2024. augusztus 1., csütörtök
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ NAPOK

Érveltek és vitatkoztak a diákok a Kosztolányi-talányon

Idén immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kosztolányi Dezső Napok keretében a Kosztolányi-talányt. A középiskolások ez alkalommal, az elmúlt évektől eltérően, nem Szabadka utcáit járva fedezték fel Kosztolányi nyomát, hanem a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében érveltek, vitatkoztak a Néró, a véres költő című regényről, illetve például arról, hogy van-e Kosztolányi-kultusz az európai rangú költő szülővárosában. Idén négy szabadkai és két topolyai négy-négy tagú csapat versenyzett.

Mint Hózsa Éva irodalomtörténész, a zsűri elnöke péntek délelőtt a megnyitón hangsúlyozta: a Néró, a véres költő nem szerepel a házi olvasmányok között, ezért csak kevés fiatal olvassa el, e miatt jó az, hogy a versenyre készülve ezek a középiskolások elmélyedtek a műben. Idén emlékezünk meg az I. világháború kezdetének 100. évfordulójáról, ezért a korhoz kötődő néhány Kosztolányi-vers értelmezése is a feladatok között szerepelt. Sőt, otthoni feladványként még képregényben is megrajzolták a Néró, a véres költő jellegzetes jeleneteit a középiskolások.

Hicsik Dóra, a vetélkedő szervezője, szerkesztője a megnyitón nem hiába biztatta arra biztatta a diákokat, hogy bátran vitatkozzanak, álljanak ki állításaik mellett, a szabadkai és topolyai középiskolások szinte nem is fogytak ki az érvekből, ellenérvekből, miközben csodálatos vitakultúráról tettek tanúbizonyságot. Nemcsak Kosztolányi életének és munkásságának ismeretét bizonyították, hanem alapvető szociológiai, filozófiai kérdésekről is szó volt. Bátran kifejezésre juttatták egyéni véleményüket is.

A Hózsa Éva, Hicsik Dóra, Raffai Judit, Virág Gábor és Mihályi Katalin összetételű zsűrinek nem volt könnyű dolga a pontozásnál. Első lett a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium csapata, a második a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium csoportja, a harmadik helyezett a szabadkai Bosa Miličević Közgazdasági Középiskola csapata, de nagyon jól szerepeltek a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola két csapata és a szabadkai

Egészségügyi Középiskola csoportja is. Mindannyian könyvcsomagot kaptak: a Forum és az Életjel kiadó, a könyvtár ajándékát. Mindannyian megkapták a Néró, a véres költő kritikai kiadását is.

Szombaton 10 órai kezdettel tudományos tanácskozással folytatódik a Kosztolányi Dezső Napok rendezvénysorozata. Köszöntőt Virág Gábor író, a Forum Kiadóház igazgatója, Dragan Rokvić könyvtárigazgató és Korhecz Tamás, az MNT elnöke mond. A tanácskozáson Szegedy-Maszák Mihály, Bengi László, Veres András, Józan Ildikó és Sárközi Éva tart előadást. Egyebek mellett szó lesz Kosztolányi műveinek nyugat-európai és amerikai fogadtatásáról, valamint Kosztolányi levelezéséről is.

A Kosztolányi-napok a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt rendezvénye, a rendezvény támogatója pedig a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és Szabadka város önkormányzata.