Feminin és maszkulin. Az emberi faj két biológiai neme, mely kifejezheti a világ harmóniáját és az ellentétek egységét. Földi létünk második s egyben legnagyobb fejezete egy jelentéktelennek tűnő non-verbális jellel, egy lopott csókkal, de akár egy egyéjszakás kalanddal is útjára indulhat. Ez az illúziószerű momentum, majd az azt követő tekervényes labirintus tárulkozik az olvasó elé, amint felüti Ferdinandy György A francia asszony című legújabb novellafüzérét. Az 1956-ban Franciaországba emigrált szerző mindennapjait, saját elmondása szerint, ma két kontinens közötti ingázás teszi teljessé. Budapest és Puerto Rico a kétlaki élet fő színhelye.
A budapesti Magvető Kiadó 1993-ban megjelentette Ferdinandy A francia vőlegény című elbeszéléskötetét. A két mű párhuzamba állítható egymással. A Fradi-drukker kisfiú és a világutazó férfi történeteit felsorakoztató alkotás (A francia vőlegény) kibővül A francia asszony című kötettel. Az előbbiben csupán néhány elbeszélés összpontosít a Clo-szerelemre, míg az utóbbiban a megismerkedéstől a válásig vezető út az egész kötetet felöleli.
Hogy miért francia? Ferdinandy mindét alkotását figyelembe véve, az események középpontjában Franciaország áll. A köztársaság a viharos válságokba torkolló magyarországi helyzettel szemben úgy jelenik meg, mint egyetlen menekülőút. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően számos magyar a legnagyobb területű nyugat-európai országba emigrált.
A narrátor, kit álmodni és lázadni tanított az Üllői úti stadion, nem hátrált meg. 1956 forradalma elbukott, de előtte, húszévesen, kitárulkozott a nagyvilág. Elszántan és könnyelműen rohant az ismeretlenbe, egy szebb, jobb, könnyebb jövő reményében.
A Francia Köztársaságban eltöltött évek hamar elrepültek. A montázstechnikára építő novellafüzér a visszaemlékezés eszközeivel operál. A valóságos elemek A francia asszony című kötet legfőbb mozgatói. Az első együtt töltött éjszaka emléke, a szénaillattal átitatott falusi nyár, a lopott csókok, a kacér pillantások elvesznek az idő sűrűjében. Az egykor szekrénybe kényszerült magyar szerető már többé nem az, aki volt. A lángolásnak, a buja vágyaknak megálljt parancsol az élet. A házasélet, a gyereknevelés, a felelősség, a munkabírás válik hangsúlyossá.
Ferdinandy legújabb prózai vallomása feltárja, hogy a narrátor és Clo kapcsolatából három gyerek született. A házasélet első töréspontja már a legidősebb gyerek világrahozatalakor megmutatkozik. A nő, aki egykor a mindent jelentette, ezen a ponton már csak árnyékként áll társa oldalán. A szegénység, az állandó otthonkeresés (Gallia, Burgundia, Strasbourg, Malaga) nemcsak a kielégítő egzisztenciális helyzettől fosztja meg a párt, a nő testi-lelki egészségére is rányomja bélyegét. A biztosító nem fizet. Clót a szülés után nem varrják össze. A nőiességétől megfosztott asszony és a szerelemre éhes férj traumaként éli meg a visszafordíthatatlannak látszó szituációt. A boldogságot már nem egymás karjaiban, hanem egymástól távol keresik. Kezdetét veszi a fennmaradásért folytatott harc. Küzdelem a gyerekekért, egymásért, de legfőképpen egymás ellen.
Az egyik napról a másikra komolyra fordult szerelemnek vége szakad. A házasság, a munka, a lakás, az autó már értéktelen vagyontárgynak számít. A nyitott házasság szabályrendszeréhez való alkalmazkodás bizonyul a legcélravezetőbb megoldásnak. A szégyent elkerülni, a látszatot fenntartani. Életük értelmét a továbbiakban már e két mozzanat határozza meg. Clo a felcsereknél, majd a malagai halászoknál keresi a boldogságát, míg a fiatal férjet a munka, a barátokkal, a gyerekekkel eltöltött hosszú délutánok/éjszakák elégítik ki. A véget nem érő disszonancia uralkodik el mindennapjaikon. A narrátor és Clo vágyott a jobb, a könnyebb életre, de a sors rövid időn belül az idill fonákját mutatta meg. „A mindent lehet-ből” egyszerre minden lehetetlennek tűnik. A jelen kilátástalan, a jövő megfejthetetlen. Az egyedüli, ami megmarad, a múlt és az emlékek. Ebből kell táplálkozniuk, míg erejük ki nem apad. Tükör a tükörben, élet az életben. Emberi Színjátékká válik a realitás.
