Székelyföldön a csavaros eszű vagy balga személyre mondják azt, hogy góbé, és góbé Rubik Ernő által az 1960-as években tervezett kétüléses, fémépítésű kiképző vitorlázó repülőgép is. De Góbé egy öttagú budapesti népzenekar neve is. És mi köze mindennek Péterrévéhez? Hát a tambura meg ifj.Csasznyi Imre.
Imre immár 15 éve pengeti ennek a jellemzően dél-alföldi hangszernek a húrjait – kilencévesen kezdték tanítani, de ma már ő oktatja a tamburázást. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének végzős pengetőse már első évesként tanított a szentendrei és a zsámbéki iskolákban.
– Kilencéves koromban a tíz-tizenegy éves unokabátyáim a Tücsök zenekarban játszottak, amit a Tisza tamburazenekar vezetője, Tóth Gábor vezetett. Ezzel párhuzamosan az iskolában is volt egy tamburazenekar – a moholi Rózsa Rozáliának köszönhetően több száz gyerek tanult meg tamburázni a falunkban. Igaz, ez az iskolai muzsikálás inkább a Horvátországra jellemző, klasszikus tamburázás volt, mivel vonósokra írt komolyzenei műveket játszottunk. De a Tücsök zenekarból mindenki játszott itt is – mesél a kezdetekről Imre.
Legalább kétszáz éves hagyománya van Péterrévén a tamburának, szinte minden házban akadt egy nótafa. Imre szülei – idősebb Csasznyi Imre és Magdolna –, a Dr.Kiss Imre Művelődési Kör vezetői örömmel veszik ki részüket ennek a hagyománynak az újjáélesztésében, megtartásában: az idén harmadszor szervezték meg a Tücsöktábort, ennek köszönhetően az évekig padláson porosodó hangszerek kosárszámra kerültek elő mostanság.
De a fiatalabb Imre Budapesten is sokat tesz a tamburazene népszerűsítésért, és ma már gyakran őt hívják muzsikálni, ha magyar népzenét játszó tamburásra van szüksége az Állami Népi Együttesnek vagy valamely tánckarnak. Amikor a jövőről kérdezem, mégis zenekarban gondolkodik:
– Radikális változást szeretnénk hozni a fiatalok életébe. Az a célunk, hogy a népzene kerüljön be a köztudatba, és találja meg azt a helyét, ami neki jár. Olyan gazdag zenekultúránk van, amit meg kell ismertetni mindenkivel. Sok év kimaradt e téren az oktatásban – Kodály Zoltán és Bartók Béla országában szerintem szomorú, hogy ilyen kevés népzene szól a tévében, a rádióban. Ha közelebb szeretnénk hozni az emberekhez ezt a műfajt, koncertezni kell. A népzenéhez idő kell: le kell ülni, hallgatni kell, és meg kell érteni ahhoz, hogy a magunkénak érezhessük és megszeressük, de a mai világ felgyorsult. Fel kell venni ezt a ritmust, és olyan népzenei „slágereket” kell gyártani, amelyek kiütik a nyeregből a többi zenét. Ma mindenhonnan szól a zene, és szinte észre sem vesszük, mert tömegeknek szóló iparág lett. Nekünk, népzenészeknek nehéz a dolgunk, mert mögöttünk nincs
stáb, nincs reklám, mi magunkra vagyunk utalva. Mi a zene szeretetével próbálunk hatni az emberekre – mondja Imre.
A Góbé zenekar többféle zenei stílust ötvöz, zenéjükben a Kárpát-medence népzenei anyagát sajátos értelmezésben dolgozzák fel. Porteleki László (Muzsikás együttes) szerint a Góbé elektromos hangszerek nélkül hozta azt, amit ő a világzenéről gondol. Imrének ez a zenekar a második családja.
– Boldogok vagyunk azzal, amit csinálunk, mert szeretjük a népzenét. Sok fiatalt az fogja meg, hogy van bennünk lendület, és még hiszünk abban, hogy meg tudjuk váltani a világot – ha ezt látják rajtunk, mások is elhiszik, hogy ez lehetséges. Egyik este a zenekarban Kodály-idézeteket olvastunk. Ő mondta: a zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népzene által valóban többek leszünk. Azoknál a gyerekeknél, akik gyermekjátékokat játszanak, ritkábban fordul elő beszédhiba, koncentrációs zavar, közösségélményben részesülnek, leküzdik gátlásaikat, és önbizalmat szereznek. Őseink egy működő kultúrát hagytak ránk, de a mi szüleink az akkori rendszer miatt egy picit elvesztették ezt a fonalat, ezért minden elismerésem azoké a szülőké, akik ennek ellenére felismerték ennek a fontosságát, és küldik a gyereket zenélni, táncolni – teszi hozzá.
Imre szerint a különféle népek zenéje adja meg a világ természetes egyensúlyát és a békesség teremtő erejét. Azt mondja: korszakváltáshoz értünk, hiszen Péterrévén például sokáig nem volt szerb néptánccsoport, de most már van – így lesznek meg jól egymással a péterrévei szerb és magyar fiatalok, akiknek közös nyelvévé a népi kultúra szeretete vált.
