2024. augusztus 1., csütörtök

Körkép 2014: negyven szerző írása az antológiában

Munkatársunk, Kontra Ferenc novellája is szerepel a kötetben

Negyven szerző rövidprózája kapott helyet a Körkép 2014 című antológiában, köztük tíz olyan íróé, aki először szerepel a hagyományosan az Ünnepi Könyvhétre a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő kötetben.

Király Levente, a kötet szerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy mintegy húsz periodikában jelentek meg a kötetbe került írások, de a válogatás alapja lényegesen nagyobb merítés volt, szinte valamennyi, rövidprózát közlő újságot, folyóiratot szemlézett. ,,Nem az én ízlésem volt a meghatározó, inkább igyekeztem minél többféle hangot bemutatni” – fogalmazott a szerkesztő, aki szerint minden évben a legnehezebb feladatnak az utolsó válogatás bizonyul: amikor el kell dönteni, ki az, aki minőségi prózája ellenére kimarad a kötetből terjedelmi okok miatt.

A szerkesztő szólt arról is, hogy a kötetben valamennyi korosztály helyet kapott, az idei Körkép jól példázza a magyar rövidpróza sokféleségét. Van a szövegek között történelmi elbeszélés, drámaszerű, esszéisztikus, illetve klasszikus novella, de akadnak olyan szerzők is, akik szociológiailag érzékeny témával, a társadalom perifériájáról tudósító szövegekkel jelentkeztek.

Király Levente szerint a Körkép arra is rávilágít, hogy a sok új hang ellenére továbbra is a regény a meghatározó műfaj a magyar prózában. ,,A regény elviszi sok kiváló író energiáját a novellaírástól, talán ezért nem találkozunk az idei Körképben olyan nevekkel, mint Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál” – vélekedett.

A kötet A bohóc című novellájával tiszteleg az idén januárban elhunyt Sigmond István romániai magyar író előtt – hangsúlyozta a szerkesztő, hozzátéve, hogy a negyven szerző között van többek között Beck Tamás, Cserna-Szabó András, Csobánka Zsuzsa, Dragomán György, Egressy Zoltán, Forgách András, Garaczi László, Győrffy Ákos, Kontra Ferenc, Parti Nagy Lajos, Schein Gábor vagy például Szvoren Edina is. Az újoncok között említette Magyary Ágnest, Debreceni Boglárkát, Jassó Juditot, Mán-Várhegyi Rékát, Muszka Sándort, Novák Zsülietet, Papp Sándor Zsigmondot, Schreiner Dénest, illetve Vészits Andreát.

A Körképet szombaton délután mutatják be a Szép Versek antológiával együtt a Liszt Ferenc téren, az Írók boltjánál felállított standon.