A szabadkai Juhász zenekar több mint tíz éve népszerűsíti a magyar népzenét: határon innen, határon túl, különböző tájegységeken, nagyvárosokban, falvakban, önálló koncerteken, tánccsoportokkal közösen, fesztiválokon, táncházakon. Emellett cédéket adtak ki, és persze fellelhetők az elektronikus médiában is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a kedvtelésből induló muzsikálás küldetéssé nőtte ki magát.
A cél természetesen az értékmegőrzés, miközben az együttes szívesen kutatja fel a különböző tájegységek régi magyar népdalait, amihez gyakran a hozzájuk forduló táncegyüttesek adnak ihletet. A Juhász zenekar jelenleg a Juhász Gábor (hegedű, tambura), Juhász Gyula (brácsa, kontra), Dvorácskó Szebasztián (nagybőgő), Vass Endre (másodprímás) felállásban működik, állandó közreműködőjükkel, Ölveczky Tamással (klarinét, tárogató, harmonika). Közülük hármukkal, Juhász Gáborral, Juhász Gyulával és Dvorácskó Szebasztiánnal egy zenekari próba előtt beszélgettünk a magyar népzene sokféleségének az együttesre gyakorolt hatásáról.
Juhász Gábor: – A különböző tájegységek zenéje megköveteli, hogy többféle felállásban muzsikáljunk. Emiatt például klasszikus vonós zenekarként is megszólalunk: két hegedű, brácsa, klarinét és nagybőgő. Amikor dél-alföldi, bácskai zenét játszunk, áttérünk a tamburára. Az utolsó lemezünkön Csizmadia Anna kupuszinai énekes is közreműködött, akit nagyon szeretünk. Új színt hozott a zenekarba, a népzenében pedig párja nincs a szépen csengő női hangnak. A lágy, nőies előadása remek ellensúlya az együttesünk férfias, erős hangzásának.
Merrefelé barangol mostanában a Juhász zenekar?
J. G.: – Továbbra is kísérünk tánccsoportokat. Nemrég Szegeden jártunk a Százszorszép Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon, ahol szegedi és kecskeméti néptáncegyütteseknek húztuk a talpalávalót. Ez mutatja, hogy nem csak vajdasági tánckarokat kísérünk, annak ellenére, hogy elsősorban a Népkör MMK zenekara vagyunk, és az intézmény tánccsoportjaival dolgozunk. Emellett többször muzsikálunk Horgoson, Magyarkanizsán, sőt különböző rendezvényeken Adán, Zentán, Újvidéken stb. Több vajdasági táncegyüttessel is állandó kapcsolatban vagyunk. Tavaly jelent meg az új lemezünk, ráadásul a tízéves fennállásunkat ünnepeltük, így sok szép helyre meghívtak bennünket, határon innen és túl.
Mi alapján építitek fel a repertoárotokat?
J. G.: – Eredeti magyar népzenét játszunk, és ettől nem szeretnénk eltávolodni. Ez egy kiapadhatatlan forrás, mivel hatalmas a magyar népdalkincs, a különböző tájegységek még feldolgozatlan dallamai. Arra törekszünk, hogy autentikus népzenét játsszunk, de mégis fellelhető legyen benne a saját hangzásunk, amit az erőteljesség és a lendületesség jellemez leginkább. Hozzánk legközelebb természetesen a dél-alföldi, vajdasági, bácskai zene áll, ami a miénk, bennünk van. Ezeket tanultuk meg legelőször vajdasági népzenei táborokban, elsősorban Tótfaluban, annak idején még Bodor Anikónak, a táborok művészeti vezetőjének az irányításával. Akkor a mi művészeti vezetőnk Szöllősy Vágó László volt. Bodor Anikónak köszönhetően nagyon sok helyi dallamot megismertünk. A mai vajdasági népzenei együttesek közül talán mi fektetjük a legnagyobb hangsúlyt arra, hogy a magyar népzene anyagát népszerűsítsük és bemutassuk.
