2024. augusztus 2., péntek

Várady Imre Naplója Budapesten

A Batthyány Lajos Alapítvány, a Forum Könyvkiadó Intézet és a Magyar Szemle Alapítvány csütörtökön, február 14-én, bemutatja Várady Imre Napló II. címet viselő kötetét a Batthyány Lajos Alapítvány székhelyén.

A rendezvényen közreműködik Balázs Attila, József Attila-díjas író, újságíró, műfordító, szerkesztő, Németh Ferenc, az újvidéki Forum Könyvkiadó korábbi igazgatója, Várady Szabolcs, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, valamint Várady Tibor, jogász, író, egyetemi tanár, Várady Imre unokája.

„A vajdasági politikus, jogász memoárnak is beillő második kötete egy évvel a Napló I. után hagyta el a Forum Könyvkiadó nyomdáját. Az 1867–1910 közötti időszakot felölelő első résszel ellentétben a tavaly kiadott könyv a háború veszteségeit, a szorongást és félelmet dokumentálja, amely áthatotta a második világháborúban élő, azt túlélő Váradyt és minden bánáti embert. A vajdasági történelem újabb fejezete került elő a „családi irattárból”, Váradyék padlásáról, a családi ház fiókjaiból vagy éppen a ruhásszekrényből” – olvasható Basity Gréta ajánlójában.

A könyvbemutató 17 órakor lesz Budapesten, a 6. kerületi Eötvös utca 24-ben.