2024. július 31., szerda
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ NAPOK, SZABADKA

Anyuska régi képe

Felhívás a középiskolások vetélkedőjére

A Szabadkai Városi Könyvtár és a Kosztolányi Dezső Napok szervezőbizottsága az idén is meghirdeti a középiskolások irodalmi vetélkedőjét Anyuska régi képe, avagy selfie Kosztolányival címmel. Az idei rendezvény két jubileum jegyében zajlik: 125 éves a Szabadkai Városi Könyvtár és 130 éve született Kosztolányi Dezső.

A vetélkedőre március 26-án kerül sor a Szabadkai Városi Könyvtárban. Négyfős csapatok jelentkezését várják a szervezők. A verseny első részében a csapatok először egy sétán vesznek részt, amelyen a századfordulós Szabadkának, Kosztolányi gyermek- és ifjúkorának jellemző épületeit, helyszíneit keresik fel. A második részben pedig a könyvtár emeleti olvasótermében a látottak alapján a századfordulós Szabadkához, Kosztolányihoz fűződő kérdésekre kell a versenyzőknek válaszolniuk. A felkészüléshez szakirodalom: Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai és Számadás című kötete, Kosztolányi-monográfiák (Bori Imre, Szegedy-Maszák Mihály) szabadkai vonatkozásai, Szabadka várostörténetével foglalkozó kiadványoknak (Magyar László, Dér Zoltán stb.) az adott korra vonatkozó részei, a korabeli sajtóanyagot pedig DVD-n megkapják az érdeklődők (a szervezőktől). A csapatoknak fényképezőgépet vagy fotózásra alkalmas mobiltelefont és egy, a XIX. század végére jellemző kelléket, kisebb használati tárgyat is magukkal kell hozniuk.

Március 10-éig lehet jelentkezni Bognár Irénnél a 024/553-115-ös és a 063/106-9904-es telefonszámon, illetve a bognar.iren@gmail.com e-mail címen, illetve részletesebb tájékoztatásért is hozzá lehet fordulni.

A legjobb csapatok könyvjutalomban részesülnek.