Botanikai jártasságáról aránylag későn, a templomépítő munkája befejezése után, az 1910-es elején hoznak hírt először a helyi lapok. Elsőként az Óbecse és Vidéke számolt be a tudós egyházfi egyik nagy visszhangot kiváltott felfedezéséről. „Kovács Ferencz óbecsei róm. kath. plébános – olvasható egy, a harmadik oldalon elrejtett cikkben – a múlt nyár folyamán kutatván a szerémségi Fruskagóra hegyláncz flóráját, a Kamenicza és Irig közötti hegyszakadék szélén egy eddig ismeretlen növényre bukkant, amely több növénytani múzeumot végigjárt már, s most róla az az értesítés jött az eddigi vizsgálatok és összehasonlítások eredményeként, hogy e növény eddig teljesen ismeretlen a botanikusok irodalmában. Ami, ha végleg valónak bizonyul, úgy a fölfedezőnek jogában áll azt tetszése szerint elnevezni. A föltaláló plébános ez esetben a bolgár király tiszteletére, aki szintén szenvedélyes és jeles botanikus, Coburgia Ferdinandi névre fogja keresztelni. Az új növény a tátogatók családjába tartozik, több mint egy méternyi magas, s tűzéres rózsaszínű tetszetős virágokkal bír. A Fruskagorán több példányban nő. E növény már nem az első ritka fölfedezése a botanikus plébánosnak.”[1] Egy évvel később Kovács plébános már Óbecse község kertészeti bizottságának tagjaként újságcikkben ostorozta a városházát, amiért a községi vezetés elhanyagolta a város újrafásítását. Nem fogadja el, hogy a belvárosba ültetett fák akadályoznák a közlekedést, s hogy rontanák az épített környezet összhangját. Zombor és Kalocsa példájára hivatkozott, mely városoknak kifejezetten előnyére vált a fásítás. A harmadik érvet, miszerint a fa árt az egészségnek, egyenesen nevetségesnek véli: „Világ botanikusai! Besavanyíthatjátok a tudományotokat. A fák épen élenyszaporító képességüknél fogva az egészségre nézve rendkívül hasznosak.”[2]
Ha kellett, plébánosunk ebben az ügyben a vármegyéig is elment. 1912 júniusában Kovács Ferenc Zomborban a vármegye közgyűlésének 400 tagú közössége előtt a fásítás jelentőségéről tartott előadást. A beszámolók szerint az erdő- és növénykedvelő plébánost a környezetében tapasztalt meggondolatlan természetpusztítás késztette felszólalásra: Óbecsén a Botra környékén kivágták a hatalmas almafákat, letarolták a Plébánia-utcát és Péterréve alatt nem kevesebb, mint 50 selyemtenyésztésre alkalmas eperfát vágtak ki. Különös – mondta a növénytan kiváló szaktudósa –, hogy a fák ilyen mérvű pusztítására akkor kerül sor, amikor az illetékes minisztérium – a növényvilág gazdagságának jelentőségét felismerve – a fák napjának bevezetését szorgalmazza. Rámutatott arra is, hogy a ki nem irtott fákat sem gondoztatja kellőképpen, mert például a péterrévei országutat szegélyező 267 tölgyfa valóságos tenyészfészke a roppant kártékony búcsújáró pille Cnethocampa processionea l. „rengeteg tömegű hernyóinak, amelyek már a péterrévei gyümölcsösöket is ellepték, s mindez azóta van így, amióta a vármegye kezelésébe ment át ez az országút”[3]. Az alispán e felszólalás után természetesen megígérte, a vármegye pótolni fogja a mulasztást, ám az újrafásításra még hosszú évekig nem került sor.
