...amelyből kiderül, hogy a Gorgonzolához nem illik a kabát, és a Fagylaltember megtanulja másként nézni a napkorongot
A gyerekszoba ormótlan, régi ruhásszekrényébe új jövevény kerül, felforgatva az ott lakó, elfelejtett kacatok nyugalmát. Dugófej, a világ legokosabb parafa dugója, Kajlagomb, a csorba kabátgomb, Sipirc, a kisegér, Büdi, az elkallódott zokni, Rágcsa, a falánk ruhamoly, valamint Kis-, Al- és Főcsutka, a három aszalódott almacsutka összefognak, és kiderítik, hogy az új jövevény nem más, mint a Hihetetlen Mesék Könyve. Mivel egyikük sem tud olvasni, a könyv megígéri, hogy mindennap egy-egy izgalmas történetet mesél el nekik.
Előzmények: Szekrényfenék lakói megpróbálják kideríteni, ki az új jövevény, aki behurcolkodott Sipirc egér hajlékába. Megismerkednek Mimivel, Sipirc unokahúgával. Mimi meghökkentő ötlettel áll elő. Töppentyű pedig, kék topánba bújtatott jobb lábának dobbantásával, megröpteti a nagyutca téglaházait.
– Divatlap.
– Parmezán.
– Népszerűség.
– Gorgonzola.
– Kabát.
– Trappista… nem is, a trappista már nem kell, kiestél, Kajlagomb, én nyertem!
– Dehogy estem ki, Mimi, te nem akarod mondani a kabát párját, tehát én nyertem.
– Te már előbb kiestél, mert a gorgonzolához nem illik a kabát.
– Igenis illik! A kabát mindenhez illik!
– A gorgonzolához nem illik, mert az a betűvel végződik, a kabát pedig k-val kezdődik, nem a-val. Mondj egy szót a-val.
– A kabát.
– Lüke vagy, Kajlagomb, így nem érvényes!
– Te vagy lüke, Mimi, mert mindenféle szavakat kitalálsz!
– A parmezán, a gorgonzola és a trappista létezik. Nem én találtam ki. A Konyha nevű helyen élnek, és pompás az illatuk.
– Ez egy unalmas, buta játék, nem játszom veled többet! – kiáltotta Kajlagomb, és begurult a Százesztendős Kalapdoboz mögé.
– Hogy azt a pókhálós hordódongáját neki! Ti aztán jól összezördültetek. Rég láttam Kajlagombot így felpaprikázva – kuporodott le Mimi egér mellé Dugófej, a világ legviccesebb parafa dugója.
Mimi vigyorogva sandított Kajlagomb után, és Dugófejhez hajolva arról sutyorgott vele, hogy a gomb képtelen megtanulni a szólánc szabályait, és nevetséges, ahogy a kalapdoboz mögött duzzog, ahelyett hogy sportszerűen elismerné a vereségét.
Büdi kedvenc szekrénysarkában heverve figyelte az eseményeket, majd odakúszott Mimi és Dugófej mellé. Szekrényfenék olyan pici, még a leghalkabb neszezést is hallani, intette le őket, a sugdolózás különben is illetlenség.
– Nem akarom Kajlagombot megbántani, azért suttogok – suttogta Mimi, és oldalba bökte a kuncogni készülő parafa dugót.
– A suttogás és a sugdolózás között óriási különbség van. Suttogni például jóéjtpuszi adásakor szokás, sugdolózni pedig a neveletlenek szoktak. A mesekönyvtől tudom – magyarázta Büdi.
– A sugdolózás valóban nagyon illetlen dolog, különösen akkor, ha az illető, akiről sugdolóznak, ott van a közelben – hagyta helyben a Hihetetlen Mesék Könyve, és pörgetni kezdte lapjait, hogy megszeppent hallgatóságával megosszon egy újabb történetet.
„Az óvoda rajzsarkában a rajzasztalon felejtettek egy dobozt. Délután, amikor az utolsó kis apróság elköszönt, az óvó néni még egyszer körbepillantott a gyerekjátékokkal zsúfolt teremben, vajon minden egyes játék a helyére került-e, visszatolták-e a gyerekek a székeket, összegyűjtötték-e a színes ceruzákat. Mindent rendben talált, így behúzva maga után az ajtót, ő is hazaindult. A dobozt nem vette észre.
Beesteledett. Éppen eleredt egy szürke hasú fellegből az eső, mikor az óvoda kakukkos óráján a tizenkettesen állott mindkét mutató.
