Az óbecsei alsóvárosi templom, 1906
.
1901 kora nyarán Óbecsén ünnepélyes plébános-választásra került sor – ráadásul azonmód két lelkészt is választottak. A városháza dísztermében lezajlott ceremóniát Újhelyi Ágoston esperes, moholi plébános vezette, s a belvárosi hívek egyházi vezetője – az elvárásoknak megfelelően – ft. Jauch Ferencz adminisztrátor lett. A külvárosi plébániára három jelölt pályázott: 1. helyen: Kovács Ferencz H. (64 szavazattal), 2. helyen: Kürtössy Antal (10), 3. helyen: Tillinger Miklós (2).
„A plébánosi tisztség birtokosa ft. Kovács Ferencz Huszka, eddigi loc. káplán lőn, akit mint városunk szülöttét örömmel helyeztek a hívek az új plébánia székébe. Kovács közel 7 éve szolgálja a külvárosi hívek lelki ügyeit, s ez alatt megszerezte a derék magyar nép rokonszenvét. Az új plébános tevékeny erő, munkás fiatal kéz, agilis tehetség, amiről úgy a politikai-községi, mint a hitközségi ügyekben eleddig is bizonyságot tett, és az előtte most megnyíló, tágabb munka- és hatalmi-kör bizonyára csak fokozni is fogja ezt a közjó érdekében. A teljesen új szervezésre váró, új plébániára az ő buzgó tevékenysége a megfelelő, és elvárjuk, hogy a megoldásra váró nehéz feladatok véglegezésében a jó és szent ügyhöz méltó kitartás fogja vezérelni…” – számolt be lelkesen a helyi sajtó.[1] A döntést hangos tetszéssel fogadták, a közgyűlés dr. Balaton Gyula főszolgabíró vezetésével küldöttséget menesztett az új plébánosok meghívására. – Kovács plébános a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: örül, hogy ő lehet az Alsóváros első lelki vezető, s ígéri, oda fog hatni, hogy a közel jövőben állandó temploma legyen a külvárosnak. Mint polgár, sohasem fog a magyar érdekekről megfeledkezni, és azoknak mindenkor érvényt szerez.
.
A templomépítő
.
Az újonnan megválasztott plébános hatalmas lendülettel látott hozzá az új, alsóvárosi egyházközség megszervezéséhez, s a közel ötezer fős katolikus közösség hőn áhított, és mindenki által egyként szorgalmazott templom és parókia felépítéséhez. Segédlelkészként korábban is volt betekintése az egy idő óta megfeneklett ügy menetébe, ám most választott lelkészként határozottan a feladatának tekintette a terv megvalósítását. Egy évvel korábban, 1900 nyarán a helyi sajtó kellő óvatossággal tárgyalta a tervezett templom kérdését, s megelégedéssel üdvözölte a (belvárosi) plébánia kettéválasztásáról szóló határozat jogerőre emelkedését. Megfontolatlan döntésnek vélte azonban, hogy az Alsóváros katolikus magyarsága kizárólag önerejéből szándékozott felépíteni az Isten házát. A templom nyilvánvalóan középület, a község plébánosa pedig közhivatalnok. Magyarországon pedig törvény biztosítja, hogy ha új templomot épít, és új plébániát állít egy város, annak felállításához és fenntartásához a költségvetésből hozzá is járul. „Méltányos a politikai község hozzájárulását követelni azért is, mert nyilván való, hogy a felekezetek segélyezése nem helyes arányon nyugszik. A községi költségvetés szerint a gör. kel. és a rkath. egyház teljesen egyenlő hozzájárulást kap, holott köztudomású dolog, hogy kétszer annyi a római katholikus.” Hatalmas túlbuzgóságot, hovatovább veszélyes felelőtlenséget látnak abban, hogy a hitközség a külvárosi templomot és plébániát teljesen a saját erejéből, „teljesen készpénz- és értéktőkéjéből” akarja felállítani és fenntartani. „Mi részünkről tehát – egyedül a részrehajlatlan közügy érdekében – a hitközség képviselete veszedelmes túlbuzgásának tartjuk azt az eljárást, amely szerint a hitközség, pénzforrásainak majdnem teljes kimerítésével akarja megvalósítani a feltétlenül szükséges és szent czélt, a külvárosi parochia szervezését. Veszedelmes lehet ez a jövőbe való nem tekintés, és ez a túl[zó] önbizalom pár év múlva úgy bosszulhatja meg magát, hogy a hitközség kénytelen lesz kivetni a párbért vagy a hitközségi különadót, amitől pedig mindenki irtózik.”[2]
A források alapján nem tisztázható, mi vezetett oda, hogy az alsóvárosi magyarság az 1890-es évek elején úgy döntött, hogy kizárólag a saját erejéből építi fel templomát és mellette a parókia épületét. Visszautasította volna a községi vezetés a kezdeményezésük támogatását? Okot adott volna a sértettségre és a dacos elhatározásra? Lebecsülték volna az érintett hivatalok az alsóvárosiak önállósodási szándékát? Annyi bizonyos: az Ó-Becse és Vidéke vezércikkíróját – feltehetően Galambos Pál főszerkesztőt – a jószándék vezérelte, amikor figyelmeztetett az alsóvárosiak makacs elhatározása esetleges súlyos következményeire. Lapszerkesztőként és ügyvédként befolyásos tagja volt a községi képviselő testületnek, s e minőségében akár súghatott is a híveknek: kérjenek költségvetési támogatást a templomépítéshez, hiszen ez jár nekik! Dr. Grünbaumként (ez volt az eredeti neve) semmiképpen sem lehet őt elfogultsággal vagy alaptalan részrehajlással vádolni, amikor megfontolt pénzügyi elhatározást sürgetett.
