A gyerekszoba ormótlan, régi ruhásszekrényébe új jövevény kerül, felforgatva az ott lakó, elfelejtett kacatok nyugalmát. Dugófej, a világ legokosabb parafa dugója, Kajlagomb, a csorba kabátgomb, Sipirc, a kisegér, Büdi, az elkallódott zokni, Rágcsa, a falánk ruhamoly, valamint Kis-, Al- és Főcsutka, a három aszalódott almacsutka összefognak, és kiderítik, hogy az új jövevény nem más, mint a Hihetetlen Mesék Könyve. Mivel egyikük sem tud olvasni, a könyv megígéri, hogy mindennap egy-egy izgalmas történetet mesél el nekik.
Előzmények: Rágcsa, a falánk ruhamoly ráun a szekrényfenéken található eledelekre, de még mielőtt fogyókúrára kényszerülne, a Hihetetlen Mesék Könyvének mentő ötlete támad. Ráadásként elmeséli hallgatóságának, hogy Felhőnülő Csintalan hogyan kedvelte meg a bárányfellegeket.
Szekrényfenék lakói sokatmondóan néztek össze. Rágcsa még hunyorított is picit, jelezve, hogy neki valami nagyon gyanús. A csutkakülönítmény tagjai, rövid tülekedést követően, sorba rendeződtek, és Főcsutka vezényszavára vártak, hogy felderítő akciót indítsanak. Sipirc vacka felől ismételten neszezést lehetett hallani.
A csutkák már délelőtt furcsa zajokra lettek figyelmesek, s miután értesítették erről a többieket, közös erővel derítették ki a hangok forrását. Bár Sipircnek nyoma sem volt, kétségkívül az ő dobozából szűrődött ki a motoszkálás zaja. Mivel Rágcsa ébredéskor egér barátjukat látta kisurranni a szekrény oldalnyílásán, de nem vették észre, hogy visszatért volna, azt feltételezték, hogy Sipirc távollétében valami idegen beköltözött a dobozkájába.
– Hallod-e, Motoszkálós Idegen?! Felszólítalak, hogy hagyd el Sipirc barátunk vackát, és add meg magad! – kiáltott Főcsutka, miután körbefogták az egérlakot.
– Így bánnak itt a vendéggel? Szép kis fogadtatás, mondhatom! – méltatlankodott valaki a doboz mélyéről, majd hamarosan lecsúszott a skatulya fedele, és egy apró egérke pillantott körbe a meglepett társaságon.
– Hogy azt a pókhálós hordódongáját neki! Szakasztott úgy festesz, mint Sipirc, csak a hangod más. Ki vagy te, és hová tűnt a barátunk? – kérdezte tőle Dugófej.
– Mimi vagyok, az unokahúga – válaszolta a kisegér, majd elmagyarázta, hogy Sipircnek halaszthatatlan dolga akadt egy Éléskamra nevű helyen, és mivel úgy tervezte, sokáig lesz távol, őt kérte meg, hogy visszatértéig vigyázzon a vackára.
– Miért nem szólt nekünk minderről? Mi vagyunk a barátai – firtatta Dugófej.
– Korán volt még, nem akart fölkelteni benneteket. Mivel én épp erre sétálgattam a szekrény mögött, és nincs halaszthatatlan dolgom, engem bízott meg – válaszolta Mimi, kikecmeregve a dobozból.
– Ebben az esetben üdvözöllek. Dugófejnek hívnak – biccentett a parafa dugó, és bemutatta Miminek a többieket is.
Mimi mindegyiküket barátságosan megszagolgatta, és elmondta nekik, hogy Sipirc sokat mesélt róluk, és ő már alig várta, hogy személyesen is megismerkedhessenek
– Rágcsa, Kajlagomb, Dugófej, Büdi és a három csutka. Látom, mind itt vagytok, de mondjátok csak, hol van a híres mesekönyv, amiről Sipirc annyiszor lelkendezett? – tudakolta Mimi, körbepillantva a szekrényfenéken.
– Én lennék, személyesen – kezdte pörgetni lapjait bemutatkozásképp a Hihetetlen Mesék Könyve.
– Sokkal nagyobb és félelmetesebb vagy, mint gondoltam – suttogta Mimi, és néhány lépésnyit hátrált.
A többiek, látva a kisegér rémületét, egymást túlkiabálva bizonygatták, hogy a mesekönyvtől nincs félnivalója.
– Ez a legbarátságosabb könyv a világon – bátorította Rágcsa.
– És a legszórakoztatóbb! Nagyon izgalmas történeteket ismer – tódította Kiscsutka.
