Mert olykor bizony kénytelenek voltak száműzetésként megélni a szép fiumei valóságot. „Idegenek voltunk itt, és a pár magyar családon kívül, kit ismertünk, merően idegen világ vett körül bennünket. Elvesztünk az olasz lakosság közt, akik nem jó szemmel néztek bennünket. Nyelvüket nem értettük, csak Emmi tanult meg hamar olaszul, mert neki szüksége volt a nyelvre, kisegítőül az iskolában, ahová igen kevés magyar lányt, hanem sok olaszt hoztak. De én, ha csak egy cseléddel nem kellett olaszul vesződnöm, nem is jutottam az olasz nyelv kényszerűségébe.”1 Vigasznak azonban maradt a kert és a mediterrán táj látványa. És persze azok a ritka ünnepek, amikor a régi ismerősök érkeznek hozzájuk látogatóba, „kedvelt alakom is a régi időkből: Szász Károly a püspök” és „báró Orbán Balázs, az a daliás, szép sötétbarna ember”, aki hosszú fekete szakállával olyan jól festett, s aki mindig fekete, magyar ruhában járt, s ott, a fiumei pálmafák alatt amolyan fekete vitézként mintaképe volt egy rég letűnt korszaknak.
1 Uo.; 238. p.
Kánya Emília két évtizednyi tapasztalatai alapján emlékiratában megrajzolta Fiume város magyar előkelőségének, magyar patríciusainak általa látott táborát is. Leánya révén elsősorban a tanítók és a tanárok társaságába volt otthonos, érthető, hogy elsősorban róluk rajzolt, ha mégoly elnagyolt portrét is. „Sok emberrel ismerkedtünk meg, sokakat szeretek is. De a leghívebb, legodaadóbb szeretetben az ittlévő emberek közt mégis Fest Aladár gimnáziumigazgató tanárral és feleségével, Dunay Ilonával élünk. Igazi tisztelő barátság fűz egymáshoz. Fest Aladár tudós ember, gondolkodásmódja nemes, nem alantjáró, törekvései humánusak, egy közönséges, lapos gondolat nem foglalt helyet az ő művelt lelkében. Szereti hivatását. A lehető legnagyobb színvonalra akarja emelni a gondjára bízott iskolát. Pedig tömérdek akadályt gördítenek a nemes törekvései elé. Feje fölött csak hogy le nem roskad a ház, mely egykoron jezsuita kolostornak szolgált, és ki nem tudta még vinni egy új épület felállítását! A kormány vonakodik, a város is ugyanazt teszi, mert némi tulajdonjogot formál a kőhalmazhoz, és marad minden a régiben.”1
Fiume magyar emlékezetének homályából valóban Fest Aladár alakja az, amely elsőként tűnik fel a rododendronok és azáleák mediterrán kertjében. Az egri születésű tanárt 1880-ban tanulmányi ösztöndíjjal maga Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter küldte továbbképzés szándékával Olaszországba, hol másfél évig hallgatta a pisai s római egyetem előadásait, majd Firenzében és Riminiben bővítette ismereteit. Ezt követően, már mint az olasz nyelv és kultúra kiváló ismerőjét, 1881-ben a fiumei ujjászervezett állami gimnáziumba – 1883-tól főgimnáziumba – nevezték ki rendes tanárnak, ahol 1896-tól – Erődi Béla és Berghoffer József után – az intézet igazgatói tisztségét is megkapta. Hálából olasz nyelven megírta, és az iskola 1887-ben megjelent értesítőjében közölte jótevőjének, Trefort Ágostonnak az életrajzát.2 A fiumei századforduló szellemi panorámáját szemlélve félreérthetetlenül kitűnik: ő volt az, aki életét a legmagasabb hőfokon a városnak szentelte. 1893-ban Kőrösi Sándorral együtt megalapította, és rövid ideig szerkesztette a Magyar Tengerpart című fiumei hetilapot. 