A fiatal színész máról holnapra az ismeretlenség sűrű homályából az újságok címoldalára festette fel magát, a televízió- és rádióműsorok középpontjába tört magának utat. Bármerre is fordult, szinte szabadulni sem tudott attól a népes rajongóbolytól, amely lépten-nyomon követte őt. A mű sikerére az Oscar-díjra való jelölések tették rá a pontot. Az Amerikai Filmművészeti Akadémia három kategóriában – legjobb film, legjobb rendezés és legjobb férfi főszerep – jelölte díjra A mester álmát, és hogy aztán egyikre sem ítélte neki oda az aranyszobrocskát, senkit sem zavart különösebben.
Egyedül csak Joshua érezte kissé csalódottnak magát, nem is annyira amiatt, hogy nem az ő kezébe került a díj, hiszen jómaga is tisztában volt azzal, hogy a hollywoodi gálára nemigazán jellemző a távoli szigetkontinensről érkező alkotások favorizálása, hanem azért, mert napokig írta beszédét arra az esetre, ha netán mégiscsak az ő kezébe kerül a szobrocska, legyen mit mondania, s amit végül szívesen olvasott volna fel ország-világ előtt.
Alkalmi beszédében Joshua Arch édesanyjának, Ács Marikának szeretett volna köszönetet mondani mindazért, amit érte tett. Először is azért, mert fittyet hányva középkelet-európai szülőfaluja puritán lakosainak rosszmájú megjegyzéseire, férjezetlenül is a világra hozta őt, és mindvégig sziklamkeményen elutasította a falubeli vénasszonyok jótanácsait, akik terhessége alatt nap mint nap felkeresték, és a botrány megakadályozása céljából különféle boszorkányságokat javasoltak a másállapotban lévő hajadonnak, amivel elvetélhetné magzatát. Másodszorra azért, mert a pletykamumusok állandó megjegyzései ellenére sem bujtatta és tagadta meg soha fattyát, aki a rossznyelvek szerint édesanyjának a megszálló hadsereg katonáival folytatott szemérmetlen kéjelgésének a származéka, hanem büszkén vitte mindig magával bárhová is ment. Harmadszorra azért, mert amikor a rusnyapofájú, szódásüveg aljának megfelelő vastagságú pápaszemet viselő dadogós tanítónő behívatta az iskolába, és azt mondta neki, hogy sajnos az osztálybeli fiúk és lányok szülei arra panaszkodtak, hogy a kis Janika negatív hatással van gyerekeikre, ami nyilván attól származik, hogy a tízéves zabigyerek születése óta apa nélkül nevelkedik, ezért jó lenne őt eltávolítani az osztályból, édesanyja nem hallgatott saját szüleire, akik jóhiszeműen arra próbálták rávenni, hogy ne törődjön az áskálódókkal, írassa ki fiát az iskolából, írni-olvasni-számolni már úgyis megtanult, ott a nagy kert, meg a néhány hold föld, iskola nélkül is derék embert faragnak a kisfiúból, hanem azt mondta, ha mindenki tótágast áll, akkor is iskolázott ember lesz a Janikából, és fogta magát, néhány hét alatt elintézte a szükséges iratokat, megtakarított pénzéből két hajóhegyet váltott, és bármennyire is fájhatott neki, mellőzve siránkodó szülei panaszözönét, hogy öreg napjaikra magukra hagyja őket, magához ragadta a kis közösségbe be nem fogadott fiúgyermekét, és hazájától néhány ezer mérföldnyire hajókázott vele, hogy ott, a messzi idegenben, ahol senkinek sem lesznek láb alatt, új életet kezdhessen vele. Negyedszerre pedig azért, mert mindazok a nehézségek ellenére is, amelyekkel az idegen jövevényeknek egy új hazában szembesülniük kell, édesanyjának sikerült anyagi hátteret és erkölcsi támogatást biztosítania ahhoz, hogy ő zökkenőmentesen tanulhasson, és időben elvégezhesse a Színművészeti Akadémiát.
Ács Marika, ha súlyos betegen is, de még megnézhette fia diplomaelőadását. Most már nyugodtan meghalhatok, mondta gyermekének a bemutató után. Néhány héttel azt követően, hogy Joshuának kézbesítették az oklevelet, Ács Marika be is tartotta ígéretét: a már évek óta testében lappangó rákos megbetegedésnek sikerült két vállra fektetnie a mindaddig szívos asszonyt. Hasztalan erőszakoskodott nagyanyja a telefonon keresztül, hogy tegye egy óceánjáróra egyetlen, drága kislánya földi maradványait, hogy szülőfalujában fektessék örök nyugovóra, Joshua határozottan elutasította a kérelmet. Azt mondta: ott senki sem szerette igazából, ha szerették volna, nem űzik el. Az az igazság, hogy ha akarta, akkor sem tudta volna hazaszállíttatni édesanyja holttestét. Örült, ha egy szerény temetésre sikerül neki összekaparnia a rávalót.
A pompában fürdő terem előkelő vendégseregének részeként, vadonatúj frakkjának zsebében a beszédét tartalmazó papirost morzsolgatva, mindvégig az járt az eszében, vajon hogyan néznének most rá azok a morcos kölykök, akikre ő egykoron állítólag rossz hatással volt. Legalább egy percre szeretett volna szembekerülni velük, és szüleikkel. Kárpótlásul gondosan megfogalmazott szövegét anyja immár hófehér márványból emeltetett sírboltjánál olvasta fel.
