2024. augusztus 1., csütörtök
ÚJ KÖNYVEK

Szentelekyre emlékezve

Szenteleky Kornél születésének 120. és halálának 80. évfordulóján és amikor az íróról elnevezett emléknapoknak is immár a 45. évét jelezzük, a legtermészetesebb, hogy ennek az évről évre ismétlődő rendezvénynek is szeretnénk emléket állítani – írja a Szentelekyre emlékezve című kötet előszavában Bordás Győző.

A Forum Könyvkiadó által megjelentetett kiadvány alcíme: Egy művelődéstörténeti rendezvény negyed százada (1968-1993). A kezdetekről így emlékezik meg az előszó szerzője: Írásos dokumentumokkal bizonyítható, hogy mindenekelőtt Bori Imre, Bogdánfi Sándor és Fehér Ferenc indítványára a helyi Kristály Klára tanítónő kezdeményezésére, továbbá Bányai János, Tolnai Ottó, Hornyik Miklós... azonnali gyakorlati lépéseit követve1968 augusztusában, Szenteleky halálának 35. évfordulójára a „helyi orvos” házának homlokzatára emléktáblát helyeztek, az otthonban pedig a fennmaradt tárgyi emlékeiből rögtönzött emlékszobát rendeztek be. Ezektől az eseményektől datáljuk a Szenteleky-napokat. A rendelkezésre álló újsághírek szerint a sziváci kezdeményezést ,,a tartományi íróegyesület mellett az író két kortársa, Szirmai Károly és Herceg János különösen támogatta”, s ezt az ünnepséget megelőzően Fehér Ferenc, Saffer Pál és Tolnai Ottó az Újvidéki Rádióban félórás adásban emlékeztek meg Szenteleky írói munkásságáról. Minderre a sziváci születésű Papp Imre, az Újvidéki Rádió egykori szerkesztőjének, a Szenteleky-napok dokumentátorának az anyagából derül fény, aki – lokálpatriotizmusból is – haláláig gyűjtötte e napokkal kapcsolatos tudósításokat, információkat, s önzetlenül bocsátotta rendelkezésünkre.

A kötetben szereplő írások szerzői: Bori Imre, Utasi Csaba, Herceg János, Major Nándor, Burány Nándor, Fehér Ferenc, Aladics János, Csordás Mihály, Fehér Gyula, Dudás Károly, Tolnai Ottó, Bognár Antal, Szeli István, Turi Tibor, Dévavári Zoltán, Cs. Simon István, Csorba Zoltán, Bányai János, Harkai Vass Éva, Juhász Erzsébet és Lovas Ildikó.

 EZÜSTTULIPÁN

A Forum Könyvkiadó, a Magyar Szó Kft. és a Jó Pajtás jelentette meg az Ezüsttulipán című kötetet. Ez a vajdasági magyar gyermekirodalomból készült gazdag válogatás vers- és prózamondóknak készült.

– A legkisebbeknek ajánlott versekben a játékosság, az egyszerűségre való törekvés, a fülbemászó versbeszéd, a dallamosság és a tisztán csengő rím volt a válogató fő szempontja, míg a többi esetben a szigorúbb kritériumok, az irodalmi érték volt a mérvadó, hiszen sok esetben nem is különböztethető meg a gyermek és a „nemgyermek” vers, illetve nincs olyan gyermekvers, amely csupán a gyerekeknek szólna.

Hisszük, hogy a vajdasági magyar gyermekköltészet majd egy évszázados keresztmetszetét nyújtó válogatást tart az olvasó a kezében – olvasható a könyv utószavában.

A Bordás Győző által összeállított kötetben Szirmai Károly, Szenteleky Kornél, Sinkó Ervin, Csuka Zoltán, Gál László, Debreczeni József, Herceg János, Laták István, Csépe Imre, Thurzó Lajos, Zákány Antal, Urbán János, Pap József, Ács Károly, Fehér Ferenc, Németh István, Szűcs Imre, Dóró Sándor, Gulyás József, Koncz István, Takács Ilona, Deák Ferenc, Torok Csaba, Domonkos István, Fehér Kálmán, Tolnai Ottó, Tóth Ferenc, Ladik Katalin, Cs. Simon István, Brasnyó István, Jung Károly, Maurits Ferenc, Balogh István, Podolszki József, Sinkovits Péter, Böndör Pál, Csorba Béla, Danyi Magdolna, Fülöp Gábor, Szűgyi Zoltán, Tari István, Fenyvesi Ottó, Sziveri János, Túri Gábor, Bogdán József, Harkai Vass Éva, Kontra Ferenc, Beszédes István, P. Nagy István, Verebes Ernő, Szabó Palócz Attila, Orcsik Roland, Pressburger Csaba-Saul, Csík Mónika, Bencsik Emese, Benedek Miklós, Terék Anna és Bencsik Orsolya versei olvashatók.