2024. augusztus 1., csütörtök
PÁRIZS 2024

Kovačević ma éremért lőhet

Lazar Kovačević 26 éves jagodinai sportlövő döntőbe jutott a kisöbű puska összetett számában, és ma olimpiai éremért szállhat harcba. Kovačević végig nagyszerűen lőtt, és 592 körrel az 5. helyen jutott be a döntőbe. Nem jött ki viszont a lépés a magyar lövőknek, Péni István ugyanis a 21., Pekler Zalán pedig a 32. helyet szerezte meg a 44 fős mezőnyben. A döntő ma 9.30-kor kezdődik, 12-től pedig a nők selejteznek a kisöbű puska összetett számában, és a magyar Mészáros Eszter is érdekelt.

TENISZ

ĐOKOVIĆ-CICIPASZ AZ ELŐDÖNTŐÉRT
Novak Đoković bejutott az olimpiai negyeddöntőbe, és számára most kezdődik a munka neheze. A szerb játékos szerda aránylag kevés erőfeszítéssel, kevesebb mint egy óra alatt győzte le a német Dominik Köpfert, ma pedig a negyeddöntőben a görög Sztefanosz Cicipasz lesz az ellenfele. A görög ellen 11:2-re vezet, és 2019 óta zsinórban tíz meccset nyert ellene, mégis illene óvatos lenni, mert a görögnek a salak a kedvence, amit a Roland Garros 2021-es döntője is alátámaszt. A szerdai győzelemmel Novak egy újabb csúcsot döntött meg. Ez volt a 16. megnyert olimpiai meccse, ami abszolút csúcs. Az eddigit Steffi Graffal egy napig közösen tartotta.

A női tornán egyelőre magabiztosan halad a lengyel Iga Świątek, kiesett viszont a Roland Garroson és Wimbledonban is döntős Jasmine Paolini, majd ugyancsak a szlovák Anna Karolína Schmiedlovától kapott ki a wimbledoni bajnoknő Krejčíková is.

RÖPLABDA

ÖTJÁTSZMÁS VERESÉG A CÍMVÉDŐTŐL
Szerbia női röplabda-válogatottja ötjátszmás drámai csatában veszített a párizsi 2. fordulóban a címvédő USA ellen, amelyet a hírneves, magyar származású Karch Kiraly irányít a kispadról.

Az első játszmában Szerbia a 14:12-es vezetésig egészen jól játszott, ekkor azonban az amerikai lányok 10 pontot nyertek zsinórban. A másodikban az USA négyes sorozatokkal fékezte meg a szerb csapat csatlakozási kísérleteit. A harmadikban 7:4-es amerikai vezetés után fordult a kocka, és sikerült szépíteni. A negyedik játszmában Szerbia nagy fölénnyel nyitott, és kiharcolta a rövidítést, amelyben Szerbia 8:5-re vezetett, de végül az amerikai sánc volt a nyerő. Vasárnap a csoportzárón Kína az ellenfél. A szerb férfiak a második meccsüket is elveszítették, a franciák elleni 2:3-at a Szlovéniától elszenvedett 3:0-s vereség követte, így továbbjutási esélyre – a két legjobb csoportharmadik egyikeként – szombaton a Kanada elleni találkozón lesz esetleg lehetőség.

ASZTALITENISZ

A GYEREKKORI ÁLOM NYOMÁBAN
Az országváltás a sportolók körében nem idegen, a kínai születésű Zeng Zhiying este ennek ellenére sem mindennapi. Az asztaliteniszező 18 éves korában a világ egyik legjobbjának és olimpiai éremesélyesnek számított, ám betiltották az általa használt ütőt, ami véget vetett pályafutásának, 20 évesen úgy döntött, végérvényesen visszavonul. Később Chilébe költözött, munkába állt, teljesen hétköznapi életet élt, mígnem a koronavírus visszahozta az életébe az asztaliteniszt. A pandémia alatt unatkozott, ezért rendelt egy asztalt, és ismét ütögetni kezdett. Az elmúlt évek olyan jól sikerültek számára, hogy 58 évesen Chilét képviselve kijutott Párizsba, és részben valóra váltotta gyerekkori álmát! Az már csak hab a tortán, hogy Zhiying egykori kínai csapattársa, a 61 éves Ni Xialian ugyancsak asztalhoz állt a francia fővárosban, ő Luxemburgot képviselte.

Zeng az 1. fordulóban kikapott a 46 éves libanoni Mariana Sahakiantól, Ni pedig a legjobb 32 között búcsúzott, miután veszített az első helyen kiemelt kínai Sun ellen.

 

Nyitókép: Sohasem késő válóra váltani az álmokat! (Fotó: Beta/AP)