Telt-múlt az idő, a mindenkori homokóra dűnéjét ide-oda fújdogálta a szél, és lassan elmúlt még egy kerek esztendő. A film, ahogyan lenni szokott, észrevétlenül feledésbe merült. Csak imitt-amott vetítették még olykor matiné előadásban. De ez így van rendjén. Új filmek jelentek meg, új sztárokkal. A fiatal színész tisztában volt a filmipar fortélyaival, és tudta, ha hosszú távon is népszerű akar maradni, újra bizonyítania kell. Így hát egy reggel felöltözködött, beleszorította nadrágjába kissé megnőtt pocakját, kemény karimájú kalapot nyomott a fejébe, és besétált a filmstúdióba, mondván az illetékes uraknak, hogy nem szeretne alkalmatlankodni, de árulják már el, ugyan mi a fenét szándékoznak vele kezdeni, nem gondolják, hogy éppen ideje lenne egy újabb olyan filmet forgatni, amelyben ő alakítaná a főszerepet?! Az urak csak hamiskásan megcsóválták a fejüket, és annyit közöltek, legyen türelemmel, hamarosan jelentkezni fognak.
Így is történt. Néhány napon belül a két hosszúköpenyes férfi ismét meglátogatta Joshuát. Az előzővel ellentétben azonban újabb ajánlatuk teljesen felháborította az újdonsült filmsztárt.
– Micsoda szemtelenség! – hördült fel. – Egy világhírű film után, amelyben a történelem legérdekesebb csavargóját alakítom, aki minden idők leglenyűgőzőbb cselekedeteire képes, most vállaljak szerepet egy silány tévéreklám forgatásában?! Elment az eszük?! – üvöltötte szörnyülködve, majd néhány korty whiskyt követően, miután túlesett a váratlanul ért csalódás első hullámán, és egy kissé megnyugodott, gúnyosan megkérdezte: – Mit kell népszerűsíteni?
Az első hosszúköpenyes úr megköszörülte torkát, majd higgadtan azt válaszolta:
– Egy légitársaságot. Nagyon egyszerű az egész, és felesleges ekkora lármát csapni az ügy felett.
– És mi lenne a reklám tartalma? – prüszkölte ki a szavakat Joshua.
– Felhasználnánk a Mester álma zárójelenetének a legelejét – szólalt meg a másik hosszúköpenyes úr –, amelyben a kellemetlenkedő idegenek alkotta gyűrű kellős közepén fizikai és pszichikai bántalmazásoknak van kitéve. A film eme kulminációs pontjának reklámbeli folytatásában ekkor hirtelen beborul az ég, velőtrázó mennydörgés hallatszik, majd egy villám a lába alá csap, és az összes jelenlévő mély megdöbbenésére Ön a hátán hőn szorongatott zsákkal együtt a magasba emelkedik. Sajnos, mint ahogyan az csakhamar kiderül, rendkívüli adottságai ellenére a repüléshez már nincs meg a kellő képessége, ezért rövid időn belül zuhanni kezd, egyenesen az ellenséges beállítottságú ármánykodók karmai közé. Szerencséjére, pont arra száll egy repülő, felveszi Önt, és ily módon megmenti az életét. Ekkor elsötétedik a kép, és a képernyőn a következő felirat jelenik meg: A CSODÁK FELETT IS LÉTEZIK CSODA, alatta a repülőkompánia nevével. Mit szól hozzá?
– Igen hatáskeltőnek ígérkező reklámterv – jegyezte meg Joshua némi rosszallással a hangjában –, de azt árulják el nekem, hogyan tudnák kivitelezni, mily módon valósítanák meg ezt a fantasztikus ötletet? – érdeklődött kissé fanyalogva. – És nem utolsósorban, vajon én hogyan játszanám el az egészet? – kérdezte lebiggyesztett szájjal.
– Semmit se játszana! – válaszolt kapásból az első feketeköpenyes.
– Itt éppen ebben van a poén! – magyarázta a másik. – Valószínűleg nemigen jártas a számítógépes technikában, de higgye el, azzal mindent könnyedén meg tudunk oldani. Ez a jövő! Csupán az Ön beleegyezésére és aláírására van szükség.
– Várjanak csak egy kicsit, egyet azért mégsem értek. Minek néznek Önök engem, színésznek vagy aláírógépnek? – kiabálta ismét felvillanyozva.
– Ugyan, ne legyen már ilyen csökönyös. Tudjuk, hogy szívesen osztogatja az autogrammokat, adjon már nekünk is egyet erre a papírra, és fogjunk kezet.
Meggyőzték. Ingerülten bólintott, és aláírt. Ahogy később kiderült, a reklám már el is volt készítve. Néhány napon belül meg is jelent a képernyőkön. Joshua Arch neve és megjelenése elegendő volt a bombasztikusnak számító sikerhez. A légitársaság utasainak a száma mindössze néhány hét leforgása alatt megkétszereződött, akárcsak az összeg a fiatal színész bankszámláján. De ami a legfontosabb: A mester álma is ismét népszerűvé vált, és újabb diadalútjára indult.
Közben a hosszúköpenyes urak meghagyták Joshuának, hogy ne mutatkozzon a nyilvánosság előtt, rendkívüli tervük van vele kapcsolatban. A fiatal színész szó nélkül engedelmeskedett kérésüknek, hisz végre belátta, hogy olyan emberekkel van dolga, akik tökéletes módon értenek a szakmájukhoz. Így hát otthon ült, és várta az új ajánlatot. Biztos volt benne, hogy ezúttal filmforgatásról lesz szó.
(Befejezés a következő számban)
