A csókai Vrábel János népihangszer-készítővel, népzenésszel, népi kultúránk őrzőjével, terjesztőjével néhány hete találkoztam először, amikor egy magyarországi szakmai díj átvétele után beszélgettünk. A kitüntetésről is szó esett, de arra voltam inkább kíváncsi, hogyan lett népi hangszerek készítője, milyen hangszeren játszik legszívesebben és milyen szerepet tölt be életében a népzene.
• A régi citerának fontos szerepe van az életében?
– Meghatározó élmény volt, amikor nagyapám padlásán rátaláltam a citerájára. Csodálatos, egyetlen farönkből kifaragott hangszer volt. Nagyon megörültem neki. Rendbe hoztam, felhúroztam és megtanultam rajta játszani. Ez volt az a lépés, ami elindított a népihangszer-készítés irányába. A 70-es években Magyarországon és nálunk is megindult a népzenei mozgalom, viszont nem volt hozzá hangszer, így jól jött a megtalált citera, mert annak alapján újakat készítettem. Lassan mások padlásain és múzeumok raktáraiban is kutatni kezdtem régi hangszerek után, és minden megtalált darabnak elkészítettem a rekonstrukcióját. Úgy hangzik, hogy ez nagyon egyszerűen ment, pedig nem volt mindig könnyű megszólaltatni egy-egy hangszert. Elkészíteni még csak elkészítettem, de arra is nehéz volt rájönni, milyen hangot kell adnia. Az volt a szerencsém, hogy a 70-es években még találkozni lehetett olyan idős bácsikákkal, akik őrizték a hagyományt. Bejártam az egész magyar nyelvterületet, és felkerestem azokat az idős embereket, akik még tudtak népi hangszereket készíteni és meg is tudták szólaltatni őket. A kutatómunka során nemcsak a magyar népi hangszerekkel ismerkedtem meg, hanem a környező népek hangszereivel is.
• Milyen hangszereket készít?
– Amit ebben a régióban népi hangszerként ismertek, mindet. A fából készültek közül asztali citerát, kobozt, amit a moldvai magyarság használt, tekerőt, ami alföldi hangszer. A cserépből készültek közül körtemuzsikát, okarinát, különböző cserépfütyülőket, de nádból, fűzfából, bodzafából furulyaszerű hangszereket is. Dudát, fémből készült kolompokat, dobokat.
• Manapság mekkora igény van a népi hangszerekre?
– Szinte naponta keresnek meg azzal, hogy javítsam meg valakinek a hangszerét vagy tanítsak meg valakit valamilyen hangszeren játszani. Nagyon örülök, hogy sok fiatalt nem elégít ki a gépzene, és egyre többen szeretnének olyan hangszeren zenélni, amely természetes anyagból készült és ősi forrásból szól.
• Melyik hangszeren játszik legszívesebben?
– Dudán. Úgy is ismernek, hogy a dudás. Talán az összes hangszer közül ez a legősibb. Rendkívül archaikus a hangzása. Az, ahogy az ember a kezébe veszi, átöleli, kipréseli belőle a hangot, a zenét, egészen különleges élmény. A duda egyébként az egész világon mindenhol megjelent mint népi hangszer, de a legtöbben azt hiszik, a skótok hangszere. Pedig a magyarságnak sokkal nagyobb dudahagyománya van, mint az angolszászoknak, a skótoknak vagy az íreknek. A mi dudánkhoz még csak hasonló dudája sincs a többi népnek, pedig a szerbeknél nagyon sok fajtára ráakadtam.
• A népzene, a népi hangszerek iránti szeretetét sikerült-e átadni gyermekeinek?
– Mindketten a néptánc, a népzene vonzásában élnek. Az idősebbik, Jancsi fiam környezetvédelmi és vízgazdálkodási mérnök, de elvégezte a táncművészeti főiskolát is. Pici kora óta részese a néptáncmozgalomnak, és igen jó néptáncos vált belőle. Jelenleg Győrben a győri táncegyüttest vezeti, meg Győr környékén tizenöt táncegyüttesben oktat. Ez a munkája. Misi fiam szinte minden hangszeren játszik, szépen hegedül és ő is jó néptáncos. Évekig a Jászság táncegyüttesben táncolt, és ma is tagja egy olyan körnek, mely rendszeresen föllép ünnepségeken. Legutóbb augusztus 20-án a Kossuth téren táncolt.
• Több mint tíz évig képzőművészetet tanított Zentán, majd egy betegség után nyugdíjba vonult. Hogyan telnek a napjai?
– Az életem csak annyiban változott, hogy most még több időt szentelek a hangszerkészítésnek, a hangszerjavításnak, és egyáltalán népi kultúránk ápolásának, terjesztésének. Három műhelyem is van. Kettő bent a házban, egy nagy kint, és ha akkora valamit csinálok, ami sehol sem fér el, akkor az udvaron dolgozom. Kapukat, kopjafákat is faragok, és azok nem nagyon férnek a műhelyekben. Rendszeresen kecskéket nyúzok, mert kell a bőr a dudákhoz. A hentesek már szólnak, ha kecskét kell nyúzni, mert tudják, hogy a dudának nem jó úgy, ahogyan ők csinálják, ezért inkább elhozzák nekem. Szóval én itthon a ház körül mindent elvégzek, akár az elődeink. Ha kell, bútort készítek, bútort javítok, nemezelek, szövök, cserépedényt készítek, hangszereket faragok. Ezen a tájon, falusi környezetben az őseink mindenhez értettek, mindent meg tudtak csinálni saját erejükből. Én is erre törekedtem egész életemben.
A művész egyik alkotóműhelye
Szóval én itthon a ház körül mindent elvégzek, akár az elődeink. Ha kell, bútort készítek, bútort javítok, nemezelek, szövök, cserépedényt készítek, hangszereket faragok. Ezen a tájon, falusi környezetben az őseink mindenhez értettek, mindent meg tudtak csinálni saját erejükből. Én is erre törekedtem egész életemben.
