A Bucka-Gányó Művésztelep sorsa már tavaly bizonytalan volt. Gál Józsefet és Magdát, a művésztelep tulajdonosait tavaly májusban látogattuk meg a Bucka-Gányó huszadik évfordulóján. Már ekkor reménytelennek látták a művésztelep jövőjét mindaddig, amíg működésén nem lendítenek a fiatalok. Olyan művészetkedvelő ifjak segítségében bíztak, akik továbbvinnék a telep hagyományait, segédkeznének működtetésében. Habár feleségével, Magdával gyönyörű pillanatokat őriznek emlékezetükben, úgy érezték, már túl idősek ahhoz, hogy ugyanolyan lendülettel tudják továbbra is vezetni a művésztelepet, mint korábban. Az utánpótlás hiánya pedig a művésztelep végét is jelentheti.
Gál József 1991-ben alapította meg a művésztelepet az azóta elhunyt Torok Sándor festőművésszel együtt, és az elmúlt két évtizedben Szabadka külterületén, csodaszép és nyugalmas természeti környezetben álló alkotóházban fáradhatatlanul végezte a szervezőmunkát. Azonban az idei az utolsó Bucka-Gányó.
Már magának a művésztelepnek sem a megszokott helyszín, a napnyugati szőlők Gányó sorban található művészeti oázisa adott otthont. A mintegy negyven meghívott vendég, művész, alkotó és barát a Ludasi-tó melletti Róka-tanyán találkozott. Csupán egyetlen napra. Megérkezésemkor baráti kézszorítás fogadott, semmi jele sem volt, hogy a neves régész, Szekeres László emlékére megrendezett művésztelep egy korszakot temetne el. A rövid megemlékezés után az alkotás következett, s miközben Gál József, vagyis Jóska bá a művészek körül sürgött-forgott, ellenőrizte, hogy mindenki kapott megfelelő lapot, felszerelést, szomorúan válaszolt kérdésemre:
– Bucka mama és én megöregedtünk, az egészségünk sem olyan, mint korábban, nagyon nehéz két héten keresztül vendégül látni és kiszolgálni a művészeket. Megszervezni egy találkozót talán nem is olyan nehéz, de két héten át főzni, takarítani, mosogatni kell a művészekre, majd bekeretezni a képeket, katalógusba venni őket, kiállítást szervezni. Mindez sok munka. De nem a munka a baj, hanem az egészségünk. Nem bírjuk erővel, utánpótlás, fiatal segítség pedig továbbra sincs – mondta Jóska bá.
Szavai szerint szívből sajnálja, hogy nem szervezi meg többet a művésztelepet, azonban a vendégek és a művészek előtt mindig nyitva lesz a tanya kapuja. Eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Gál Magdolna, más néven Bucka mama félve kezdett bele annak idején a tábor szervezésébe, félt attól, hogy miként tudnak majd beilleszkedni a művészek közé.
– Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire jó és kedves volt hozzánk mindenki az elmúlt 21 éveben, mennyi szeretetet kaptunk. Nagyon fog hiányozni a művésztelep, a rengeteg meghitt beszélgetéssel tarkított este. Hiányozni fognak az újratalálkozások, amikor megérkeznek a művészek, de a könnyekkel teli búcsúzások is, miután üres marad a barátok után a ház – mesélte könnyeivel küszködve Bucka mama.
Török István festő azt mondja, éveken át akkora lendülettel szervezni egy alkotótábort, mint Gál József tette, nem lehet:
– Nagyon fájó, hogy valaki évtizedeket ad az életéből, anyagiakat áldoz egy eszméért, egy művésztelepért, és végül ide jut. Hiába vigasztalunk, hogy ne hagyd abba, kár lenne érte, vagy próbáld kevesebb emberrel, hátha átvészeljük, mindez csupán sopánkodás. Okos tanácsokat lehet adni, de nem olyan könnyű mindezt megvalósítani, nagyon emberigényes munka mindez – magyarázta a művész.
Gyurkovics Hunor grafikus nemcsak hogy a kezdetek óta évről évre részt vett a művésztelepen, hanem az egyik alapítója is. Annak idején Torok Sándorral beszélgetve vetődött fel a művésztelep létrehozásának a lehetősége. Később, miután megismerkedett Gál Józseffel, az ötlet kezdett testet ölteni, megbeszélték, miként lehetne működtetni a telepet.
– Sajnálom, hogy 21 év után megszűnik az alkotótábor, de mindennek vége szakad egyszer. Szép emlékek fűződnek a Bucka-Gányóhoz. Az évek során egy nagyon kedves baráti társaság alakult ki a művésztelepen, nemcsak Szabadkáról, hanem más vidékekről is jöttek: külföldiek, belföldiek egyaránt, magyarok és más nemzetiségűek fordultak itt meg, lettek visszatérő vendégek és barátok – emlékezett vissza Gyurkovics Hunor.
Siflis Zoltán filmrendező, amellett hogy rendszeres visszatérő vendég, több dokumentumfilmet is készített a művésztelepről. Szavai szerint a Bucka-Gányó Művésztelep nagyon fontos küldetést, missziót töltött be az elmúlt két évtizedben, amelynek az egyik legfontosabb értéke, hogy magánkezdeményezésként alakult meg:
– Egy ember, aki a képzőművészet, a festészet szerelmese, úgy döntött, hogy saját anyagi, fizikai, szellemi tőkéjéből létrehoz egy művészeti telepet. Ez akkortájt nagyon kockázatos tett volt, kiváltképp, hogy a művészvilág nem szokott minden hívó szóra reagálni. Gál Jóskának viszont megvolt a kellő habitusa, adottsága, varázsa, hogy az elismert képzőművészek örömmel válaszoltak a hívó szóra. Létrehozni egy művésztelepet egy vagy két alkalommal nem tűnik nagy feladatnak, de ugyanezt tenni éveken keresztül, méghozzá úgy, hogy a Bucka-Gányó-találkozások ne csak a művészek csendes alkotótábora, hanem értelmiségi és szellemi műhely legyen, ahova mindannyian örömmel tértünk vissza, feledhetetlen életmű – méltatta az alkotótábor szervezőjét a filmrendező.
Mint megjegyezte, itt egy olyan hatalmas képzőművészeti kincs jött létre – hiszen olyan neves alkotók vettek részt a táborokban –, ami a jövőben nemcsak Szabadkát, hanem az egész térséget gazdagítja majd.
Siflis szavai szerint az utolsó Bucka-Gányó Művészteleppel egy fontos fejezet zárul le, ugyanakkor a Bucka-Gányó által az észak-bácskai homokvidék megkapta a képzőművészeti lenyomatát, hiszen a homokban és homokon megtestesült élet lenyomatát őrzi a tábor.
Zsáki István festőművész
Bozsik Ferenc szobrászművész alkotásával
Milan Ljubić almapálinkával búcsuzik a Bucka-Gányótól
