2024. augusztus 1., csütörtök

Több mint kétszázötven Újszövetség-kutató tanácskozik Szegeden

A világ öt kontinensének több mint kétszázötven bibliakutatója tanácskozik péntekig Szegeden; az Újszövetséget több szempontból vizsgálják - mondta el a nemzetközi Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) nevű társaság szegedi tanácskozását szervező bizottság elnöke szerdán, a püspöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

Benyik György, az SNTS egyetlen magyar katolikus tagja elmondta: a 69. konferenciára a világ 55 államának 131 egyeteméről érkeztek résztvevők. Az európai és amerikai vendégek mellett Indiából, Kínából, Ghánából, Mexikóból és Dél-Koreából is érkeztek kutatók.
- A konferencián nemcsak szakmai párbeszéd folyik, hanem kulturális párbeszéd is, hiszen akik az öt kontinensen tanítanak, az adott kontinensen uralkodó vallási és kulturális intézményekkel való párbeszédet is folytatnak - mondta el a szervező.

Udo Schnelle hallei professzor, a társaság most hivatalba lépett új elnöke elmondta: az ökumenikus szervezet alapgondolata mindig az volt, hogy megértessék és megbékéltessék egymással a embereket. Ebben fontos szerepe van a Bibliának, azon belül pedig az Újszövetségnek, melynek központi üzenete szintén a megértés. A vallás minden országban fontos eleme a párbeszédnek, és egyre fontosabb lesz - hangsúlyozta.

Cristopher Tuckett leköszönő elnök, az Oxfordi Egyetem professzora arról beszélt, a társaság határozott törekvése, hogy az Újszövetség kutatást előmozdítsa. Hozzátette: az SNTS nem kimondottan vallásos szervezet, de az a törekvése, hogy különösen a kereszténységen belül közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, a legkülönfélébb országokból. 

A konferencián három nap alatt hat főelőadást hallgatnak meg a résztvevők, és 15 kisebb témáról tárgyalnak. Szó lesz például az oktatás és a kereszténység kapcsolatáról a Biblia alapján, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról, valamint az evangéliumokról is.

Az SNTS megalakítása J. de Zwaan professzor nevéhez fűződik. A leyden-i bibliakutató az SNTS megalapításának ötletét 1937-ben vetette fel a Hit és Rend Konferencia ideje alatt Edinburgh-ban, melyet követően 1938-ban létrejött a szervezet. Mivel azonban egy évvel később kitört a második világháború, egy ideig szüneteltették a találkozókat. A következő konferenciát 1947-ben tartották. Azóta évente találkoznak, az utóbbi időben mindig más-más országban. Az SNTS jelenleg mintegy ezer tagot számlál a világ hétszáz egyeteméről.