A természettudományok művelése mellett Kalocsán a hazafias nevelésre is komoly hangsúlyt fektettek. Az 1887–1888-ban érettségizett fiatalok a VIII. osztályban a következő írásbeli feladatokat kapták: Magyarhon polgárosodásának okai (bölcseleti értekezés); Párhuzam Kölcsey Hymnusza és Vörösmarty Szózata között (széptani fejtegetés); Szülőföldem – Petőfi költészetének széptani elemzése; II. Rákóczy Ferencz és Bercsényi Miklós szabadulása (történelmi rajz); Hunyadi János, a keresztény hazafiúi hős (jellemrajz); A mohácsi vész, tekintve előzményeit, elodázható volt-e? (történelmi értekezés), stb.[1] A „jól érett” óbecsei ifjú, Kovács Huszka Ferenc ezzel a szellemi útravalóval indult 1889-ben bécsi tanulmányútjára.
Az ezt követő közel egy évtized eseményei nehezen rekonstruálhatók. A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa 1777–1923 című munkából azonban kideríthető, hogy Franciscus Kovács teológus hallgató 1889–1892 között volt a bécsi Pázmáneum diákja, 1893-ban Doroszlón, 1894-ben Temerinben volt káplán. 1895–1901 között szülővárosában, Óbecsén, helyi káplán az alsóvárosban, mígnem 1901-ben megválasztották óbecsei alsóvárosi plébánossá.[2] Ugyanezen forrás tanúsága szerint 1885-ben Óbecsén 9473 volt a katolikus és a görög katolikus hívek száma. A századfordulón, miután az alsóvárosi magyar közösség önállósodási törekvése nyomán létrejött a helyi egyházközösség, az 1915-ben készült kimutatás szerint Óbecse belváros katolikus és görög katolikus híveinek a száma 7290, míg Alsóváros és Botra együttesen alig kevesebbet, 6142 (5757 + 385) hívet számlált. Az önállósodás és a gyarapodás Kovács Huszka Ferenc plébánosi gondviselése idején jött létre.
Bécs után felszentelt papként újra otthon
A hazatérés fényesre sikeredet, Óbecse látványosan ünnepelte világjárta földijét. Az Ó-Becse és Vidéke ugyan még téved a nevet illetően, de az elkövetkező években módja lesz viselőjét nem egy esetben a lap címoldalán is szerepeltetni. 1892 forró nyarán nem leplezett lelkesedéssel közölte a hírt: Kovács Huszka József községi képviselőnk kitűnő tehetségű fia, „Kovács János (sic!) múlt hó 26-án Kalocsán Majorossy püspök által áldozárrá szenteltetett. Földink tanulmányait Bécsben, a nagyhírű Pasmaneumban végezé a legszebb sikerrel, úgy, hogy a valóban nagy reményekre jogosult fiatal áldozárt papi pályájának küszöbén már üdvözölni van jogunk.”[3] Majd közlik, hogy Kovács tisztelendő augusztus 15-én, búcsú napkor fogja az első szent misét a helybeli római katolikus templomban az Úrnak bemutatni, majd rövid itt tartózkodása után Doroszlóra tér, ahová segédlelkésznek kirendeltetett. „Szerencse fel hát földink élete pályájára!”