Ferdinandy a novellafüzérét három nagy egységre tagolja. Mindhárom fejezet hét-hét különböző évben íródott novellát tartalmaz. A hármas felosztás a narrátor életének legfőbb szakaszaival állítható párhuzamba. A Clóval való kapcsolat kibontakozása, a házasság/a házasság zátonyra futása és a trópusi idill képezi ezt a rendszert. A francia vőlegény című elbeszéléskötetében is azonos analógiát követ a szerző, azzal a különbséggel, hogy ott a bevillanó gyerekkori képek adják a kezdő lökést. A mágikus szám a mágikus élettörténettel párosulva válik egységessé. Ez a három nagy témakör Balzac Emberi Színjátékára is reflektál, melyben megfogalmazza a XIX. századi ember „útjának” történetét. Ahogy Balzac, úgy Ferdinandy is a saját nemzedékének lényeges mozzanatait tárja az olvasó elé. Az ifjú- és időskor közötti periódus elsődlegesen a generációról generációra felvonuló magánéletekre koncentrál, de a történelmi háttér is intenzíven beépül a kontextusba.
A szerző a saját szemszögéből láttatja az egyre kuszább eseményeket, mégis minden lényeges szál a francia asszonyhoz vagy a francia asszonyon keresztül vezet. A francia asszony című kötet egy életutat rejt, melynek legfőbb mozgatója a boldogságkeresés, végállomása viszont a tartós boldogság megtalálása. Az Életem legboldogabb korszaka (2003) című novella vezeti be a harmadik életszakaszt. A Malaga melletti halászfaluban eltöltött egy év az elmúlt, gondtalan idők emlékét idézi. A narrátor ekkor harminckét éves. Azzal foglalkozik, amire feltette az egész életét. Ír. A könyvek világa a tengerparti nyugalommal párosulva felszínesen újat hoz a már kiégett család életébe. A francia asszony még a csukott szemmel járó férfi mellett van. A felesége „talán soha nem volt ilyen szép, ilyen elégedett”. A nő szépsége, elégedettsége, mint kiderül, ismét csak látszólagos. A naiv férj iránt érzett szerelem már régen elmúlt, csupán az új „társak”, az új erotikus élmények hozzák vissza a diáklány Clót.
A narrátor életének utolsó periódusa eredményezi a legszámottevőbb változást. Osztozni kell a léten, a vagyonon, de a gyerekeken is. Zátonyra fut az Emberi Színjáték. Az állandó torzsalkodás végére a francia asszony tesz pontot. A férfi talán mindvégig ebben a se veled, se nélküled ingázásban maradna, ha nincs a felesége. Clo elköltözik, elveszi a gyerekeket, szakít a már szürreálisnak tűnő párkapcsolati helyzettel. Végső elhatározása adja az utolsó nagy lökést. A nő képtelen csupán a szégyen elkerülése miatt együtt maradni a férjével. Összedől a mindvégig instabil lábakon tántorgó „kártyavár”. A narrátort a tehetetlensége akadályozza meg abban, hogy útját állja a kimerítő harcnak. A végsőkig ragaszkodik a már régen nem létező, utópisztikusnak vélt házassághoz, de akarva-akaratlanul azonosulnia kell a gondolattal, miszerint a harmadik halálát nem a történelem idézte elő, a saját vesztébe rohant.
A fejezet lezárul, de egy másik ajtó kinyílik. A elbeszélőt Európából Keletre sodorja a sors. A trópusi szigetvilág a vágyott boldogságot, a kiteljesedést rejti. Talán mindig is ez volt a célállomás? Új kapcsolat, új család. A körforgás kissé módosulva, de újra elindul. A mindennapok átalakulnak, a tudatalattit azonban nem lehet befolyásolni. Az álmok még hosszú ideig visszaröpítik a múlt eseményeit, csakhogy már a felébredés is idillikus. A narrátor önmagára talál. A figyelem középpontjában a legújabb generáció, az unokák állnak. A régi és az új család sikeresen összekovácsolódik, de Clo és a narrátor viszonya soha nem rendeződik.
„A földrengés elült, visszatért medrébe az ár. Megkezdődött az életem” – írja Ferdinandy a Szökőár című novellájában. A két rövid mondat a magánéleti/író pálya új és régi szakaszaira is rávetíthető. Benne található a szeretet–gyűlölet kettőse, mely végigvonul A francia asszony és A francia vőlegény című köteten is. A gondolatsor méltó lezárását adja a mocskos, de mégis gyönyörű labirintusnak, mely önmagában a létezést képviseli.
