres életben sem. Hogy ilyesmibe ne higgyek, ezt éppen Szenttamáson tanultam meg, a Ződ utcában, ahogy a szenttamásiak mondják, ugyanis itt nem szabad Zöld utcát mondani. Gyerekkoromban mindig szívesen hallgattam az idősek beszélgetését a nagyvilágról. Hogy mit láttak katonaságuk ideje alatt, vagy ha hosszabb útra mentek. Azt az embert, aki eljutott mondjuk Fiuméba, ők tisztelték és becsülték. Nem hiszek abban, hogy ez a falusi világ egy bezárt világ lenne, inkább olyan, mint a népmesék hősei, akik a nagyvilágba szeretnének eljutni, és nagyon boldogok, ha ez sikerül nekik. Én így látom ezt a szenttamási életet, így tanultam gyerekkoromban, és innen származik a másik ilyen jelzőm, hogy egy kedélyes kozmopolita vagyok. Egy faluból jött ember, aki egész életen át Európa után vágyakozott. Szenttamásról írtam is egy esszét, ami Budapesten a Mi a magyar? kötetben jelent meg, melyet Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztett. Mint sok más könyvem, ez sem jutott el ide. Ebben az esszében arról írtam, hogy Szenttamás tragikus múltú település, még nincs is felderítve pontosan, hogy mennyire. Gondoljunk csak 1848-ra, de tűzvész, háborúk is pusztítottak, tehát nagyon nagy múltja van. Ha úgy vesszük, talán nagyobb, mint Újvidéknek. Szenttamás története egy felderítetlen mély kút, dráma. Lehet, hogy akad majd egyszer egy fiatal szenttamási, aki ezt meg is írja. Pontosan ezért nem is mondtam soha egy rossz szót róla, mármint a városról, mert tudom, hogy sérülékeny. Nagyon „nehéz pont” a Vajdaságban, sokkal nehezebb, mint mondjuk Zenta vagy Szabadka – hallottuk az írótól. Azt is kérdeztük tőle, várható-e új regény mostanában.
– Nemsokára megjelenik Budapesten az Egy makró emlékiratainak negyedik kiadása. Kevés olyan könyv született Vajdaságban, ami négy kiadást ért meg. A Neoplantához még egy részt kell megírnom, hogy teljes legyen a trilógia, de azt félretettem, szeretnék ugyanis megírni egy ízig-vérig mai, korszerű regényt, éppen azt, ami történik velünk és körülöttünk. Valamint szeretném például a Volt egy Jugoszlávia című félig regény, félig esszémet folytatni – tudtuk meg az írótól.
A rendezvényt a Gion Nándor Kulturális Központ – Gion Nándor Emlékház és a Népkönyvtár szervezte Szenttamás Önkormányzata támogatásával.