Mely tájegységek zenéje ragadott meg még benneteket?
Juhász Gyula: – Sok érdekes zenét és dallamot kutattunk fel annak köszönhetően, hogy különböző táncegyüttesek kerestek fel bennünket. Így szatmári, somogyi vagy mezőségi dallamokat is játszunk alkalomadtán. Valamikor egy-egy tájegység zenéje külön a fülünkbe mászik, olyankor alaposabban is foglalkozunk vele. Ilyen a nyírségi népzene is. Ha a Felső-Tisza-vidékről beszélünk, elsősorban a szatmári népzene ugrik be. A nyírségi a specializált válfaja. Úgy kerültünk hozzá közelebb, hogy nyíregyházai tánccsoportok oktatói jöttek a Népkörbe, és számunkra aránylag ismeretlen dallamot mutattak be, ami nagyon felcsigázott bennünket. Az első és a harmadik lemezünkre is tettünk nyírségi összeállítást. Az erdélyi zenék közül legutóbb az erdőszombattelkit fedeztük fel magunknak. Időnként felbukkan egy-egy kedvenc. Mezőségen egyébként legelterjedtebb a magyarpalatkai népzene, néptánc. Táncházakban ezeket is muzsikálunk, de szeretjük a füzesi és a feketelaki dallamokat is. Közel állnak hozzánk, mert szövegesek, hiszen elég sok mezőségi népzene csupán hangszeres. Néhány éve györgyfalvi zenét is játszunk, amit szintén a Népkör által ismertünk meg, és a kalotaszegi zenének, táncnak a szűkítése.
Hogyan reagálnak más tájegységeken, amikor nem odavalósi létetekre az ő zenéjüket játsszátok?
J. Gy.: – Meglepi őket, de örülnek annak, hogy ismerjük a népdalaikat. Nem sokan játszanak forrásnépzenét, akik pedig igen, új irányzatok hatásainak vannak kitéve. Mivel a régi feljegyzéseket vesszük alapul, nem ritka, hogy a mi zenénk közelebb áll az eredetihez, mint az új együtteseké. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lehetünk olyanok, mint azok, akik az autentikus környezetben nőttek fel, és találkoztak a régi öregekkel. Egyébként manapság már az internet is hozzásegít a népdalok felkutatásához.
Népzene és internet? Csak nekem hangzik abszurdnak ez a párosítás?
Dvorácskó Szebasztián: – Szoktunk poénkodni, hogy az internet segítségével is emberről emberre jár a népdal, éppen csak a csatorna bővült ki egy kicsit. Hihetetlen, de olyan népzenei csemegék, ritkaságok is fellelhetők az interneten, amiről álmodni sem tudnánk. Hatalmas a tárház, minden fent van, és hozzáférhető, habár semmi sem helyettesítheti a személyes találkozást, még akkor sem, ha az illető nem zenész, hanem csupán résztvevője a régi báloknak. Az előadásmódhoz, az átéléshez nagy pluszt adhat.
Mely helyeken terveztek fellépni a közeljövőben?
D. Sz.: – Április 17-én Törökországba megyünk egy deszki tánccsoporttal, akikkel rendszeresen együttműködünk. Tavaly Franciaországba utaztunk velük, ezért reméljük, hogy a külföldi vendégszerepléseink éves szintű hagyománnyá válnak. Egyébkén sok tavaszi-nyári fellépésre kaptunk meghívást, és persze az Interetnóról sem fogunk hiányozni. Ezúttal a Ravnica és az Iskon együttesekkel tervezünk közös koncertet. A működésünk jubileumi, tizedik évét májusban zárjuk, minden bizonnyal egy nagy összejövetel keretében. A tervekből is látszik, hogy habár magánéletünkben mással foglalkozunk, a zenekar, a népzene népszerűsítése kitölti az életünket. A muzsikálást komolyan műveljük, ugyanakkor szórakoztat bennünket.
