A hétvégén lezajlott a tizenhatodik Országos Kossuth Lajos Szónokverseny Budapesten, az ELTE Bölcsészkarán. A jövendő pedagógusok, bölcsészek, jogászok, teológushallgatók számára kiírt nemes vetélkedésen öt ország 49 versenyzője vett részt. Az első fordulóban az előre megírt szónoklatokat hallgathattuk meg, amelynek mottóját az idén Katona József Bánk bán című drámájából kölcsönözték a szervezők: „Ott van a haza, hol a haszon”. A Biberach monológjából szállóigévé vált mondat megihlette az egyetemistákat, valódi hittel teli pátosz csengett ki a szónokok szavaiból. A haza bennünk van, nem csak mi benne, hangsúlyozták.
A színlelt hazaszeretetet és önostorozó nemzetszemléletünket elmarasztaló kritika is elhangzott. A fiatalok mintegy egymást túllicitálva fogalmazták meg a hűség szavait, meggyőződéssel szóltak arról, hogy ők vagy barátaik néhány éves kiruccanás után majd hazatérnek a nyugati városokból. A szavak a szívben születtek s a vágyban fogantak, a többit a jövő mutatja meg. A hazához, szülőföldhöz, otthonhoz való tartozás jelei a terekhez, a számukra fontos emberekhez, zugokhoz, ételekhez, italokhoz való kötődésben, az ünnepi húsleveshez való ragaszkodásban, a reggeli pirítós illatának megidézésében is megmutatkoztak. A haza ott van, mondták, ahol önmagad lehetsz, ahol magyarul beszélhetsz.
Az is kicsúcsosodott, hogy az anyanyelv mint meghatározó tényező a menni vagy maradni kérdéskörében különbözőképpen vetődik fel az anyaországban és körülötte. A szülőföldjét elhagyó határon túli sok esetben „a nyelvbe menekül” (ti. az anyanyelvéhez), ahogy az egyik szónok fogalmazott, s a kettő az egyben állapotban van, melyből nehezen alkotható egységes elegy. S noha mindannyian meggyőződéssel idézzük Tamási Áron mondatát: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, az otthonnak tekintett tér és a lakás gyakran ugyancsak elkülönböződik, a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő területeken ugyanis az „Itt élned, halnod kell” jelszóból az válik hangsúlyossá, meg kellene élni valahogy. Itt a szülőföld elhagyása nem árulásként, nem a biberachi lelki silányság lecsapódásaként értelmeződik. Fontos párhuzamként merült fel a boldogság és boldogulás kettőssége, vágyott egysége is.
A hosszú, de tartalmas pénteki versenynap után, szombaton a rögtönzések következtek. Az idei témák időszerűek és nagyon inspirálóak voltak a hallgatók számára: Szakvélemény: Étkezésünk globális káosz? Nem eszünk ma magyarul? Milyen lenne ma Mátyás király álruhája? Festői flaska, avagy Mona Lisa borosüvegen? Terjed a tetkó-r? Miért páváskodik az izompacsirta? Magzatjövő: selfie a mama pocakjából?
A szónokok a rögtönzés során változatosan, szellemesen, esetenként az előre elkészített szöveg előadásánál színvonalasabban, felszabadultan adták elő mondandójukat. Nem véletlenül fogalmazott úgy Koltói Ádám, a zsűri elnöke, hogy az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyét láthattuk. A fiatalok felelősséggel beszéltek a nemzeti vonások, a kulturális értékek megőrzéséről, a történelemszemlélet átalakulásáról, de az ironizáló kedv, a fiatalos odacsippentgetés tette igazán élvezetessé a produkciókat. Megtudtuk például, hogy Szekszárdon olimpiai sportágnak minősül a borozás, de az egyik szónok eljátszott a selfie-t készítő sperma gondolatával is.
A két nap során a szónoki gesztusoknak, szerepjátékoknak, szituációteremtéseknek is mesterei voltak az egyetemisták. Egyik beszéd a madártani egyesület közgyűlésén hangzott el, de volt, aki elmegyógyintézeti kezeltként szólalt meg, mások az ’56-os forradalom harcosaihoz beszéltek, sőt olyan is akadt, aki hipnotizőrként tevékenykedett. A cipő levetése vagy a szemüveg le- s felhelyezése is a hatáskeltés eszközeként szolgált. Néhányan lírai monológokban reflektáltak korunk jelenségeire, a társadalomkutatók által már jelzett új érzelmesség korának jegyeit felmutatva, ahogy azt Horváth Zsuzsa, a zsűri egyik tagja hangsúlyozta.
Nagy örömünkre a nemzetközi mezőnyben derekasan helytállt versenyzőnk, Pásztor-Kicsi Gergely, az újvidéki Magyar Tanszék másodéves hallgatója is, aki a zsűri különdíját nyerte el.
A versenyhez tudományos konferencia is társult. Kecskeméti Gábor A laudáció és a vituperáció jelentősége a kora újkori irodalom- és eszmetörténetben, Illés Györgyi Élő retorika – felkészítés a nyilvános szereplésre, Adamik Tamás Az uralkodó és a vallás Augustus császár halálának 2000. évfordulójára címmel tartott előadást. A jeles kutatók előadásai és a csaknem száz szónoklat meghallgatása egyaránt hasznos és előremutató volt a hallgatóság számára, mindenki sok új ismerettel, szónoki fogással, kellemes élménnyel, baráti kézfogással gazdagodva távozhatott, de a mindenkinek kijáró könyvajándék és a jó szó se maradt el. Csoda-e, hogy ismét a szívünkbe zártuk a versenyt?