1900-ban szinte ritka kivételként Fiumében (ahol nem sok magyar kiadvány jelent meg) a Tipo-litografico di E. Mohovich nyomda kiadásában magyar és olasz nyelven napvilágot látott Adalékok Fiume iskolaügyének történetéhez – Contributi per la storia della publica istruzione in Fiume című kötete, ezt követően 1906-ban Fiume címmel egy 24 oldalas népszerű előadása jelent meg nyomtatásban, immár Budapesten. Nagy műve, a Fiume a XV. században először hét folytatásban a Századok 1912. évfolyamában jelent meg, majd ugyanebben az évben Budapesten az Athenaeum Részvénytársaság kiadásában könyv formájában is napvilágot látott. Ugyancsak 1912-ben jelent meg a Földrajzi Közleményekben Fiume népesedési mozgalma Magyarországhoz való visszacsatolása óta című tanulmánya, az Akadémiai Értesítőben pedig Báró Eötvös József és a fiumei kérdés című munkája. 1914-ben visszatért a Századokhoz, ott jelentette meg Halászat és állattenyésztés a középkori Fiumében című tanulmányát, két évvel később, 1916-ban pedig a nagy hatású Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásáról című politikai-közjogi dolgozatát. A Magyarország Vármegyéi és Városaisorozatban megjelentFiume és a magyar-horvát tengerpart című, fennebb már idézett kötetben ő írta meg Fiume történetét, majd Holek Sámuellel Fiume kereskedelmét, Edvi Illés Sándorral pedig A magyar tengerpart közlekedési viszonyait foglalta össze. Idős korában, 1933-ban Budapesten, olasz nyelven jelent meg Fiume in difesa della sua autonomia al principo del scolo XVII. című történeti munkája. Egyike volt azoknak, aki a peremvidéken a leghívebben szolgálta a magyar nemzeti érdekeket, szellemi nagyságát későbbi műveikben olasz tanítványai is elismerték. Silvino Gigante 1943-ban írt visszaemlékezésében így idézte meg alakját: „Tanáraim között voltak valóban értékesek. Még mindig külön szeretettel emlékszem Fest Aladárra, […] aki óráit érdekessé és vonzóvá tette. Személyesen foglalkozott a fiumei történelemmel, s megtalálta a módját, hogy megfelelő helyen és időben városunk múltjával kapcsolatban felvilágosítson bennünket. Valóban neki köszönhetem azt a kitüntetett érdeklődést, amellyel régiónk történelmi kutatásai iránt viseltetem.”3
Kánya Emília csak Szabó Samuként emlegeti azt a számára ugyancsak kedves embert, aki Fest Aladár mellett talán a legtöbbet tett Fiume város magyar kultúrájáért. Az ugyancsak egri születésű Szabó Sámuel előbb az állami gimnáziumban volt tanár, „most öt-hat év előtt (1900 körül – M. F.) a nautikába lépett. Gyönyörű lakása van az új akadémiában, anyagilag jobban áll, mint a többi tanár, szorgalmas, igyekvő ember, aki tulajdonképpen egyedül vezeti az akadémiát, az igazgató, Kotán Dezső csak a könnyebb munkát tartván fenn magának.”4
(Folytatjuk)
1 Uo.; 247–248. p.
2 A. Fest: Agostino Trefort; A fiumei m. kir. állami főgymnasium értesítője az 1886–7-iki tanévről. Szerkesztette Dr. Erődi Béla főgymn. igazgató. Programma del Regio Ungarico Ginnasio Superiore di Stato in Fiume dell’ anno scolastico 1886–7; Pubblicato dal direttore D.re Béla Erődi; Fiume – Stabilimento Tipo-Litografico di E. Mohovich, 1887. 3–8. p.
3 Idézi Fried Ilona: Emlékek városa Fiume; i. m. 377. p.
4 Kánya Emília, i. m. 251. p.
