I.
Úgy néz ki:
virrad.
Nyújtózkodom.
Az ablakon félrehúzott
függöny.
Látom tehát:
virrad.
Úgy néz ki
csakugyan.
Nyújtózkodom
s nézek ki.
Úgy néz ki,
szép idő lesz.
Ma.
Bekapcsolom
a rádiót.
Úgy néz ki,
a világhelyzet
ma sem
változik.
Fekszem.
Nyújtózkodom.
Nézek ki.
A szemben lévő
épület antennaerdejében
varjak.
Jópofák.
Kárognak.
Jól néznek ki.
Fekszem.
Nyújtózkodom.
Nézem a varjakat.
Jól néznek ki.
Minden és
mindenki
kinéz valahogy.
Ma ez van.
Ez a divat.
A trend.
Szóban,
cselekedetben.
Még mindig
fekszem.
Nyújtózkodom.
S nézek ki.
Felkeljek?
Avagy csak így,
fektemből
nézek ki?
Miközben
Eszembe villan:
II.
Vajon a tegnap
esti
lebukásom után
most
hogy nézek ki?
És egyáltalán.
Úgy általában.
Végül mégis
föltápászkodom
a régi rigmussal
álomittas ajkamon:
„Jól nézünk mi ki,
nyakunkon a bolseviki!”
Elmosolyodom.
Így talán
jól nézek ki.
III.
Megállít az utcán
egy ismerős hölgy.
Jól nézek ki –
mondja.
Hová? – kérdezem.
A frizernőhöz – mondja.
Akkor te is jól fogsz
kinézni.
Jobban, mint most.
A világ is és
Mindahányan
JÓL NÉZÜNK KI.
Újvidék, 2007. dec. 30.
