2024. augusztus 2., péntek

Kontra Ferenc könyvének bemutatója Budapesten

Vajdasági részvevők az Eötvös Collegiumban pénteken megrendezésre kerülő konferencián

A Magyar Írószövetség székházában csütörtökön 18 órakor mutatják be Kontra Ferenc Idegen című regénytrilógiáját. A Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség által szervezett esten a szerzővel Bíró Gergely, a Magyar Napló szerkesztője beszélget, közreműködnek Tallián Marianne és Lázár Balázs színművészek.

Pénteken az ELTE Eötvös Collegiumában kerül sor a Történelem, emlékezet, szociográfia és fikció a mai magyar prózában című tanácskozásra, amelyen Szörényi László, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének igazgatója mond bevezetőt. A rendezvényen Jakab-Köves Gyopárka mutatja be Kontra Ferenc Idegen című művét, Toldi Éva Mezey Katalin prózapoétikájáról értekezik, Fekete J József pedig Majoros Sándor legújabb regényéről szól, Szabó Palócz Attila felszólalásának témája Nagy Zoltán Mihály trilógiája.