Nagyboldogasszony ünnep napján azután, Kovács Ferenc áldozár az első szent miséjét bemutatta az Úrnak. Az első szent mise bemutatása minden pap életében kegyelmi állapot, a mi plébánosunknak kiválasztottsága azonban a jelen lévő Bende József kanonok ünnepi beszédéből is kiderült: „Köztudomásra van igen tisztelt vendégkoszorú – kezdte a beszédét a jeles egyházi személyiség –, hogy én az évek terhe alatt rokkanttá lettem, egyházi és hazafiúi pályán való tevékeny működésre már úgyszólván tehetetlen vagyok, még a tollat sem bírom már úgy forgatni, mint valaha tettem. Azért helyembe az egyházi és hazafiúi pályán való munkálkodásra a város egyik szülöttjében az új misés áldozár rokonomban új munkást neveltem, igazabban: neveltetésére közreműködtem. Engedje meg a tisztelt vendégkoszorú, hogy elsősorban az ő egészségére emeljem poharamat, szívemből kívánom, hogy a jó Isten őt mindennemű áldásával halmozza el, az kegyelmével gyámolítsa. Hogy magasztos hivatásának minél buzgóbban és minél sikeresebben megfelelhessen, úgy egyházi, mint hazafiúi kötelességeit Isten dicsősségére, a hívek lelki üdvének munkálására és a haza javára minél fokozottabb mérvben teljesíthesse.”[4] Bende József kanonok elismeréssel szólt arról a gesztusról, amelynek Kovács Ferenc első miséje bemutatásakor tanúja volt: ő ugyanis az Úr szolgálatára történt felszentelésekor, a jámbor keresztényi erényeket követve kegyelmet gyakorolt, s egy horgosi illetőségű református hívőt, bizonyos Vass Ignáczot visszafogadott a katolikus anyaszentegyház közösségébe. Az élete alkonyán lévő kanonok ebben bizonyságát látta annak, hogy ifjú követője jó úton jár, hogy „jó pap és jó hazafi leszesz, mert e kettőt egymástól elválasztani én nem tudom. Mint jó papot és jó hazafit a jó Isten az emberi kor legvégső határáig boldogul éltessen.”
A száz fő számára terített ünnepi ebéden Bende József kanonok mellett részt vett egyebek között Opicz Sándor tiszteletbeli kanonok, adai plébános, Popovits Vazul országgyűlési képviselő, Mátéházi Matkovics Lajos zentai, Gombosfalvi Gombos Béla helybeli főszolgabíró, Matoss János esperes, Fonyó Pál pápai t. káplán és plébános, dr. Steecz György papnöveldei kormányzó, Újhelyi Ágoston moholi, Rózsa Imre petrovoszellói, dr. Hoffmann Károly kúlai, Pákolits János horgosi és Györffy Sándor szt-iványi plébános. Az ő jelenlétükben a kanonok így folytatta ünnepi beszédét: „Ma 46 éve, hogy első sz. mise áldozatomat bemutattam. – Ma 45 éve, hogy mint egy éves misés pap egyik legjobb barátom, iskolatársam, a város érdemes szülöttje – már több mint 43 év óta a sírhant alatt nyugvó paptársam – Vlajnics János első miséje alkalmával itt, Ó-Becsén először hirdettem az Isten igéjét. Az után 12 évre az itthelyi róm. kath. hívek plébánussává, lelkipásztorává lettem kinevezve. Mint ilyen, majdnem 19 évig működtem itt […]. Kevés híján 14 éve, hogy az isteni gondviselés beláthatatlan intézkedése folytán innen eltávoztam, de azon kedves viszony, mely köztem, mint lelkipásztor és a hívek között fűződött, azon összekötő kapocs, mely ezen városhoz csatolt, eltávozásommal nem szakadt meg. Az ó-becsei hívek sokkal inkább szívemhez nőttek, sem mint eltávozásom által az összekötő szálak megszakadtak volna. Ezért van, hogy éber figyelemmel kísérem mindig az itthelyi mozgalmakat, s örömmel vettem tudomást arról, hogy az itthelyi róm. kath. hívek száma oly mérvben felszaporodott, hogy immár egy második templom vált szükségessé, és mozgalom indult meg annak létrehozására. Lelkem mélyéből