2024. augusztus 2., péntek

Zalán Tibor a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa

Zalán Tibor a 21. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa, különdíjat kapott Aczél Géza, a Bertha Bulcsu-díjat az idén Száraz Miklós György nyerte el – jelentették be a díjkiosztó gálaesten, Balatonfüreden.

A költőversenyre mintegy kétszáz pályázó négyszáz művel nevezett. A magyar–olasz kulturális évad részeként zajló eseményre a magyar alkotókon kívül Svédországból, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából is érkeztek pályázatok – hangzott el a gálaesten.

Zalán Tibor a Kései Berzsenyi-esték című költeményével nyerte el az emlékdíjat és az azzal járó ösztöndíjat.

Különdíjat kapott Aczél Géza, az Alföld című irodalmi, művészeti kritikai folyóirat főszerkesztője, a Címszavak egy torzószótárból című lírájáért.

A Bertha Bulcsú-emlékdíj pályázaton az idén is öt alkotó vehetett részt. Az emlékdíjra meghívásos alapon érkeznek a pályaművek, amelyek a Balaton természeti és kulturális értékeiről, a térség mai állapotáról szólnak. A díjat Száraz Miklós György nyerte el.

Bóka István (Fidesz–KDNP), Balatonfüred polgármestere a gálaesten elmondta, hogy a költőverseny ma már hagyományokkal rendelkezik a városban, s immár kísérőrendezvények is kapcsolódnak hozzá.

A híres olasz költő, Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.