Az új alsóvárosi plébános az Ó-Becse és Vidéke lapjain 1902 során rendszeresen beszámolt a templomalap pénzeinek gyarapodásáról, közölve az adományozók nevét is. Elképzelhető azonban, hogy e nyilvános cselekedete nem volt népszerű, hívei körében nem aratott osztatlan sikert, mert egy idő után felhagyott a tudósítással.[3] 1903 szeptemberében már arról írt a helyi újság, hogy a templom rohamosan épül: a kőművesmunkával teljesen elkészültek, a famunka is javarészt már készen áll, és a toronysisak kiképzése is befejeződött. Két-három hét múlva az ünnepélyes keresztfeltétel is megtartható lesz, s november végéig az építést egészen befejezik. Kellő büszkeséggel hozzátette: a 46 méter hosszú, 17 méter széles, 23 méter gerincmagasságú, 55 méter magas tornyával az egeket ostromló templom „egyike lesz a kalocsai érsekség legszebb és leghatalmasabb templomainak”. Majd mintha az alsóvárosiak önfejűségét mentegetné, mintha a közszájon forgó vádakra válaszolna, hozzáteszi: a templom „ezen nagy arányaival a szemlélőt valóban meglepi, és szinte hihetetlenné teszi előtte, hogy e roppant alkotmány oly potom, csekély árba kerül”. Hogy végül is mennyibe kerül az építkezés, arról ezúttal sem esett szó. Az azonban kiemelte: „a templom a helybeli autonóm hitközségnek mint a legnobilisebb kegyuraságok mintaképének ritka áldozatkészségét, úgyszintén Fazekas Lajos földink, szabadkai derék építész ízléses, igen sikerült tervezetét, és szakavatott művezetését, valamint Bodor András és Major Jakab jóhírű óbecsei társvállalkozók remekül sikerült munkáját hirdeti és dicséri.”[4] Október első napjaiban azután egy esős délutánon a Tűzoltóság, az Ipartestület, a szolgabíróság, a városi elöljáróság, a tanulók és a tanítóik, valamint a „nagy számú intelligencia” jelenlétében Kovács Ferenc plébános felszentelte a keresztet, és az ácsok elhelyezték azt a torony csúcsán.[5]
A templom befejezése azonban némi bonyodalommal járt. 1905 júniusában, Szent Antal ünnepén megtörtént ugyan az ideiglenes felszentelése, ám a belső berendezés még hiányzott, ezért az igazi örömünnepet, a végső felszentelést néhány hónappal későbbre tervezték.[6] Az oltár, a „prédikáló szék”, a kegytárgyak és a többi berendezés azonban csak egy évvel később kerültek a helyükre, ezért az ünnephez igazán méltó, végleges templomszentelés csak 1906 júniusában, ugyancsak Szent Antal ünnepén ejtették meg. Ekkor azonban már tényleg felhőtlen volt az alsóvárosiak öröme. Az ünnepi istentiszteleten Ambrus Lajos törökbecsei plébános mondott szentbeszédet, a szentmisét azonban – számos pap segédletével – Blázek Lajos óbecse-kerületi esperes, bácsföldvári plébános mutatta be. [7] Kovács Ferenc plébános pedig továbbra is kellő alázattal és tisztelettel köszönte meg a hívek valamennyi adományát, egyebek mellett „a jóságos lelkű Ginder Ignáczné, szül. Rudolf Anna úrasszonynak” azt a nagylelkű kegyességét, „amelynél fogva az alsóvárosi templomban Szent Anna tiszteletére 1800 korona fejedelmi adománnyal gyönyörű mellékoltárt kegyeskedett emeltetni”.[8] A lelkész és a hívek buzgó serege tehát – kizárólag a közösség erejére támaszkodva – felépítette a közel másfél évtizeddel korábban megálmodott templomot.