üdvözlöm a mozgalom vezetőit, és Isten sz. áldását és sikert kívánok a jó szándékú igyekezethez, mert sz. meggyőződésem, hogy a templomok építésével emelkedik a műveltség, a templomok a vallásosság melegágyai, s minél vallásosabb a nép, annál jobb honpolgár, s az ész a kitűzött czélhoz jutást tőlem telhetőleg előmozdítani, elősegíteni óhajtván, részemről – hálaadással, hogy életpályám választása óta 50 éven át a jó Isten életben kegyesen megtartott, továbbá azon szeretet záloga- és bizonyítékául, mellyel e város és az itthelyi róm. kath. hívek iránt viseltetem, végre: a mai örömünnepély emlékéül – az építendő második templom költségeinek fedezésére ezennel felajánlok kétezer forintot, úgy, hogy a ránk következő újév napjától számítva azt a templomépítő bizottság rendelkezésére bocsátom. Sőt, ha Isten életemnek kedvez, és 1896-ik évi aug. 15-ig a templomépítés annyira halad, hogy akkor, vagy ha előbb is a belső felszerelés szükségessé válik, tekintettel arra, hogy aranymisémet – ha Isten életben megtart – a jelzett napon fogom megtartani, most akkorra megígérem, hogy a főoltárt Jézus szent szíve tiszteletére, ha az illetékes határozók beleegyeznek, saját költségemen óhajtom beállítani. Adja Isten, hogy a második kath. templom Ó-Becse városát mielőbb díszítse!” A népes gyülekezet soraiban talán senki nem akadt, aki sejtette volna, hogy az óhajtott új templom felépítője, és az alsóvárosi katolikus hívek egybekovácsolója éppen az újonnan felszentelt Kovács Ferenc plébános lesz.
Ugyanazon év novemberében a lap beszámolt arról, hogy Balaton Gyula, az Ó-Becse és Vidéke című lap állandó munkatársa, közigazgatási gyakornok, oltárhoz vezette „Istvánffy Eta úrihölgyet, Istvánffy István t.-becsei kir. közjegyző művelt és kedves leányát. […] Az esketési szertartást a vőlegény iskolatársa, nt. Kovács Ferencz földink, doroszlói káplán teljesíté.”[5] Ekkor még csupán baráti felkérésre látogatott haza, két évvel később, 1894-ben azonban segéd-lelkészként elfoglalta Alsóváros helyi káplánja tisztségét.[6] Az elszánt alsóvárosiak ekkor még csak reménykedtek az új templomuk felépítésében, istentiszteletre jobb híján az ottani iskola egyik erre a célra kijelölt és felszentelt tantermében gyűltek össze. S mert a templom építésre a gyűjtés csupán „némi eredményt ért el”, fontos állomást jelentett céljuk elérésében a „külvárosi kisded imaház” felépítése, melyben 1898-ban búcsújukat, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét megülhették.
[1] Jézus társasági kalocsai érseki főgymnasium értesítője az 1887–1888. iskolai évről; Kalocsa – Malatin Antal könyvnyomdájából, 1888. III–XXVIII. p.; Ugyanott lásd: Menyhárt László S. J., igazgató: Néhány nevelési elv, feltüntetve a Jézus társaság kalocsai érseki Stephaneumának berendezéseiben című tanulmányát.
[2] A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa 1777–1923; Schematismus historicus cleri Archidioecesis Colocensis et Bacsiensis 1777–1923. Szerkesztette: Lakatos Andor; Kalocsa – Coloczae, 2002. 109. p.; 177. p.; 254–257. p. és 298. p.
[3] Áldozárrá felszentelés; Ó-Becse és Vidéke, 1892. augusztus 7., 2. p.
[4] Primitia (Kovács Ferencz áldozár miséje); Ó-Becse és Vidéke, 1892. augusztus 20., 2–3. p.
[5] Fényes esküvő volt kedden T.-Becsén; Ó-Becse és Vidéke, 1892. november 27., 2. p.
[6] Helyi káplán; Ó-Becse és Vidéke, 1894. november 18., 3. p.
[7] Külvárosi búcsú – A külvárosiak kisded imaházának védszentje Gyüm. oltó Boldogasszony ünnepén; Ó-Becsei Közlöny, 1898. március 27., 4. p.
