A gyerekszoba ormótlan, régi ruhásszekrényébe új jövevény kerül, felforgatva az ott lakó, elfelejtett kacatok nyugalmát. Dugófej, a világ legokosabb parafa dugója, Kajlagomb, a csorba kabátgomb, Sipirc, a kisegér, Büdi, az elkallódott zokni, Rágcsa, a falánk ruhamoly, valamint Kis-, Al- és Főcsutka, a három aszalódott almacsutka összefognak, és kiderítik, hogy az új jövevény nem más, mint a Hihetetlen Mesék Könyve. Mivel egyikük sem tud olvasni, a könyv megígéri, hogy mindennap egy-egy izgalmas történetet mesél el nekik.
Előzmények: Kajlagomb útra kel, hogy megvalósítsa álmát, szerepelni szeretne egy párizsi divatlapban, Szekrényfenék lakói pedig megtudják, hogy a szamár egy egérféle állat, csak valamivel nagyobb.
Büdi, a kallódó zokni és Rágcsa, a falánk ruhamoly szóváltására ébredtek Szekrényfenék lakói.
– Olyan hangosan rágcsáltál egész éjjel, hogy nem tudtam tőled pihenni! Rövid időre szunnyadtam csak el, akkor is azt álmodtam, hogy egy óriási, rozsdás borsdaráló üldöz, és engem is a borsszemek közé akar őrölni – kiabálta Büdi.
– Nagy ügy, majd kialszod magad napközben, ahhoz értesz leginkább – tromfolt Rágcsa.
Büdinek nagyon rosszulesett ez a mondat.
– Még hogy én semmirekellő lennék?! Mérkőzzünk meg! Lássuk, te mire vagy olyan büszke – válaszolta a sértődött zokni.
– Mérkőzzünk – egyezett bele Rágcsa.
Fellármázták a még szundikáló társaikat is, és gyűlést hívtak össze Szekrényfenék közepén, a Százesztendős Kalapdoboz mellett. A doboz tetejére állva előadták ötletüket, csak azt nem tudták még, hogy hogyan kellene a versenyt megszervezni.
Kiscsutka azt javasolta, hogy tartsanak menetelőversenyt, és ők, a három csutka, majd eldöntik, hogy melyikük menetelt ügyesebben.
Rágcsa lepisszentette, hogy tartsa meg magának a fura ötleteit, ki látott már menetelő ruhamolyt, a menetelés katonáknak meg csutkáknak való.
– Tartsunk okossági versenyt. Felteszem a kérdéseket, nektek pedig válaszolnotok kell rájuk. Mit szóltok hozzá? – kérdezte Dugófej.
A zokni és a moly ezt az ötletet sem tartotta jónak.
– Akkor legyen ügyességi verseny. Fussátok körbe a szekrényfeneket. Nem, az nem elég nehéz… Tudom már! Fussátok körbe hátramenetben, s közben egy-egy óriási sajtdarabbal legyen teletömve a szátok – ugrándozott Sipirc egér.
– Hátramenetben? Sajttal a számban? Megfigyeltél te már engem egyszer is alaposabban, Sipirc? – kérdezte a pöttöm ruhamoly.
Végül Főcsutka ötlete tűnt a legjobbnak. Azt javasolta, hogy ne csak Rágcsa és Büdi, hanem mindannyian vegyenek részt a versenyben, és mindenki azt mutassa be a többieknek, amiben saját magát a legügyesebbnek tartja.
Izgatott szervezkedés kezdődött. Közösen rendbe tették a Százesztendős Kalapdoboz tetejét, és kinevezték színpadnak. Megkérték a Hihetetlen Mesék Könyvét, legyen ő a bíró, döntse el, melyikük a nyertes.
– Rangidősként én kezdem a versenyt, masírozni fogok a csapatommal – jelentette ki Főcsutka, majd jelt adott, és a csutkahad katonás rendben, fegyelmezetten végigvonult a színpadon.
– Most pedig a világ legügyesebb gördülését láthatjátok – rikkantotta Kajlagomb, és szép, szabályos kör alakban görgött, szinte beleszédült, aki látta.
Harmadikként Rágcsa következett. Egy tarka rongydarabot cipelt magával, elhelyezkedett, majd nekifogott a rágásnak. Jó sokáig tartott, mire átrágta magát rajta.
– Ha így folytatod, akkora lesz a pocakod, hogy csak gurulni tudsz majd te is, mint Kajlagomb – ugratta Rágcsát Dugófej, de a kis moly rá se hederített. Még meg is hajolt, mielőtt elhagyta a színpadot.
Sipirc egér ugrálási tudományát mutatta be. Úgy belemelegedett, hogy a végén egy fejessel zárta. Szerencsére nem ütötte meg magát. Egy halom papírfecni közepébe huppant.