Az elkövetkező évtized az egyházközösség szervezésével múlt el. Állt az alsóvárosi katolikus templom, s a közösség látszólag derűvel nézett a jövőbe. Kovács Ferenc plébános papi tevékenységének 20 éves jubileumát fényesen megünnepelte Óbecse katolikus közössége. „Szent Anna napján múlt húsz éve annak – méltatta az eseményt a helyi sajtó –, hogy néhai Majorossy János püspök Kovács Ferencz Óbecse alsóvárosi plébánost, mint a bécsi Pázmáneumot végzett papnövendéket Kalocsán áldozárrá szentelte. Ez alkalomból az alsóvárosi hívek, a nagy dologidő dacára, teljesen megtöltötték a templomot, ahol szeretett plébánosuk a díszesen elkészített Szent Anna-oltár előtt hálaadó misét mondott.” A szentmisét fényes lakoma követte, melyen a helybeli papságon kívül két végzett pázmánista újmisés is megjelent, akik „Adja Isten, hogy arany- és gyémántmiséjét is megérhesse” – köszöntéssel emelték poharukat az ünnepeltre.[9]
.
A botanika tudósa
.
Kovács Huszka Ferenc alsóvárosi plébános látszólag biztosan haladt előre a pályáján. Mintha az isteni gondviselés egyengetné az útját: 1892-ben áldozárrá szentelték, s nem telt el tíz esztendő sem, 1901-ben a szeretett alsóvárosi hívek bizalmuk jeléül papjukká, lelki gondozójukká választották őt. Hatalmas kihívással nézett szembe isten szolgája, fel kellett építenie a közössége egyházi otthonát, s lám öt évvel később, 1906 nyarán már felszentelhették az adakozásból felépített, Szent Antal kegyelmébe ajánlott templomot. Méltán lelkesedett az Óbecséről messzi vidékre sodródott költő, Váczy István Áll a templom című költeményében:
Áll a templom, Sion szent vára áll.
Miként hitünk, dönthetlen szikla-szál…
Áll a templom, dicsfény veszi körül,
Szent oltárán az Isten fia ül:
Ide hívek, ide jöjjetek,
Forró imát zengjen szívetek![10]
Az első nagy feladatával tehát sikeresen megküzdött a plébános, ám ez csak egy része volt Kovács Huszka Ferenc mindennapi tevékenységének. Kalocsai oktatói és az őt útjára bocsátó Bende József kanonok annak idején a népe gyámolítása mellett az Isten és a haza szolgálatára szólította fel őt, szinte megelőlegezték vele szemben a bizalmat: úgy vállalja a közösség szolgálatát, hogy munkája során emberségben, tudásban és hűségben is a legnagyobb példamutatók egyike legyen.