Mimi félénksége múlni látszott. Közelebb kúszott a Hihetetlen Mesék Könyvéhez, körbejárta, szemügyre vette, majd lehuppant mellé, és kérlelni kezdte, hogy meséljen nekik valamit.
– Már tudom is, melyik történetet osztom meg ma veletek, lapozgatta magát a könyv. Megvárta, amíg hallgatósága elhelyezkedik, majd mesélni kezdett.
Gergely József: Fekete kökörcsin
„Töppentyű unottan ereszkedett le a nagyutca lejtőjén. Rózsaszín topánba bújtatott bal lábával időnként toppantott, ha úgy találta, hogy a rollere veszített lendületéből. Tarkára mázolt, kopott jószág volt ez a roller, az első kereke meg is görbült picit, amikor Töppentyű elbambult a fagylaltos előtt haladva, így későn vette észre az úttesten átvonuló süncsaládot, s hogy ne gázolja el valamelyiküket, a közeli bokorba kormányozta a rollert. Neki mindössze szőke copfja bomlott ki, de a járgányon csúnya nyomokat hagyott a bokor. A kerékbe kapott nyolcas miatt úgy érezte az ember száguldás közben, mintha hullámvasúton ülne. Töppentyű így is szerette a rollert, a nagyutcát viszont utálta. Úgy érezte, a világ legegyhangúbb utcájában él, ahol a piros téglával kirakott, egyforma házakat alig lehet megkülönböztetni egymástól, és az ott lakók szinte beleszürkülnek a nagy unalomba. Bárcsak történne valami izgalmas, sóhajtott Töppentyű, és kék topánba bújtatott jobb lábával toppantott. Nagyot lendült a roller. A kaptató tetejére érve ugyan meghőkölt egy pillanatra, akár a dacos paripák, azonban indult is újra, végigszáguldva a bazársoron, át a Kurta hídon, majd a lángossütő sarkánál fölemelkedett. Töppentyű egy pillanatra behunyta a szemét, élvezte, hogy könnyű nyári szoknyája alá kap a szél, és rollerestül egyre feljebb röpíti. Szállok, akár a vadkacsák, gondolta, s kinyitotta a szemét, kíváncsi volt, fölülről vajon milyen lehet a város. Volt mit látnia. A nagyutca piros téglával kirakott házai, akár ha papírmaséból lennének, szintén felemelkedtek a földről, megtettek néhány kört a gesztenyefák fölött, majd új helyet keresve maguknak, lehuppantak az utca teljesen más részén, mint ahol eddig álltak. Lesz estére kavarodás, ha az emberek hazatérnek a munkából, és a saját otthonuk helyén ismeretlen házat találnak, kuncogott Töppentyű, majd megsarkantyúzta rollerét, és az írószerbolt felé kormányozta. Zsírkrétát vásárolt, és a nagyutca sarkán lévő táblácskára, áthúzva a régi nevet, ákombákomos betűkkel odaírta: Repülő házak utcája.”
– Ezer sajt és még egy tucat! Izgalmas történet, való igaz! – lelkendezett Mimi egér.
– Ha jobban belegondolok, efféle változatosság Szekrényfenékre is ráférne – darálta Rágcsa, és egy kesztyűcsücsök nyálazásába kezdett.
– Hogy érted azt, hogy efféle Szekrényfenékre is ráférne? Szekrényháton szeretnél repülni? – rémült meg Kiscsutka.
Rágcsa csak ingatta a fejét, tele volt a szája.
– Egyhangúnak tartjátok a szekrény fenekét? – firtatta Mimi.
– Csukott szemmel is bárhová odatalálok, idelenn mindig minden ugyanolyan – tekintett körbe Kajlagomb.
A többiek bólogattak, hümmögtek, de senkinek sem volt ötlete, hogyan lehetne megváltoztatni a zsúfolt Szekrényfenéken bármit is.
A kis egér-unokahúgnak mentő ötlete támadt.
– Cseréljetek vackot. Mindenki költözzön át valaki másnak a lakrészébe.
Így történt, hogy aznap este a csutkák vászonzsákjában Dugófej, Rágcsa pulóverzsebében a csutkák, Kajlagomb gombosdobozában a moly, Büdi szekrénysarkában Kajlagomb, Dugófej kampóján pedig a zokni tért nyugovóra. Sokáig fészkelődtek, mire elszenderültek az új helyen.
Mimi Sipirc egér kvártélyába surrant vissza. Szinte azonnal elaludt. Óriási, lyukacsos sajtgolyóról álmodott, amelyet addig kóstolgatott, míg nem sikerült otthonossá rágnia.
Csík Mónika a Jó Pajtás mesepályázatán 1. díjat nyert a Szekrénymesékkel. Sorozatunkban a megjelenés előtt álló kötetből válogattunk.
