A Szabadkai Városi Könyvtárban hétfőn este mutatták be Hózsa Éva, Mesterségem: irodalomtanár című könyvét, amely az Életjel Kiadó gondozásában jelent meg. Az eseményen Ágoston Pribilla Valéria, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese üdvözölte az egybegyűlteket és szólt a szerzőről. Mint elmondta Hózsa Évát nem is kell külön bemutatni, köztudott ugyanis, hogy több mint két évtizedig középiskolai tanárként dolgozott Szabadkán, leginkább a Svetozar Marković Gimnázium kísérletező kedvű pedagógusaként ismerték, jelenleg pedig egyetemi tanár:
– Akit ő tanított, olyan ajándékot kapott az élettől, amit egy életen át dédelgethet, nem csúszik ki a kezei közül. Az irodalom gyönyörűsége, a befogadási élményének nagyszerűsége ott marad állandóan készenlétben – hallottuk az igazgatóhelyettestől.
Dévavári Beszédes Valéria, az Életjel Kiadó szerkesztője, a könyv megjelenésének körülményei mellett, a szerzőről szőtt gondolatait is megosztotta a közönséggel:
– Hózsa Évának lételeme, hogy tanár legyen. Akárcsak az is, hogy az irodalom belső értékeit és összefüggéseit vizsgálja a huszadik század szempontjából. Ha viszont kell kitekint az előbbi korszakokra is, hiszen ő egy tudós tanár – mondta és azért viccesen hozzátette, hogy Hózsa Éva szereti kéretni magát. Ígérgetni kell neki és bejelenteni, hogy a következő könyve két év múlva jelenik meg, mert a felkéréseket komolyan veszi, együttműködő és úgymond nem szerelmes a mondataiba, ami egy szerkesztőnek nagyon fontos.
A könyv recenzensei Katona Edit és Horváth Futó Hargita az Újvidéki Magyar Tanszék tanárai is méltatták a könyvet, valamint a szerző munkáját. Kiemelték, hogy úgy a könyvnek, mint Hózsa Éva munkájának legfőbb erénye talán az, hogy az irodalomtörténet kutatása mellett átlátja az oktatást az általános iskolától az egyetemig. Ugyanakkor Hózsa Éva népszerűségének „titka”, hogy közvetlenül kommunikál a diákokkal, és tisztában van az olvasási trendekkel. Akár a képregényeket vagy a populáris irodalmat is beveti – bevezetőként vagy kiegészítőként – az olvasás megszerettetése érdekében, és az irodalom nem kerül háttérbe. A recenzensek a továbbiakban szóltak arról is, hogy Hózsa Éva módszertant is tanít, új könyve pedig becsapós, mivel tanulmánykötetként vesszük a kezünkbe, végül pedig regényként olvassuk.
Hózsa Éva a tanítás szeretetét hangsúlyozta, kifejtette ars poeticáját, miszerint a tanítványokkal egyenrangú partnerként beszél és továbbgondolkodásra serkenti őket:
– Akkor vagyok a legboldogabb, amikor a tanítványaim túlszárnyalnak. Sokan a világ különböző részein kamatoztatják tehetségeiket, és már csak a világhálón keresztül értekezünk. Számomra még mindig a tanítás a legszebb, a legörömtelibb pillanat pedig az, amikor belépek az osztályba. Egyik tanárom mondta, hogy a gondokat, mint egy batyut kint hagyjuk az osztályterem előtt, mielőtt tanítani kezdünk, és tanítás után vesszük újra hátunkra. Erre törekszek én is – osztotta meg az egybegyűltekkel a szerző.