Az alsóvárosi lelkész határtalan lelkesedéssel, de egyházi méltósághoz illő alázattal fordult a természettudományok felé. 1898-ban, pályája elején, fiatal áldozárpapként, széles körökben visszhangot kiváltó munkával tette le névjegyét a tudomány asztalára. 1896-ban Dudás Gyula szerkesztésében Zomborban megjelent a vármegye két kötetes monográfiája, benne Kovács János Bács-Bodrogh vármegye növényvilága című tanulmányával.[11] Kovács Ferenc a legnagyobb hála és őszinte elismerés hangján szólt a műről, készségesen elismerte, hogy a nagy tekintélyű tudós munkájával óriási szolgálatot tett a közösségnek, hiszen a Bácska a botanikus világban eddig még eléggé ismeretlen volt, „leszámítva ugyanis egy-két e nemű közleményt, mely jobbára csakis egyik-másik helység flórájának leírására szorítkozik, tudtommal ez az első terjedelmesebb ismertetés megyénkről a botanikus irodalomban, a többi csak töredék, mert Bácska gazdag virányát eddig alaposan senki át nem kutatta, s így meg sem ismerhette”. Kovács Jánosé tehát a dicsőség, hogy Bácska virágait megmutatta a világnak, ám műve – melyen imitt-amott hézagok is mutatkoznak – némi kiegészítésre szorul. Ezért ő, aki immár tizenhat éve minden szabad percét „természetrajzi kutatásokkal” töltötte, szükségesnek ítélte Bácska botanikai leírásának kiegészítését. Tanulmányát 1898-ban őt folytatásban a Szabadka és Vidéke lapjain jelentette meg, s még ugyanazon esztendőben két részletben a Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulat Évkönyvében is közzétették.[12] A huszonkilenc éves tudós hatalmas lendülettel, sugárzó derűvel szárnyalt a mezők felett, magabiztosan mozgott a botanika világában. Mintha a népmesék virágoskertjében sétálna az olvasóval, ahol eléje jönnek a növények, a Hamvas Pimpó, a Csemege Sulyom, a Csinos Linka, a Kender Zsilicz, a Borzas Zsilicz és a Halovány Zsilicz, a Vízi Puhar vagy Lágyoda, a Veres Lúdhúr, az Illatos Rezeda, a Ránczos Matyó, a Lángszínű Hérics, a Madárorrú Zárdi, a Seppedékes Iszaprojt, a Molyűző Farkkóró és a Fekete Nadálytő, melyek közül némelyek a Doroszló és Bogojeva körüli ugaron, az óbecsei Ferenc-csatorna töltésén, a Temerin melletti Fehérárokban, és a zentai Néppark körül „elvétve”, mások pedig úton-útfélen „roppant mennyiségben” találhatók. E ragyogó tanulmány ismeretében nem meglepő, hogy 1909-ben a Borovszky Samu szerkesztette vármegye-monográfiában már ő mutatta be a vidék növényvilágát.[13]
[1] - s -: Plébános választás; Ó-Becse és Vidéke, 1901. június 23., 2. p.
[2] Régi óhaj; Óbecse és Vidéke, 1900. július 1., 1–2. p.
[3] Kovács Ferencz: Adományok az új templomra; Ó-Becse és Vidéke, 1902. február 9., 4. p.; március 2., 4. p.
[4] A külvárosi Szent Antalról elnevezett templom; Óbecse és Vidéke, 1903. szeptember 27., 3. p.
[5] Sz–y: Kereszt feltétel; Óbecse és Vidéke, 1903. október 11., 4. p.
[6] Templom szentelés; Óbecse és Vidéke, 1905. június 18., 2. p.
[7] A külvárosi ünnepe; Óbecse és Vidéke, 1906. június 17., 2. p.
[8] Kovács Ferencz: Köszönet nyilvánítás; Óbecse és Vidéke, 1906. július 29., 3. p.
[9] Papi jubileum; Óbecse és Vidéke, 1912. július 28., 3. p.
[10] Váczy István: Áll a templom; Óbecse és Vidéke, 1903. október 18., 1. p.
[11] Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiája I–II.; Hazánk ezeréves fennállásának ünnepe alkalmából – Kiadja Bács-Bodrogh vármegye közönsége; Szerkesztette Dudás Gyula; Zombor – Bittermann Nándor és fia könyv- és kőnyomdája, 1896. 613 p. – II. kötet: Kovács János: Bács-Bodrogh vármegye növényvilága, 96-145. p.
[12] Kovács Ferencz áldozópap: Bács-Bodrogh vármegye növényvilága I–V. – Reflexió Bács-Bodrog megye Egyetemes Monográfiájának Kovács János által írt hasonló című közleményére; Szabadka és Vidéke; 1898. február 6. (6. szám), 3–4. p.; február 13. (7. szám), 3–4. p.; február 20. (8. szám), 4. p.; március 6. (10. szám), 3–4. p. és április 10. (15. szám), 4–5. p. és Bács-Bodrogh vármegye növényvilága I–II.; Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulat Évkönyve, 1898. 31–33. p. és 110–111. p.
[13] Bács-Bodrog vármegye I.; Magyarország Vármegyéi és Városai – Az OrszágosMonográfia-Szerkesztő-Bizottságának felügyelete alatt és a Bács-Bodrog vármegye helyi munkatársainak közreműködésévelszerkesztette. Dr. Borovszky Samu, Budapest – Országos Monográfia Társaság, é. n., [1909]. 477 p. + térkép.; Schwalm Amadé dr.: Természeti viszonyok 1–24. p. – Benne: Kovács-Huszka Ferencz: A megye növényzete, 18–24. p.
