2024. augusztus 1., csütörtök

Mi kell a vershez?

A zombori gimnáziumban mutatták be Antalovics Péter könyvét

A kupuszinai Antalovics Péternek az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg Örökszoba című verskötete, amely voltaképpen a Forum Könyvkiadó fiatal alkotók kéziratpályázatának 2012. évi díjnyertes munkája. A könyvet az elmúlt pénteken mutatták be a zombori gimnázium tanulói és tanárai előtt. Wilhelm József történelemtanár felvezetőjében kiemelte, hogy a szerző ennek az intézménynek volt a tanulója, miként Fekete J. József irodalmár, az est moderátora is. Virág Gábor, a könyvkiadó igazgatója elmondta, hogy továbbra is nagy hangsúlyt helyeznek a fiatal tehetségek felkutatására, ugyanakkor a közép- és idősebb nemzedék továbbra is megtalálja helyét a Forum kiadványaiban. A kötetet szerkesztő Sági Varga Kinga kiemelte, hogy az akkor mindössze 19 esztendős szerző kiérlelt kézirattal nyerte meg a pályázatot, költészete autentikus lírai világát értékelte a zsűri, neki is egyszerű munkája volt a kézirattal. A moderátor az Antalovics Pétert pályára állító két irodalmi-művészeti portál nevére rájátszva hangsúlyozta, hogy a méltatott szerző költészetében metaforikusan a Katapult a felszínre törő érzelmi energia, a DOKK pedig a katalizátor, amely révén az emóciók verstestet öltenek. Antalovics Péter azonkívül, hogy verset olvasott fel, buzdította a fiatalokat, hogy hozzá hasonló módon alkotásaikkal próbálkozzanak az internetes felületeken, ahol gyors visszajelzést, útmutató kritikát kapnak, folyamatosan megmérettethetik magukat. Érzékletes beszámolóval ecsetelte, hogy valóságos sokként hatott rá a nagyváros, amikor Újvidékre került. Most harmadéves a Magyar Tanszéken, de még mindig az akkori zsigeri élmény hatása alatt áll. Végül egyik verséből idézve összefoglalta, hogy a katapult és a dokk mellett mi kell még a vers megszületéséhez: „A szükséges elemek: egy nő, egy folyó, egy város, bizonytalanság és metaforák.”

A hangulatos rendezvényen a gimnázium mostani tanulói is tevékenyen részt vettek, versmondással Ádám Mirella és Antalovics Krisztián, gitárzenével pedig Galac Zsófia, a közönség pedig megismerkedhetett még számos friss Forum-kiadvánnyal.