Dugófej hosszú töprengés után úgy döntött, találós kérdéseket tesz fel, és rögtön meg is adja rájuk a választ.
Büdi a sor végére maradt.
– Te következel – nógatta a Hihetetlen Mesék Könyve.
Büdi kelletlenül vette tudomásul, hogy rajta a sor.
– Titeket látva rájöttem, hogy semmihez sem értek igazán – mondta a kallódó zokni szomorkásan, és egészen pici galacsinná gömbölyödött.
– Mindenki ért valamihez, csak rá kell jönnie, hogy mi az a valami. A mai történetem erről fog szólni – mondta a mesekönyv. Fellapozta magát, és mesélni kezdett.
„Kerekerdő közepén, azaz a közepétől valamivel balra, a nagy vakondtúrás mögött három lépéssel hevert a földön egy faderék. Óriási, fekete szájú alagútra hasonlított. Körötte vadszederbokrok, előtte tisztás. Villám sújtott belé, régen, még zöldellő korában, később egy szélvihar ledöntötte, a gyökerei is kifordultak a földből. Kerekerdő állatai kezdetben elkerülték, riasztotta őket az égett fa kellemetlen szaga, a bogas gyökérgomoly, de idővel megszokták, sőt végig is heveredett egy-egy nyuszi rajta, ha sütött a nap. Odvas bensőjében is zajlott az élet. Népes bogárcsalád költözött belé, és hosszú hónapok munkájával lakályossá tették. Girbegurba járatokat rágtak maguknak az évgyűrűk közé. Ez a világ legpompásabb otthona, és mindent megteszünk, hogy az is maradjon, lelkendeztek a bogarak. Fel is osztották egymás közt a karbantartási feladatokat. Azok, akik nem szédültek a magasban, a faderék tetején lévő mohaszőnyeget tartották rendben, a legalaposabb tisztogatók a járatokból kotorták ki a port, az éberek pedig őrködtek. Egyetlen bogár ténfergett csak közöttük. Halandzsa. Ő nem vállalt magára semmilyen feladatot. Ha a mohászok találkoztak vele, és ráköszöntek, ő ezt válaszolta: öt meg hét, az tizenkettő. Ha a portalanítók futottak vele össze, és megkérték, segítsen nekik, ezt motyogta: kilencven osztva tízzel, az kilenc. Ha az őrszemek kérdezték tőle, látott-e idegent a faderék körül, így felelt: háromszor öt meg kettő, az tizenhét. Apró bogár korában lepottyant a faderék tetejéről, biztos a fejére esett, akkor lett ilyen lüke, mondták az idősebb bogarak, és mivel belátták, hogy úgysem vehetik hasznát, hagyták, hadd halandzsázzon kedvére. Egy tavaszi reggelen Valódi Kétlábú telepedett le a faderékra. Épp a hátizsákjából készült kipakolni apró tégelyeit és üvegcséit, melyekbe mohamintákat akart gyűjteni, amikor halk mormolásra lett figyelmes. Öt meg húsz, az huszonöt. Száz mínusz hetven, az harminc… Az idegen a hang forrását kereste, s igencsak meglepődött, amikor a mohaszőnyeg közepén felfedezte Halandzsát. Ilyen csudabogarat se láttam még, ámuldozott a Valódi Kétlábú, és egy hirtelen mozdulattal nyakon csípte, majd egyik tégelyébe zárta zsákmányát. Ettől a naptól változott meg a különc bogár sorsa. A Valódi Kétlábú ugyanis egy egyetemen dolgozott, ahová diákjai mulattatására magával vitte a bogarat, azonban amikor kiderült, hogy az bármilyen matematikai feladványt képes fejben megoldani, a helyettesévé tette. Messze földről a csudájára jártak. Így lett Halandzsából a világ legismertebb fejszámoló bogara.”
– Érdekes történet, de nem vidított fel. Kallódó zokniként miben tudnék kitűnni? – kérdezte Büdi letörten.
– A takarításhoz értesz. Mindig te gyűjtöd össze a legtöbb port – mondta neki bátorítóan Kajlagomb.
– Takaróként is megállod a helyed. Hűvös reggeleken olyan jó alád bújni – cincogott Sipirc.
– Igazatok van, mindkét dologhoz értek valamelyest – vidult fel Büdi. És abban is rejlik némi igazság, amit Rágcsa mondott – tette hozzá huncutul.
A Hihetetlen Mesék Könyve végül eredményt hirdetett.
– Mint kiderült, Büdi három dologban is tehetséges, így ő lett a győztes – mondta a mesekönyv. Mától ő szekrényfenék Legmelengetőbb Porfogó Hétalvója.
Csík Mónika a Jó Pajtás mesepályázatán 1. díjat nyert a Szekrénymesékkel. A megjelenés előtt álló kötetből való a fönti történet.