1915 nyarán az alsóvárosi plébános újabb izgalmas felfedezéssel lepte meg a tudományos világot. Az óbecsei határ eddig is nevezetes és ismert volt arról, hogy benne akárhány igen érdekes és ritka növény található – számolt be a korabeli helyi sajtóban Kovács tiszteletes –, amelyek hazánkban egyebütt alig fordulnak elő, s amelyekből városunk hírnevének emelésére, a Magyar Nemzeti Múzeum útján már számos külföldi múzeumnak is jutott egy-egy cserepéldány. A minap „a zsiliphez közel, a Ferencz-csatornában nagy meglepetésemre ismét egy igen ritka hazai növényfajra bukkantam, amely ott máris seregesen tenyészik. Ez egy víz alá merült, igen csinos alakú húsárféle, amely az iszapban gyökerezik, s törékeny szárral zöldszínű, üvegszerű, sűrű örvökben álló keskenylándzsás levelekkel és 5 cm hosszú kocsánon függő, s a vízszínen lebegő, világos rózsaszínű apró virágokkal bír. Az új vendégnövény tudományos neve Elodea canadensis Rich, magyarul kanadai átokhínár, németül pedig Wasserpest. Azonban ijesztő neve után ítélve korántsem olyan veszedelmes, mint eleinte hitték róla. Sőt, ellenkezőleg, eltekintve attól, hogy sűrű tömegével a vízi közlekedést némileg talán akadályozza, még többféle hasznot is hajt. Mert a vízi szárnyas, különösen a hattyú, szívesen fogyasztja, a hal is nagyon szereti, s ikráit is szívesen rakja sűrű levélzete köré. Trágyázásra, s állítólag a kazánkő meggátlására is felhasználható. Az álló vizeket is dezinficiálja, a tenyésztésnek környéke tiszta és szagtalan.” A növény körül igen hamar gazdag botanikai irodalom keletkezett. A szakkönyvek szerint, eredeti hazása az észak-amerikai Kanada tartomány, s onnan 1836-ban került Európába, először Írországban, azután Angliában, Belgiumban, s a németországi Hamburgban fedezték fel. „Hazánkban eddig igen ritka. Muraszombatban, Pozsonyban és Budapest közvetlen környékén észlelték. [Így] Került Óbecsére is valamelyik hajóval, avagy talán valami vízi madár lábához tapadt sárral.”[4] Nem sokkal ezután egy ugyancsak Amerikából behurcolt veszedelmes gombafaj, az Amerikai Piszkevész (Sphaerotheca mora uvae) terjedésére figyelmeztetett, amely országszerte fenyegette a kerteket, a piszke termését megrothasztotta, és teljesen tönkretette.[5] Jó szokásához híven, bizonyára erről is értesítette a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani osztályát.
[1] Új növény – Kovács Ferenc Fruska gora-i felfedezése; Óbecse és Vidéke, 1911. január 22., 3. p.
[2] Kovács Ferenc (plébános): A közönség köréből – A főtér és a plébánia utca fásításáról; Óbecse és Vidéke, 1912. február 11., 3-4. p.
[3] Botanika a vármegyén – Kovács Ferenc fásítási javaslata; Óbecse és Vidéke, 1912. július 7., 4. p.
[4] Kovács Ferenc alsóvárosi plébános: Ritka növény Óbecsén; Óbecse és Vidéke, 1915. június 20., 3. p.
[5] Veszedelmes új gombafaj – Kovács Ferenc plébános, a kiváló növénytudós figyelmeztetése; Óbecse és Vidéke, 1916. június 11., 2. p.
[6] Óbecse a tudományos világban (a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének 11 óbecsei cserepéldányáról); Óbecse és Vidéke, 1917. január 28., 2. p.
[7] „Kovács plébános enemű kutatását a nyár folyamán is pompás siker koronázta, amennyiben Óbecsén Vojta János Ferencz-csatornai főmérnök szállásának füves határában egy rendkívül ritka hazai növényt fedezett fel több száz példányban. Ezt a különlegességet honi területen eddig kizárólag Fiume határában találta 1870-ben Anna Maria Szmisz [Smith], hírneves angol botanikusnő, akinek ott gyűjtött egyik példányát a budapesti Nemzeti Múzeum őrzi. E növény tulajdonképpeni hazája a Földközi tenger flóravidéke, ahonnan valami úton-módon hozzánk bevándorolt. A növény botanikus neve Vicia peregrina L., magyarul: idegen bükköny” – olvasható a korabeli beszámolóban. – Új növény Bácskában – Kovács Ferenc plébános felfedezése; Óbecse és Vidéke, 1916. december 31., 3. p.
