2024. augusztus 1., csütörtök

Véget ért a kulturális utazás

Projektumértékelővel zárult pénteken Szabadkán a Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában (CULTRAIL) program, a Szabadkai Városi Könyvtár és a szegedi DEAK Zrt. közös, tavaly ilyenkor kezdődött IPA-projektuma.

Dragan Rokvić projektmenedzser, a könyvtár igazgatója elmondta, számos, a Szeged–Szabadka régióban élő és tevékenykedő alkotó kapcsolódott be a programba. Az elmúlt egy évben sikerült ezekkel a programokkal – Kosztolányi-talány, Irodalmi Kiš-ernyő, Csáth-Kosztolányi irodalmi szimpózium, Kultúrcsempész sínbusz fesztivál – középpontba helyezni olyan neves alkotókat, mint Kosztolányi, Csáth, Kiš. Ezekről az eseményekről fényképes összeállítást tekinthettünk meg a könyvtár olvasótermében, és kiállították a királyhalmi és hajdújárási diákok utazás témájára készült rajzait is, amely rajzokat a leginkább a Kultúrcsempész sínbusz fesztivál ihletett.

– A program során sok érdekes dolgot tudhattunk meg saját magunkról is, saját kultúránkról is. Az együttműködést pedig tovább szeretnénk folytatni. Szeretnénk, ha nem szűnne meg az együttműködés egy-egy program lezártával – hallottuk az igazgatótól.

Mikola Gyöngyi, a DEAK Zrt. szakértője hangsúlyozta, hogy a határ menti régióknak különleges kapcsolata lehet, s az uniós forrásoknak köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az együttműködésre, újabb együttműködési formákban teljesedhet ki a határ két oldalán élők kapcsolata. Mint mondta, a program készítése során számos nehézség is felmerült, de kétségkívül több volt az eredményes pillanat, az örömteli esemény. Szegeden egy nagy rendezvény zajlott e program keretében, a Kultúrcsempész sínbusz fesztivál, és ehhez kapcsolódóan megjelent egy kiadvány, a Sínbusz Symposion, amelyben szerb és magyar nyelven a sínbuszos kultúrcsempészet során elhangzott szövegek kaptak helyet gazdag, színes illusztrációkkal, igényes és formabontó kivitelben.

– Az együttműködésünk nyomai legyenek kiindulópontjai majd újabb kezdeményezéseknek! – zárta gondolatait Mikola Gyöngyi.