A péterrévei Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület szervezésében júniusban tartották meg a Nemzetközi Gyermek Néptánc- és Népművészeti Fesztivált. Táncház, kézműves-foglalkozások, ünnepi fölvonulás és fellépési lehetőség várja ilyenkor azokat a vajdasági és magyarországi a gyerekeket, akik szeretik a népzenét és örömmel táncolnak. Összesen közel 350-en töltöttek ismét feledhetetlen napokat ebben a Tisza-parti takaros faluban. FerenczKatalin az idén hatodik alkalommal vitte sikerre az általa megálmodott rendezvényt.
Kódé Károly, az egyesület Magyar Életfa díjas művészeti vezetője mesélte nekem régebben a történetet: kicsi lány volt Ferencz Kati, amikor beállított az egyesületbe bátyjával, Ferencz Józsival. „Mondtam, Józsi, te otthon maradsz, belőled táncos sose nem lesz. Te, Kati, itt maradsz, a bátyád helyett én kísérlek majd haza. Anyukájuk kérésére végül maradt mind a kettő, Józsiból is jó táncos lett, ma már matematikát tanít. De Kati különös adottsággal van megáldva…”
Hogy ezt az adottságot kitől örökölte, Kati maga sem tudja, annyi bizonyos: a nagyszülők szerettek mulatni, és míg a nagymama az asszonykórusban énekelt, addig a nagyapa a szüreti felvonulásokon fuvarozta lovas kocsiján a táncosokat, zenészeket. Kati harmadikos volt, amikor elkezdett az egyesületben táncolni, és másodikos gimnazista, amikor Karcsi bácsi arra kérte, vegye át a gyerekek vezetését.
„Féltem a feladattól: fiatal voltam és tapasztalatlan, nem volt előttem más, csak egy minta. Egy év próbaidőre vállaltam, mert nálam ez így működik: ha nem látom értelmét valaminek, nem csinálom tovább. Volt időszak, amikor párhuzamosan négy korosztály is működött az egyesületben, de mindig voltak segítőim – a legtöbben pedagógusok vagyunk.”
Kati fizikatanárként dolgozik. Újvidéken fejezte be az alapszakot, de a diplomájukra az került: operatív fizikus, amivel nem sokra mennek a végzett fizikusok. Ezért kezdett Szegeden masterképzésre járni, és azt reméli, sikerül majd honosítani diplomáját. De Kati azért is sokat tanult, hogy minél jobban helytálljon az egyesületben: továbbképzésekre járt, rengeteget olvasott, és sok zenét hallgatott, de Bodor Anikónak is hálával tartozik a támogatásáért. Nehezebb út volt ez így, de ő nem akart Magyarországra menni, itthon akart egyetemre járni.
„Kicsi korom óta tudtam, hogy pedagógus – kicsiként óvónő, később tanítónő – akarok lenni. Hogy végül fizikatanár lettem, azért gimnáziumi tanárom, Lapis István a felelős, ő lett a példaképem.”
Ma már talán ő is példaképe azoknak a fogyatkozó gyerekeknek, akiket még érdekel a népművészet, de szomorúan veszi tudomásul, hogy más idők járnak, mint amikor ők voltak gyerekek. „A legjobban az fáj, hogy nincs kitartás a szülőkben sem, könnyen ráhagyják a gyerekre, ha az valamiért nem akar tovább táncolni. A mi időnkben ez nem így volt, amit elkezdtünk, végig kellett csinálni, mert a szülők felvilágosítottak bennünket, hogy felelősséggel tartozunk a közösségünkért. A mi szüleink kitartásra neveltek bennünket – óvodában, iskolában, tánccsoportban ez manapság nagyon hiányzik.”
Éhesen, de jókedvűen...
Kati szerint épp a közösséghez való tartozás jelenti számára a mai napig a legtöbbet a néptáncban – olyanok ők együtt, mint egy nagy család. „Hihetetlen erőt tud adni ez a közösségélmény, ami egyetemistakoromban Újvidéken nagyon hiányzott nekem. Amikor csütörtökön hazaértem Péterrévére, és bementem a gyerekekhez, elmondhatatlan örömöt éreztem. Azok a tekintetek, azok az ölelések, amiket a gyerekektől kapunk, mindenért kárpótolnak bennünket, és lendületet adnak a munkához.”
Négyen foglalkoznak a gyerekekkel, közülük mindenki munka mellett, szabad idejében végzi ezt a feladatot. Jelenleg három korcsoportban – ovisokkal, alsósokkal és fölsősökkel – folyik táncoktatás, de általában a fölnőttcsoport képviseli az egyesületet a fellépések alkalmával. Kati ahhoz a táncos generációhoz tartozik, amelynek megadatott, hogy sokat utazzon, de a mostani gyerekeknek erre ritkán van lehetőségük. Kati ezért érezte úgy: az egyesületnek is tartozik a sok felejthetetlen élményért, és a gyerekeknek is kellene fellépési lehetőséget biztosítani. Így született meg a nemzetközi gyermekfesztivál ötlete, ami által a kis táncosok ismerkedhetnek, utazhatnak, és tanulhatnak egymástól. „A versenyeken az izgalom, a kapkodás, az igyekezet sok időt elvesz, és nem tudjuk megnézni egymás produkcióit, pedig ez fontos lenne. Nálam egyébként sem a versengés a cél, mindig azt mondom a gyerekeknek: én tudom, mire vagytok képesek – ha azt hozzátok, akkor jó.”
Kati szerint azok a gyerekek, akik néptáncra járnak, megtanulnak közösségben együttműködni, ki tudnak állni a színpadra, van megjelenésük, és sokat megtanulnak a helyes viselkedésről és az illemről is, ami egy igen összetett nevelőmunka eredménye. „Átlagosan 50-60 gyerekkel foglalkozunk – ha közülük néhányban megmarad egy-egy gondolat, történet, amit megosztunk velük, már megérte.”
MIÉRT HASZNOS A NÉPTÁNC A GYERMEKEK SZÁMÁRA?
A népi gyermekjáték és néptánc elsajátítása segíti a gyermekeket a közösségbe való beépülésben, a közösség aktív tagjává válásban.
A gyermekek megtapasztalják a helyes testtartást, a ritmusok alkalmazását a mindennapokban, a közös éneklés örömét.
A népszokások elsajátításával megismerik őseink életét, népünk hagyományos mozgásanyagát és hangzásvilágát.