Csak a nyitott szemű, ülve felejtett alvósbabák látták az utcai lámpa beszűrődő fényében, hogy megmozdul az asztalon felejtett doboz. Előbb csak inogott kissé, mintha motoszkálna valami benne, majd felpattant a fedele. Sok-sok színes papír röppent föl belőle. A délután készített gyerekrajzok voltak. Kezdetben a sötét lámpabura körül keringtek, majd a fikusz levelei között kergetőztek, végül a puha szőnyegre hullottak alá. Miféle felfordulás ez, méltatlankodott reszelős hangon a legszebb álmából felébresztett aranyhal. Pompás, hogy fel méltóztatott ébredni, felség, panaszom lenne, kezdett mondókájába egy furcsa figura, és leválva az egyik rajzlapról, imbolygó léptekkel az akvárium felé indult. Ki vagy, és mi a panaszod, kérdezte tőle hunyorogva az álmos aranyhal. A furcsa figura elárulta, ő a Fagylaltember, és egy Zalán nevű kisfiúra panaszkodik, aki őt úgy rajzolta meg, hogy a feje fölé festett egy óriási napkorongot. Reggelre el fogok olvadni, sírta el magát a Fagylaltember. Lássuk csak azt a napocskát, dünnyögött az aranyhal, és az akvárium pereméig úszott, hogy jól szemügyre vehesse a rajzlapot. Fölösleges a bőgés, nézd csak meg jobban azt a rajzot! Mit látsz pontosan, kérdezte a Fagylaltembertől. Napkorongot, válaszolta. Ha akarod, napkorong, ha akarod, valami egészen más. Grépfrúthold, például. A Fagylaltember abbahagyta a szipogást, és a rajzot szemlélte. Ez valóban egy gyönyörű grépfrúthold, mondta megvidámodva a Fagylaltember, és visszakotródott Zalán rajzlapjára.”
– Általában olyan mesét szoktál választani nekünk, amelyből tanulhatunk valamit. De az iméntiből, ha lepattan a fejemről mindkét kajla fülem, akkor sem hámozom ki, mi a tanulság – szólt ki a Százesztendős Kalapdoboz mögül Kajlagomb, és morcosan előgördült.
– Igyekszem olyan történeteket választani nektek, amiből tanulhattok ezt-azt. Igaz, ma nem a Fagylaltember, hanem a világ legvidámabb kéményseprűjének történetét terveztem elmesélni nektek, de az éjjel nem aludtam túl sokat, és elvétettem az oldalszámot – ismerte be a Hihetetlen Mesék Könyve, majd hozzátette, hogy mint minden jó meséből, így az elhangzottból is lehet tanulni.
Kajlagomb továbbra sem értette, hogy a Fagylaltember történetének mi köze a szekrényfenéken lezajlott eseményekhez.
– Ha akarod semmi, ha akarod, nagyon is sok – válaszolta a könyv.
Kajlagomb, fél füleit mozgatva, fintort vágott.
– Túl fáradt vagyok a rejtvényekhez – vágta rá, és a kalapdoboz mögé indult vissza, hogy szunyókáljon egyet.
– A dolgok leginkább olyanok, amilyennek látni szeretnéd őket. Egy sárga karika lehet napkorong, holdkaréj vagy egy pohár narancslé, mondjuk helikopterből nézve – szólt utána a Hihetetlen Mesék Könyve.
Kajlagomb megtorpant.
– Csakhogy az én vereségemből nem lesz narancslé, akárhonnan nézem – szólt vissza a könyvnek.
– Ha vesztettél, hát vesztettél. Mimi ma ügyesebbnek bizonyult nálad. Ha elég eszesnek, ügyesnek érzed magad, hívd ki visszavágóra.
– Lehet, hogy újra legyőzne.
– Hát aztán? Akkor legalább elmondhatod, hogy a szólánc játékban senki nem tudja tőled elhódítani a második helyet.
Kajlagomb visszagördült, a Hihetetlen Mesék Könyvéhez hajolva súgott neki valamit, majd eltűnt a Százesztendős Kalapdoboz mögött.
– Mit mondott Kajlagomb? Kifúrja az oldalam a kíváncsiság – cincogott Mimi.
A mesekönyv jóízűen felkacagott, majd magára csukta a fedelet.
Csík Mónika a Jó Pajtás mesepályázatán 1. díjat nyert a Szekrénymesék kel. Sorozatunkban a megjelenés előtt álló kötetből válogattunk.
