2024. augusztus 2., péntek

A fa univerzális jelképnek is tekinthető

A Sikoly volt a januári Találkozások vendége
A színpadon: (balról jobbra) Sinkovits Péter, Kókai Péter, Fekete J. József, Sándor Zoltán, Szögi Csaba

A Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat legújabb, 33. számával ismerkedhetett meg a zombori Berta Ferenc Zsebszínház közönsége a sorrendben 157. Találkozásokon. Az idén a Zsebszínház azokat az alkotókat kívánja vendégül látni, akik valamilyen módon nemzedékeket tanítottak saját mesterségükre, szakmájukra, művészetre, emberségre.

Fekete J. József, a Zsebszínház elnöke először Sinkovits Pétert, a Magyar Szó volt főszerkesztőjét, költőt és írót köszöntötte. Egyfajta „vissza a gyökerekhez” elgondolás mellett szerveződött a program, ugyanis Sinkovits Péter írása szerepel a Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat 33. számában, amelynek témája a fák, így jelképesen a gyökerek is. Ezért az est keretében a Sikoly szerkesztői és szerzői bemutatták a lapot, amelynek zombori szerzői is vannak: Vasagyi Mária, Samu János Vilmos, Mihályi Czobor (Fekete J. József), aki állandó munkatársa is a Sikolynak.

Sinkovits Péter a 80-as évek közepén lett főszerkesztő, elmondása szerint gimnazistaként szépen élt, de így van ez nyugdíjas korában is, amire áldott alkotóidőszakként tekint. Megszületett egy regénye és most egy másikon dolgozik. Kókai Péter, a Magyar Szó volt főszerkesztője ugyancsak Zentán él, elmondása szerint a szerkesztőség fölfiatalítását tartotta legfontosabbnak. A műsorvezető kérdésére, hogy miért találkozhat az olvasó olyan ritkán szépirodalmi munkáival, kifejtette, hogy az újságíró a nap embere, az író az örökkévalóságé, és benne túl nagy az alázat az örökkévalóság irányában. Ám ha biztatják, „meglódul” szépírói vénája.

Ezt követően a Sikoly irodalmi és művészeti folyóirattal ismerkedhetett meg a szépszámú közönség. Szögi Csaba, a szerkesztőség tagja közölte, többféle szempontból is érdekes a sorrendben 33. szám, amelyben 33 vajdasági magyar író fáról írt prózája szerepel. Köztük az 1930-ban született Németh István a legidősebb, és az 1989-es születésű Vuković Ildikó pedig a legfiatalabb.

Sándor Zoltán, a Sikoly főszerkesztője elmondta, hogy számára mindig nagy kihívás egy tematikus szám elkészítése. Izgalmas, ahogyan a megadott témára íródott szövegek végül összeállnak, és párbeszédet folytatva egymással egy új teljességet hoznak létre.

– A fára univerzális jelképként tekinthetünk. Mindenhol megtalálható az életünkben: otthonunkban, kertünkben, utcáinkon, utak mentén. Termése élelem, környezetvédelmi szempontból oxigéngyárnak nevezhetjük, spirituális értelemben pedig kapocs ég és föld között. Ahogyan Weöres Sándor írja: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

A lapszám fővédnöke a Vajdaság Erdei Közvállalat, médiatámogatója pedig a Magyar Szó volt.

Zombort különben a fák városának is nevezik, ennélfogva valóban megfelelő helyet talált a Sikoly legújabb számának bemutatásához.

Természetesen ezúttal sem maradt el a kiállítás a Találkozásokon. Gergely József természetfotós, a Sikoly illusztrációinak szerzője állította ki alkotásait, aki nemzetközi díjait a minap gyarapította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett XXXI. Magyar Sajtófotó-pályázat első díjával.

A tegnapelőtti, keddi Találkozásokon is természetesen közreműködött a Zsebszínház Kisegyüttese. A rendezvényen Fekete J. József elnök üdvözölte a Zsebszínház három új tiszteletbeli tagját: Silling Istvánt, Lennert Móger Tímeát és Sándor Zoltánt.